Mitől ilyen jó az NFC (B)East?

Az NFC East 15-6-os mérleggel áll – ebből ráadásul három vereség csoporton belül jött össze –, ami a legjobb mutató az összes divízió közül. A pár éve még NFC Leastnek csúfolt csoport most NFC Beastként tetszeleg, de minek köszönhető ez az átalakulás? Miért áll ilyen jól az Eagles, a Cowboys és még a Giants is?

Két évet sem kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy nevetség tárgya legyen az NFC East. A Washington úgy jutott be 7-9-es mérleggel a rájátszásba, hogy ehhez a 4-10-1-es Eagles aktív és látványos tankolása kellett az utolsó fordulóban ellenük – Philadelphiában aztán mindössze három évvel a Super Bowl megnyerése után elküldték Doug Pedersont és Carson Wentzet is. Így lemaradt a playoffról a meccs leadása miatt elégedetlenkedő, de mindössze 6-10-es, Joe Judge vezette Giants, amelynek ez volt a legjobb mérlege az utóbbi öt évben. A Cowboys mindeközben Dak Prescott sérülése miatt versenyben sem volt, emellett a liga egyik legrosszabb védelmét tudta felmutatni.

Mindössze 21 hónappal később az Eagles egyedüliként a ligában veretlen, a Giants és a Cowboys pedig 4-1-es mérleggel áll, amit rajtuk kívül csak három csapat mondhat el a ligában – tehát itt van az NFL legalább 4 győzelemmel rendelkező csapatainak fele. Oké, a Commandersnek nem sikerült felállnia, sőt, de őket most vegyük ki az egyenletből, nem lehet mindenki egyszerre szuper. A fivethirtyeight.com oldal egyébként az Eaglesnek 98%, a Cowboysnak 91%, és még a Giantsnek is 58% esélyt ad arra, hogy bejusson a rájátszásba.

De mitől ilyen jó ez a három csapat?

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Philadelphia Eagles

Kezdjük az Eaglesszel, mert ez a legegyszerűbb (és a legkevésbé meglepő). Howie Roseman a liga egyik, ha nem a legjobb keretét rakta össze, ebből pedig könnyebb főzni. Durva, hogy két év alatt mekkorát fordult a roster állapota, ez pedig az akkor sokat kritizáld Roseman érdeme, akinek gyakorlatilag minden lépése bejött azóta. Carson Wentz elküldése, az érte bezsebelt első kör, a hátracsere a Dolphinsszal, a felcsere DeVonta Smith-ért, Landon Dickerson draftolása, a megtartott fiatal játékosok (Mailata, Maddox, Goedert), aztán idén a trade AJ Brownért, Haason Reddick leigazolása, Jordan Davis draftolása, James Bradberry szerződtetése, a Chauncey Gardner-Johnson csere mind-mind bejöttek, ami persze hosszú távon nem fog ilyen jól menni, ettől függetlenül rendkívül impresszív sorozat, és elsősorban ezért tart ott az Eagles, ahol.

Ha ennyi kiváló játékossal erősödsz, akkor nem meglepő módon a pályán is sokkal jobbat fogsz tudni nyújtani. Ha gyenge pontot akarunk keresni a rosteren, akkor hozhatjuk a futó, a linebacker és a safety posztot, amik konkrétan a legkevésbé értékes és fontos elemek egy keretben. Ráadásul itt sem óriási lyukakról van szó, mert Miles Sanders, TJ Edwards és még Marcus Epps is vállalható kezdő játékosok (akik ráadásul most még jól is játszanak). Szóval ez egy nagyon komplett keret, kiváló és mély falakkal, nagyon erős WR-CB egységekkel, amik elég jó kiindulópontok minden sikeres csapatnál.

Ennek ellenére sokan szkeptikusak voltak az Eaglesszel kapcsolatban, aminek legnagyobb oka Jalen Hurts volt. A harmadéves, korábbi második körös irányító viszont – ahogy minden évben karrierje során – ismét fejlődött egyet és jobban játszik mint tavaly. Természetesen hozzá kell tenni, hogy gyakorlatilag tökéletes környezetben is játszik, hiszen elit támadófala és kiváló fegyverei vannak. Ettől függetlenül ő is jól játszik az első öt forduló alapján, a PFF-nél például a harmadik legjobb pass grade-et kapta eddig, és ebben nincsen benne az, amit a földön képes nyújtani, amiben senki sem kételkedett korábban.

