Minden ami NFL

Miért buknak el a Patriotsból érkező edzők?

Published on

Az NFL-ben létezik egy olyan kifejezés, hogy „coaching tree”, mely arra utal, hogy egy sikeres edző számos olyan koordinátort nevelt ki, aki később vezetőedzői állást kapott az NFL-ben. A jelenlegi mezőnyben a két legrégebbi edzői fa Andy Reid és a Bill Belichick alá tartozik. Mindketten hosszú karriert tudhatnak maguk mögött, és ezalatt egy tucat későbbi NFL edzőt neveltek ki. Azonban míg az Andy Reid alól kikerült edzők többsége sikeres NFL karriert tudhat magáénak, addig a Belichick tanítványok mind elbuktak. Hogyan lehetséges ez?

Bukás bukás hátán

Mielőtt rátérnék a lehetséges magyarázatokra, meg kell nézni a száraz tényeket. Bill Belichick 2000-ben került a Patriots élére, és azóta is sikert sikerre halmoz a csapattal. Ezeket a sikereket látva pedig számos NFL csapat próbálta lemásolni a „Patriots Way”-t, és ezt úgy próbálták elérni, hogy a Belichick keze alatt dolgozó koordinátorokat csábították el, és adtak nekik vezetőedzői állást.

A legelső ilyen tanítvány Romeo Crennel volt, akit 2005-ben a Cleveland Browns csábított el. Crennel 2001-04 között volt a Patriots DC-je, de már sokkal korábban, a ’80-as évektől kezdve együtt dolgozott Belichickkel. A 2000-es évek eleji Patriots defense pedig valóban ligaelit volt, így teljesen logikus döntés volt a Browns részéről, hogy elhozzák Crennelt, remélve, hogy ugyanazt a védelmet Clevelandben is összerakja. Ez azonban soha nem valósult meg. Négy év alatt egyszer tudott csak pozitív mérleget felmutatni a Crennel féle Browns, a defense pedig közelében nem volt annak a Patriotsnak, ami 3 Super Bowlt nyert. Crennelt 2008-ban kirúgták, és a Chiefhez szegődött eleinte csak DC-nek, de 2011-ben a szezon közben a Chiefs kirúgta Todd Haley-t, és az utolsó meccsekre Crennel örökölte meg a HC posztot. Egy meglepetés győzelem az akkor szárnyaló Packers ellen meggyőzte a Chiefs vezetőségét, hogy kapjon egy teljes évet, de ebből is hatalmas bukás lett. A Crennel féle Chiefs 2012-ben 1/1-ig süllyedt. Ezután még a Texansnál kapott 2020-ban pár meccset HC-ként, miután Bill O’Brient kirúgták, de abban sem volt sok köszönet. Crennel HC pályafutása teljes kudarc volt.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

A következő fontosabb tanítvány Eric Mangini volt, aki előbb a Patriots DB edzője volt, majd 2005-ben ő örökölte meg Crennel helyét DC poszton. A 2000-es évek eleji Patriots defense elsősorban a secondary miatt volt ligaelit, amit Mangini edzett, így nem meglepő, hogy hamarosan őt is többen megkeresték egy HC állással. Mangini 2006-ban a Jets vezetőedzője lett, és eleinte úgy tűnt, ez egy jó döntés volt. Mindjárt az első évében bevezette a csapatot a rájátszásba, igaz nyerni már nem tudott. Ezután azonban kezdődött a lejtmenet. 2007-ben simán lemaradt a playoffról a Jets, majd érkezett 2008, amikor Brett Favre-val nem sikerült kiharcolni a playoffot úgy, hogy a Patriotsnál Brady egész szezonra kiesett. Ez már sok volt, és Manginit azonnal kirúgták. Ezután elment ő is a Brownshoz HC-nak, de két év alatt összesen 10 győzelmet tudott felmutatni, és 2010 végén a Cleveland is kirúgta. Ezután már nem kapott több HC állást.

