Nem jött be a denveri Packers-way, a Seahawks legyőzte a Broncost

6,5 pontos favoritként érkezett a Broncos Seattle-be, hogy aztán egy gyengén teljesítő védelemmel és egy minősíthetetlen támadójátékkal kikapjon a Geno Smith vezette Seahawkstól. Izgalomból nem volt hiány, érdemes visszanézni a találkozót, hisz ki gondolta volna, a Broncos Super Bowl kampánya pont Russell Wilson korábbi csapatától kapja az első komoly gyomrost.

Aki csak az első félidőt látta, simán hihette azt, hogy a Seahawks átverte a Broncost és a rosszabb irányítóért kérte el a világ minden pickjét. Geno Smith valami hihetetlenül jól játszott: 18 passzából 17 jó volt 164 yardért és két TD-ért, ráadásul nem csak 5 yardosokat passzolt, ennél a játéknál pedig konkrétan Russell Wilsonra itta magát.

Persze nem lehet elmenni amellett, hogy a Broncos védelmére összességében a hulladék kifejezés is hízelgő volt. A Seahawks fala nagyon simán tartotta a denveri pass rusht, miközben futáshoz is kiválóan blokkolt, Rashaad Penny nyolc futásból 53 yardot szerzett a földön. Emellett folyamatosan jöttek a büntetések (sportszerűtlen viselkedés, holding a védelemnek), a Seahawks támadósora gyakran akkor is haladt, amikor nem csinált semmit.

Eközben a hazai védelem kifejezetten jó volt (pedig Jamal Adams hamar kiesett egy sérülés miatt). Bár a futás ellen nagyon nem ment, hiába a rengeteg mázsa a védőfal közepén (a Broncos okosan külső zónafutásokat hívott), de a passzjátékot és Russell Wilsont egyetlen nagy játékot leszámítva gyönyörűen sikerült limitálni (és abban is inkább Jerry Jeudy volt a főszereplő). Az irányítót kétszer sackelték és négyszer ütötték meg, illetve volt Quandre Diggsnek egy elejtett interceptionje is.

A fentiek mellett azonban az volt a legszembetűnőbb, hogy ez nem egy Russell Wilson offense volt. Nagyon kevés volt a play action, sokáig a Wilson féle mély labdák sem jöttek (és ha igen, akkor is a zsebből, szinte vakon), az első nagyjából 20-25 percben az irányító konkrétan egyetlen elkapóját sem vette célba. Eközben sima zsebirányítós passzok voltak behívva (olyanok is lettek – Wilson továbbra sem lett magasabb, nehéz neki a fal mögül passzolni), sok volt a rövid játék és úgy összességében nem igazán lehetett látni, mi is akar ez lenni (valami kezdetleges Packers offense szerűségnek tűnt). Mindezzel együtt az első félidőben egyértelműen a Seahawks volt a jobb csapat és ennek megfelelően 17-13-as előnnyel mehettek szünetre a csapatok.

A második félidőt a Broncos kezdte és Nathaniel Hackett úgy ítélte meg, hogy jó lesz az a langyos semmi, amit eddig mutatott a csapat. Mondjuk a harmadik negyedben még így is sikerült kétszer eljutni a Seahawks 5 yardosán belülre, csak aztán hét playből lett nulla pont és két fumble. A Denver red zone playbookja egy vicc az eddigiek alapján: még csak véletlenül sem sikerült olyan passzjátékot hívni, ami akár csak esélyt adott volna a TD-re, láthatóan el is engedte ezt Hackett, így maradt a futás. Erre viszont készült a Seahawks (itt nem nagyon volt már hely a szélen futni), mindegyik futókísérlet hamvába holt. Így hiába kezdett el relatíve éledezni a Broncos védelem, a negyedik negyedre maradt a 17-13-as Seahawks vezetés.

