Prémium cikkek

Lamar Jackson all int mondott magára – kár, hogy mindezt vakon tette

Published on

“Minden tisztelettel, de nem beszélek a szerződésemről. Korábban elmondtam, hogy az első forduló a határidő, addig vagyok hajlandó ezzel foglalkozni. Az első fordulónak vége, befejeztük a tárgyalásokat”

– válaszolta Lamar Jackson a hosszabbítását érintő kérdésekre (via ESPN). Ezt a történetet tehát egyelőre lezárhatjuk, ugyanakkor a kiszivárgott – és minden bizonnyal valós – információk alapján érdemes megvizsgálni a helyzetet. Mert nagyon úgy tűnik, hogy a Ravens abszolút partner volt a hosszabbításban, de

  1. az irányító vagy rettenően biztos magában, vagy
  2. egyszerűen sem ő, sem az őt tanácsokkal ellátó anyukája nem ért a pénzügyekhez, miközben a hírhedten vakon lévő játékosok szakszervezete is csak kihasználta.

A Ravens ajánlata minimum top 3-as volt

Jackson összességében egy rendkívül sikeres irányító. Az előző héten játszotta le az 50. mérkőzését az alapszakaszban, a Jets elleni sikerrel pedig 38-ra növelte a győzelmeinek számát, aminél csak Ken Stabler és Patrick Mahomes kezdett jobban az NFL történelmében. Hogy megérdemel-e egy top 5-ös fizetést, az olyannyira nem kérdés, hogy a Ravens alighanem jobb szerződést ajánlott neki, mint amilyet Derek Carr, Kyler Murray, a Super Bowl győztes Matt Stafford és a világ minden pickjéért megszerzett korábbi bajnok Russell Wilson kapott.

A nyilvánosságra hozott információk alapján a csapat egy 5 éves, 250 millió dolláros szerződést ajánlhatott Lamar Jacksonnak, amiből az aláírás pillanatában 133 millió dollár volt teljesen garantált (az információt az NFLPA egyik embere szivárogtatta ki és állítólag fel is húzta vele az irányítót). Ez az új pénz éves átlagában minimum a második legmagasabb lett volna Aaron Rodgers mögött, míg a garantált tartalmakat tekintve csak Watson előzte volna meg.

[ppp_patron_only level=”1450″ silent=”no”]

Mindez azt jelenti, hogy Jackson 2022 és 2024 között minimum 133 millió dollárral lett volna gazdagabb, ami mindössze csak öt millióval kevesebb, mint Deshaun Watsoné. Viszont például Matt Stafford és Dak Prescott kapott némi extrát is, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha az a 133 igazából 140 millió dollár lett volna. Emellett Wilson (sőt effektíve minden irányító szerződése, akivel legalább négy évre terveznek) úgy van kialakítva, hogy legalább négy évnyi fizetést garantál valamilyen úton-módon. A Broncos irányítója esetében ez 165 millió dollárt jelent, és ha Jackson hozzá hasonlóan csak az első három év átlagát megkapja, akkor máris 175-180 millió dollárnál tartunk, aminél jelenleg csak Watson keresne többet a következő négy évben, ráadásul nem is sokkal.

A szkeptikusok mondhatnák erre, hogy ez elméletileg jól hangzik, de a csapat biztos trükközni akart és azért nem fogadta el Jackson a hosszabbítást. Tény, hogy ez sincs kizárva, de az esélye nagyon közel van a nullához. Először is a Ravens az egyik legtöbbre tartott franchise a ligában a játékosok között, ahol nem igazán szoktak szarozni a szerződésekkel és a fizetésekkel (lásd Joe Flacco). Másrészt a nem-exkluzív franchise tag (amikor más csapattal nem tárgyalhat Jackson) 45,5 millió dollár lenne jövőre, azt követően pedig 54,6 millió, vagyis a következő három évben amúgy is 123 milliójába kerülne a Ravensnek – ez minden hosszabbítás alapja, amihez képest a 133 millió dolláros garantáltban semmi extra nincs.

Lamar Jackson tehát jó eséllyel egy minden téren minimum top 3-as, de inkább top 2-es szerződést utasított vissza, mégpedig azért, mert a Ravens nem volt hajlandó garantálni a teljes összeget. Ez pedig objektíve nagyon közel van az ostobasághoz az irányító részéről, ami csak azt bizonyítja, hogy szükség van a játékosügynökökre (már ha ez eddig kérdés volt, mert a fizetési plafon bevezetése óta nem nagyon volt olyan önjelölt ügynök, akik jó szerződést harcolt volna ki magának).