Josh McDaniels a labda másik oldalán a támadóknál ért el nagy sikereket a Patriotsnál. Kezdetben csak QB coach volt, de 2006 után már az egész támadósor irányítását átvette. 2007-ben McDaniels egy olyan offense-t hozott össze, amely letarolta a ligát. Minden fontosabb támadórekordot megdöntött a Patriots, és veretlenül zárta az alapszakaszt. McDaniels szempontjából hasonlóan sikeres volt a 2008-as év is, amikor egy Matt Cassellel tudott eredményes támadósort összeszerkeszteni. Ez pedig végleg meggyőzte a Denver Broncost, hogy McDaniels az ő emberük. Kezdetben úgy tűnt igazuk is lehet, McDaniels 2009-ben 6-0-val kezdte az évet, és pl a Patriotsot is sikerült megverni. Utána azonban érkezett a hatalmas összeomlás. A 6-0-s kezdést egy 2-8-as sorozat követte, a Broncos pedig lemaradt a rájátszásról. 2010-ban aztán egyenesen az 1/2-ig süllyedt a csapat, McDanielst pedig azonnal kirúgták.

Hasonlóan a támadóoldalról érkezett a következő tanítvány, Bill O’Brien. Ő csupán egy évet volt a Patriots OC-je 2011-ben, de ebben az évben is olyan lehengerlő volt a támadósor, hogy nem volt kérdés, valaki meg fogja őt keresni. O’Brien azonban először az NCAA-ben a Penn State-en próbálta ki magát edzőként, ahol ért el sikereket, majd érkezett a hívás Houstonból. A többi Belichick tanítványhoz képest O’Brien mondható a legsikeresebbnek, ő 6 éven keresztül irányította a Texanst, és ezalatt többször is bejutott a rájátszásba, többek között úgy is, hogy Brian Hoyer volt az irányítója. Azonban O’Brien kalandja is totális kudarc lett. Egyre többször érte kritika a játékhívásait, a GM-ként való tevékenysége pedig közröhej tárgya volt. Utolsó éveiben minden Texans szurkoló a pokolba kívánta O’Brient, és mindenki ujjongott, mikor 2020-ban 4 meccs után kirúgták őt.

A legutolsó három bukást valószínűleg mindenki ismeri. Matt Patricia 3 éven keresztül boldogította a Lions szurkolókat, és a legnagyobb eredménye az volt, hogy egyszer megverte a Patriotsot. Hasonlóan sikeres volt Joe Judge kalandja a Giantsnél, csak ő még ennyit sem tudott felmutatni. Brian Flores esete már érdekesebb. Benne talán több lehetett volna, ha nincs a „tankolás” irány a Dolphinsnál, de ettől függetlenül ő is csak a bukott tanítványok sorát gyarapítja.

7 edző, akiktől mindenki megváltást, és Patriots szintű sikereket várt, de végül mind elbukott, és többségük még rájátszásgyőzelmet sem tudott felmutatni. Ilyen nagy számnál ez nem lehet véletlen, és felmerülhet a kérdés, mi miatt buknak el azok az edzők, akik egy ennyire sikeres kultúrából érkeznek. Erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, de én két lehetséges okot vetnék fel, amik összefüggnek, de előbb érdemes őket külön tárgyalni. Ez a két ok pedig az arrogancia, és a Patriots szervezet működése.

Arrogancia

Talán nem mondok újat azzal, mikor azt állítom, a Patriotsból kikerülő edzők az átlagnál sokkal arrogánsabbak voltak. Ennek pedig az volt az oka, hogy a Patriots annyira sikeres volt, hogy ezekben az edzőkben kialakult egy olyan tévképzet, hogy tévedhetetlenek. Annyira hozzászoktak ahhoz, hogy minden működik, és sikert sikerre halmoznak, hogy egy idő után már úgy gondolták, mindenkinél jobban értenek ehhez a sporthoz. Ha pedig valaki megkérdőjelezi ezt, esetleg kritizálni meri őket, akkor az csak hülye lehet.