A negyedik negyedben végre sikerült nyomást generálni Geno Smith-re, így továbbra sem tudta eldönteni a meccset a Seahawks. A Broncos viszont hiába jutott el harmadszorra is az ellenfél 5 yardosán belülre, megint nem sikerült TD-t szerezni, bár ezúttal legalább a mezőnygól összejött. Ezt követően a védelem megint odatette magát, de az offense szokás szerint nem tudott semmi értelmeset csinálni, pedig csak mezőnygól távolságig kellett volna eljutni.

A legszörnyűbb az egészben megint a játékhívás volt. Az rendben, hogy a Seahawks amúgy nem túl minőségi secondaryje beállt a hosszú passzokra, de ez eddigi karrierje alapján ez soha nem zavarta Wilsont. Ehhez képest a liga egyik legnagyobb playmakere, a hosszú passzok királya egy game winning drive-ban nem passzolt 10 yardnál hosszabbat! Futás, rövid passz, rövid passz, futás – ennél Jacoby Brissettel tökösebb volt a Browns, pedig ő nem egy Super Bowl győztes, 49 milliós QB, akiért a fél franchise-t odaadták.

Az ötlettelen, konzervatív, gyáva játéknak meg is lett az eredménye, hisz még 3&hosszúra is csak egy swing passz lett behívva. De a legdurvább az egészben, hogy Hackett a 4&5-re nem mert nekimenni egy Wilsonnal, mert úgy érezte, hogy egy 64 yardos (!) mezőnygól-kísérlettel biztos nagyobb esély van a győzelemre (meglepetés: nem jött be). Borzalmas game management az edzőtől.

Ha a helyzet ismerős, az nem véletlen, a Packers pont ugyanezzel a “mindenkiben bízunk, csak a jövőbeli Hall of Famer irányítónkban nem” mentalitással szokott kikapni a rájátszásban, és nagyon úgy néz ki egyelőre, hogy Hackett csak a legrosszabbat hozta el Green Bay-ből.

Összegzés

A Seahawks meglepően jól nézett ki. Ebben alighanem szerepe volt a Broncosnak is, de a védelem úgy tűnik, hogy egy gyenge közepes teljesítményt akár stabilan is képes lehet hozni (sokak bottom 3-5 környékére várták az egységet). A támadósor pedig kész felüdülés volt, még ha reálisan nézve nem is valószínű, hogy Geno Smith sokáig képes lesz ilyen magas szinten teljesíteni. Ezzel együtt a futójáték működőképesnek néz ki, talán Penny is végleg beért, ezzel a Smith-szel meg jó eséllyel nem fog a top 5-ben választani a Seattle.

A Broncos részéről már közel sincs ennyi pozitívum. A védelem három negyeden keresztül aludt, de legalább a negyedikre sikerült felébredni – ezzel együtt ha nem hisszük, hogy ez a Seahawks támadósor jó, akkor összességében ez nagyon gyenge produkció volt (nagyon hiányzik Vic Fangio). A komolyabb probléma viszont az, hogy Russell Wilson nem oldotta meg a problémákat, ez a Broncos offense nagyon messze van egyelőre attól, amit a Rams és a Bucs mutatott Matt Stafford és Tom Brady első évében.

És ebben nem is feltétlenül Wilson, hanem a főedző Hackett a hibás: ha jól számoltam, az irányítónak nagyjából 3-4 play action bootlegje volt (miközben ő ebben igazán elit), a hosszú passzos játékából rövidek lettek és mintha megtiltották volna neki, hogy a zsebből a legkritikusabb helyzeteket leszámítva kimozogjon. Ez nem egy Wilson-féle offense, ami nem lenne baj, ha hatékony lenne, de távolról sem az.

Az eddig ismert problémákra tehát nem sikerült megoldást találni (különösen problémás ebben a rendszerben a red zone offense, ugyanis 10 kísérletből egyszer sem sikerült 1-5 yardot megtenni a TD-ig), a támadósor mentalitásáról meg inkább ne is beszéljünk. Persze ez idővel változhat és nincs okunk feltételezni, hogy ne fejlődne a Broncos egyéni és rendszerszinten is, de a csapat első heti teljesítménye alapján túl sok értelme nincs Super Bowl runról beszélni.