Lamar Jackson olyat akart, ami nem csak fölösleges, de szinte lehetetlen

Az NFL-es ügynökök pontosan tisztában vannak azzal, hogy egy bolond ritkán csinál százat, pláne ha a Brownsról van szó (Jimmy Haslamet az egyik legrosszabb tulajdonosnak tartják). Sem Murray, sem a Super Bowl győztes, óriási ellenértékért érkező Wilson nem kapott teljesen garantált szerződést, ami jól mutatja, hogy a GM-eket, vagy még inkább a tulajokat nem igazán érdekli a clevelandi agymenés.

Emellett az ügynökök azt is tudják, hogy attól, hogy papíron egy szerződés nem teljesen garantált, simán meg lehet oldani azt, hogy ne legyen kivágható egy QB. Mahomes szerződésében például hiába csak 63 millió dollár teljesen garantált, a szerződéskötés pillanatától számítva 10 évig nem lehet kivágni 40-50 millió dollárnyi halott pénz nélkül, ráadásul 2020 és 2025 között, azaz hat évre előre garantálták a fizetését kiskapuk segítségével.

Mindezt úgy csinálta a Chiefs, hogy adott Mahomesnak 10 millió dollárnyi aláírási bónuszt és garantálta a 2020-as, 2021-es és 2022-es fizetését, ami 63 millió dollár. Ezen kívül a 2023-as 40 millió dolláros fizetése már 2021-ben (!!) teljesen garantálttá vált, a 2024-es 2022-ben, a 2025-ös pedig 2023-ban. Emellett kapott még 141 millió dollárnyi sérülés esetére garantált tartalmat, hogy amennyiben valami komolynak tűnő baja lenne, nehogy kivágják 2021-ben. Persze egy nagyon-nagyon minimális kockázat ebben is van, hisz a pénzek nem teljesen garantáltak, de valószínűbb, hogy Mahomest elüti egy autó, minthogy elbukná a százmillióit. De hasonló a helyzet Matt Stafforddal, aki 120 milliót fog keresni a következő három évben, bármi is lesz vele, hiába kapott papíron csak 63 millió dollárnyi teljesen garantáltat.

A játékos szempontjából a gyakorlatban tehát nem igazán van jelentősége annak, hogy a szerződésben 60-, 120- vagy 230 millió dollár a teljesen garantált tétel. Persze jól néz ki Watson teljesen garantált 230 millió dolláros szerződése, és a nők tucatja által szexuális zaklatással nem perelt, korábbi MVP Jackson miért ne akarhatna ilyet? Ugyanakkor fontos megérteni azt, hogy ez nem tendencia.

Watson nem akart a Browns játékosa lenni, ő Atlantába akart menni, csak Haslamék az utolsó pillanatban bevállalták, hogy a rengeteg draftpick mellett mindent fizetnek, és még akkor is garantálják a 230 milliót, ha Watson elveszítené a masszőrnők ellen a pert. Nem elképzelhetetlen, hogy lesz majd még egy ennyire elkeseredett csapat, ami Lamarért is hajlandó szó szerint beáldozni mindent, de ezekből nem lesz sok, ugyanis többszáz milliós szerződést adni sok franchise számára konkrétan lehetetlen.

Még az NFL hőskorából származik az úgynevezett funding rule, ami kötelezi a csapatokat arra, hogy az első év utáni összes teljesen garantált tartalmat letétbe helyezzék egy a liga által kezelt számlán. Ennek az oka az volt, hogy évtizedekkel ezelőtt az amerikai foci nem volt egy bombabiztos biznisz, bármikor tönkre mehetett bárki. Ezért aztán, hogy a játékosokat ne érje kár, a nekik ígért garantált tartalmakat letétbe kellett helyezni, hogy akkor is megkapják a pénzüket, ha a franchise időközben megszűnik.

Ma már ez nem lenne probléma és a játékosok szakszervezete (NFLPA) szeretné is, ha eltörölnék a szabályt, mert így teret kaphatnának a teljesen garantált szerződések (feltehetően az NFLPA tanácsadói is szerepet játszottak abban, hogy Jackson nem fogadta el a Ravens ajánlatát). A tulajdonosok viszont ezt természetesen nem szeretnék és eddig nem is sikerült lenyomni a torkukon, így még 2022-ben is ott tartunk, hogy sok csapat nem engedhet magának papíron teljesen garantált szerződéseket (ismétlem: ez nem probléma, ha a játékos és az ügynök észnél van).