McDanielsnek például az első dolga volt a Broncos edzőjeként, hogy behívta az akkori irányító Jay Cutlert, és olyan szinten kioktatta, hogy mennyire rossz minden, amit csinál, de majd ő a „sikeredző” mindent jóvá tesz, hogy Cutler azonnal szólt az ügynökének, szabadítsa ki Denverből. Patricia minden őt ért kritikára egy idő után csak annyit volt hajlandó válaszolni, hogy a Malcolm Butler INT neki volt köszönhető. Ez lefordítva annyit jelent, hogy kussoljon mindenki, ő már egyszer bizonyított. Bill O’Brien arroganciája pedig olyan méreteket öltött, hogy valósággal leordított mindenkit, aki csak egy kicsit is meg merte kérdőjelezni a döntéseit. Az olyan edzők pedig, akik azt hiszik, minden arannyá válik, amihez hozzáérnek, rendkívül károsak. Nem hallgatják meg a tanácsokat, és csak azért is ragaszkodnak a saját hülyeségeikhez, hogy megmutassák igenis nekik van igazuk.

Nyilván nem kell messzire menni, hogy lássuk hol látták ezt. Belichickbe is szorult arrogancia, elég csak megnézni egy-egy sajtótájékoztatót. Csakhogy van egy hatalmas különbség Belichick és a tanítványok arroganciája között. Noha Belichick állandóan úgy tesz, mintha mindenhez értene, és soha nem hibázna, valójában pontosan tudja, ő is hibázhat. Ezt nyilván soha nem ismeri be. Soha nem mondja ki, hogy „igen ezt elszúrtam”, és minden erre vonatkozó kérdést mesterien hárít. De ez csak színjáték a részéről, valójában nagyon is tudja, mikor van igazuk az őt kritizálóknak, és a színfalak mögött azonnal cselekszik is, hogy kijavítsa a korábbi hibáját. És ez az, amit a tanítványok nem tanultak el tőle. Ők csak addig jutottak ebben a „tanulási folyamatban”, hogy ha valaki kritizálni meri őket, akkor hogyan hárítson. Az a része már kimaradt nekik, hogy felismerjék, ha jogos a kritika, és akkor mit csináljanak. És ezzel át is lehet kanyarodni a másik, sokkal nagyobb problémához.

A tökéletesen működő óra

Ezt egy kicsit nehéz elmagyarázni, ezért egy hasonlattal próbálnám meg bemutatni a Patriots sikerének kulcsát. Képzeljük el, hogy a Patriots egy többtucat fogaskerekekkel és rugókkal működő óra. Egy olyan óra, amihez foghatót még senki nem látott. Ahhoz azonban, hogy ez az óra igazán különleges legyen, minden fogaskeréknek és rugónak tökéletesen kell működnie. Minden fogaskerék összekapcsolódik több másikkal, amik újabb fogaskerekekkel kapcsolódnak össze, és így tovább. Ha pedig minden fogaskerék a helyén van, és rendeltetésszerűen működik, akkor maga az óra is működik, és mindenki elégedett. Ha azonban csak egy fogaskerék vagy rugó is hiányzik, akkor már borul minden, és az óra nem működik.

Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, szükség van egy órásmesterre, aki tökéletesen átlátja a szerkezetet, és gondosan meghatározza, melyik fogaskerék hova kerüljön, és miért pont oda. Ez az órásmester Belichick. Ő tökéletesen átlátja a teljes csapatot, és pontosan tudja, mikor kire van szükség, és miért. Ő az, aki kívülről szemléli az órát, és látja, hol van baj, és hol működik minden tökéletesen. Ezt viszont csak ő látja, és senki más. A koordinátorok a játékosokhoz hasonlóan csak fogaskerekek, akik csak az egész szerkezet egy részét ismerik. Azzal pontosan tisztában vannak, hogy ők mint fogaskerekek, melyik más fogaskerekekkel kapcsolódnak össze és miért, de azt már nem látják, hogy a szerkezet egy másik végében hogyan forog a többi fogaskerék.  És szerintem itt kereshető a sikertelenségükre a válasz.

Mikor ezek a koordinátorok kikerülnek ebből a rendszerből, és egy új helyre mennek, akkor mindenki azt várja tőlük, hogy létrehozzák ugyanazt a rendszert, ugyanazt a bonyolult órát. Ők el is hiszik magukról, hogy képesek erre, de ez egy tévképzet. Ők mindig is a részei voltak ennek a rendszernek, és soha nem a működtetői. Soha nem látták teljes egészében, miért is működik a rendszer, miért jár jól az óra. De ha látták is volna, akkor sem biztos, hogy fel tudták volna fogni, amit látnak. A Patriots egy annyira bonyolult és aprólékos rendszer, hogy azt csak a kitalálója tudja működtetni.

További problémát jelent, hogy ha valami elromlik, akkor mindig Belichick az, aki kijavítja a hibát, és nem a koordinátorok. Erre jó példa például a 2014-es Ravens és Seahawks elleni meccsek. Mindkét esetben a Patriots hátrányba került többek között azért, mert a védelem képtelen volt megállítani az ellenfél támadóit. Mindkét esetben Belichick (és nem Patricia) lépett elő, szedte össze a teljes defense-t, és mondta el nekik mit kell csinálni. Az eredmény mindkét esetben látványos javulás volt a védelem részéről, és a meccset is megnyerték. De ez Belichick érdeme volt, és nem a védőkoordinátoré. Ez így részben Belichick hibája is, hiszen ő nem engedi a koordinátoroknak, hogy átlássák a rendszert, és kibontakozzanak (ellentétben mondjuk Andy Reiddel, aki folyamatosan mentorálja őket). Belichick számára a csapat érdeke mindig felülírta az egyén érdekét. A támadók esetén pedig éveken keresztül Brady volt az, aki képes volt egy-egy hibát kijavítani. Ha McDaniels vagy O’Brien behívott egy olyan játékot, ami nem működött volna, akkor sem volt semmi baj, mert Brady ránézett a defense-re, és azonnal látta, hol kell áthívni a playt.

Ezek a koordinátorok tehát lényegében hozzászoktak ahhoz, hogy ha valamit el is rontanak, akkor sincs semmi baj, mindig jön valaki (Belichick vagy esetleg Brady) aki azonnal tudja, hogyan kell kijavítani ezt a hibát. Ez viszont nincs meg az új helyükön. Ott nincs senki, aki előlépne, és azonnal kijavítaná a hibáikat. Ott nekik kellene kijavítani a saját hibáikat, de erre képtelenek, mert nem ehhez szoktak hozzá. És ha ehhez még társul az arrogancia is, akkor nagyon gyorsan eljutnak arra az állapotra, hogy valójában nincs is hiba, velük semmi baj nincs, mindenki más a hülye. Innen pedig már egyenes út vezet a szakadékba.

Összefoglalva tehát szerintem több egymással összefüggő okra visszavezethető az, hogy miért buknak meg sorra a Belichick tanítványok. Mind egy bonyolult és aprólékos rendszer részei voltak, de a teljes rendszert soha nem látták, ezért nem is tudják miért működött az olyan tökéletesen. Ennek ellenére mégis görcsösen próbálják létrehozni ugyanazt a rendszert, pedig ez egy lehetetlen küldetés számukra. Továbbá hozzászoktak ahhoz, hogy bármit tehetnek, hiszen nincs következmény, valaki majd úgyis kijavítja a hibáikat. A nagy sikeresség miatt pedig még az a bizonyos arrogancia is kialakult, ami megakadályozta őket abban, hogy tisztán lássanak. Ezen elemek kombinációja pedig végül elvezett ahhoz, hogy rövid távon mind elbuknak, mert nem tudnak eredményeket felmutatni.

Ez akkor azt jelenti, hogy ha valaki Belichick alól jön, az automatikusan bukásra van ítélve? Alapvetően igen. Ha az adott koordinátor úgy megy el a Patriotsból, hogy az új helyén megcsinálja a Patriots 2.0-t, akkor garantált a bukás. Ezt a rendszert lehetetlen lemásolni. Főleg úgy nem, hogy csak belülről látta a rendszer egy részét. Ez a próbálkozás minden esetben bukásra van ítélve. Ha azonban felismeri azt, hogy ő nem Belichick, és valami mást próbál létrehozni, akkor van esély egy szebb végkifejletre. Erre pedig talán Brian Flores lehetett volna példa. A többi tanítványhoz képest ő volt az egyetlen, akiben nem volt észrevehető az arrogancia olyan nagy mértékben, és aki nem mindenáron a Patriots egy újabb másolatát próbálta létrehozni. Sajnos soha nem tudjuk meg, sikeres lehetett volna ez a próbálkozás, az irány mindenesetre nem tűnt rossznak.

[/ppp_patron_only]

4 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group