Ugyan a szabály nem volt egyértelmű, de nagyon valószínű, hogy csak a teljesen garantált, illetve esetleg a sérülés esetén garantált tartalmakra vonatkozik (feltehetően inkább az előbbire). Vagyis Jimmy Haslamnek nemcsak, hogy el kellett utalnia 46 milliót Watsonnak idén, de még 184 millió dollárt el kellett helyeznie az erre a célra létrehozott számlán 2023-ig. Ez nagyon sok pénz és bármekkora biznisz is az NFL, a legtöbb tulajdonosnak nincs ennyi mozgatható tőkéje.

A Chiefs úgy hosszabbított a Super Bowl győztes Mahomesszal, hogy a Hunt családnak 15,5 milliárd dolláros vagyona van, míg Haslam 3,9 milliárddal rendelkezik. A Raiders-tulaj Mark Davisnek például 1,7 milliárd dollárja van, a Cardinalst birtokló Michael Bidwillnek 1,4 milliárd, Art Rooney-éknak (Steelers) 1,3 milliárd, a Bengalst irányító Mike Brownnak pedig csak 925 millió dollár a vagyona. A Las Vegas ilyen téren legendás, Derek Carr például úgy kapott 40 milliós hosszabbítást, hogy abból csak 24,9 millió dollár teljesen garantált. A Steelers is híresen kevés garantált tartalmat ad a játékosainak és nem valami aktív a piacon, a Bengals pedig még pittsburghi mércével is szűken méri a garantált tartalmakat.

Joe Burrow például az életben nem fog teljesen garantált szerződést kapni a csapattól, pláne úgy, hogy a 36 millió dolláros újonc szerződésével már most az ő a legtöbb teljesen garantált tartalommal rendelkező játékos a csapatban. De hasonló okokból a Bears, a Vikings (Cousins után sem kellett soha sem 60 milliónál többet letétbe helyezni), a Titans, a Giants, a Lions, a Chargers és a Colts (Andrew Luck 122 milliós hosszabbításából csak 47 millió volt garantált 2016-ban) sem tűnik alkalmasnak arra, hogy 200+ milliós szerződéseket osztogasson, vagy legalábbis teljesen garantált értelemben.

Amennyiben folytatjuk ezt a gondolatmenetet, akkor a képletből kiesnek a franchise irányítóval rendelkező csapatok, a Seahawks már Wilsont sem akarta megfizetni, az 5,7 milliárddal rendelkező Ravens sem hajlik erre, de például a Texans sem tűnik reális opciónak. Így ott tartunk, hogy esetleg a 16,7 milliárdos vagyonnal rendelkező Panthers, illetve papíron a Jets, a Commanders, a Buccaneers, a Falcons és a Dolphins szállhatna be egy licitháborúba, de a csapatok múltját ismerve legfeljebb a Panthers lehet olyan helyzetben, hogy hajlandó lenne egy Watson szintű üzletre (már ha feltételezzük azt, hogy csak a szexuális zaklatási ügy miatt nem mentek el a falig).

Összegzés

Lamar Jackson egy jó irányító, aki megérdemli a nagy pénzt és a Ravens alighanem meg is kínálta egy nagyon erős hosszabbítási ajánlattal. Ő azonban olyat akar, aminek nem igazán van hagyománya az NFL-ben és amire még a 60 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező újgazdag Broncos sem volt hajlandó. Lemondott potenciális 160-180 millió dollárról azért, hogy a következő két évben 23 és 45 millió dollárért játsszon az ötödik éves opciójának és a franchise tagnek köszönhetően. Mindezt egy sérülésekkel tarkított szezon után úgy, hogy 2024-ig nem igazán van realitása a klubváltásnak és a teljesen garantált szerződésnek – sőt, még ha két év múlva kap is egy 5 éves, 250 milliós teljesen garantált szerződést, anyagilag nem lesz bentebb, mintha most hosszabbított volna, majd négy év múlva megint. Cserébe viszont – Watsonnal ellentétben – két évig biztonsági háló nélkül viheti vásárra a bőrét.

[/ppp_patron_only]

9 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group