Plusz az edzői stábot is ki lehet emelni. Shane Steichen ugyan a Cardinals ellen kicsit megingott Mailata hiányában és eléggé begubózott, de összességében elég jó gameplaneket rak össze és sok mindenre van válasza a támadósornak. Nyertek már domináns RB futójátékkal, irányító futásokkal, rövid passzokkal, hosszú passzokkal, középre, szélre, mindenhogy. Sokoldalú az offense, épp ezért nagyon nehéz megállítani. De a védelmet is meg kell dicsérni, a tavaly sokat kritizált Jonathan Gannon úgy tűnik a tehetséginjekciót követően már nem fél kipróbálni eltérő dolgokat. A tavalyi nagyon vanilla visszahúzódós, minden rövid passzt engedő rendszer helyett idén jóval több emberezést is láthatunk hála Bradberry érkezésének, a frontot is többet tudja variálni Davis és Reddick beépítésével, és összességében a coverage jóval szorosabb, mint eddig. Nála is a Cardinals meccset fel lehet hozni kritikaként, talán Maddox és Slay sérülései őt is eltántorították az agresszívebb játéktól.

Mindenesetre a kiváló keret, jó irányító és jó edzői stáb kombó általában recept a sikerhez (nem véletlen ez a 2. legjobb csapat a ligában a DVOA mutató szerint), az Eaglesszel pedig az NFC (egyik) favoritjaként kell most számolnunk.

Dallas Cowboys

A Cowboys holtszezonja borzasztó volt, elvesztették Amari Coopert, Randy Gregoryt, két kezdőt a támadófalból (plusz egyet sérülés miatt), és a drafton kívül nem is erősödtek, ráadásul ott is egy projekt tackle-t húztak az első körben, akit guardban terveztek játszatni. Nem voltak jók az előjelek, aztán az első fordulóban elszenvedett csúnya vereség közben Dak Prescott is megsérült, ekkor pedig szinte mindenki temette a csapatot.

Azóta négyet nyertek zsinórban. Cooper Rush irányításával. És nem arról van szó, hogy Rush egy őstehetség és megváltotta a világot – egyáltalán nem. A Cowboys nem miatta, hanem ha nem is az ő ellenére, de vele együtt nyer.

Ebben pedig az edzői stábnak óriási szerepe van. Sokat kritizáltuk a támadókoordinátor Kellen Moore-t tavaly, leginkább azért, mert nem voltak meg az egyszerű játékok, a könnyű opciók, az irányítót segítő mankók a támadósorban. Persze Prescottnak nem is feltétlen van erre szüksége, mert rendkívül jól és gyorsan olvas, szóval rá lehet bízni a nehéz feladatokat is. De nem kötelező, és lehet segíteni az ő dolgát is.

Na már most Cooper Rush közel sincs Prescott szintjén, így őt segíteni kell, ezt pedig Moore abszolút meg is teszi, a szó jó értelmében véve lebutította a playbookot. A lehető legtöbb terhet leveszi a válláról, nem is kell sokat passzolnia, és amikor kell is, akkor sem kell nehéz körülmények közt tennie ezt. Több a futás, több a play action játék, kevés a tiszta dropback szituáció, és amikor az is van, akkor is egyszerűek az olvasások. A Rams ellen azért látszottak már Rush limitációi (meg igazából előtte is), és hogy nem lehet csak sémából jó támadósort kreálni, tehát kelleni fog Prescott visszatérése, hogy az offense is stabil lábakon álljon. Remélhetőleg mostantól Prescottot is kicsit jobban kisegítik majd tanulva ebből a bő egy hónapból.

És ugyan a támadósor a lehetőségekhez mérten jól, összességében korrektül teljesített, elsősorban a védelem az, ami miatt itt tart jelenleg a Cowboys és ami miatt nem kellett lehúzni a szezont a klotyón Prescott sérülése után sem. Ez a védelem ugyanis EPA/play mutató szerint 5., DVOA-ben pedig 6. helyen áll öt forduló után. Ez pedig egy ligaátlag támadósorral pont elég volt arra, hogy négy meccset nyerjenek zsinórban.

A defense motorja Micah Parsons, aki ott van a liga 5 legjobb védője között, és valószínűleg nem az ötödik. A vezetésével a dallasi pass rush hihetetlenül jó. Úgy vezetik a ligát nyomásgyakorlási rátában, hogy csak a 21. legtöbbet blitzelik. Négy emberes pass rushban is vezetik a ligát nyomás rátában (39,5%) és sack rátában (10,1%). Parsons mellett DeMarcus Lawrence és Dorance Armstrong is nagyot játszik a frontban, egész egyszerűen szétszedik az ellenfeleiket és nem lehet nekik megálljt parancsolni.

Így pedig a hátsó alakzatnak is könnyebb dolga van, illetve nagyobb szabadsága több coverage-et játszani. A secondary egyénileg is kiváló, Trevon Diggs idén már tényleg nagyon jól játszik a kevesebb INT ellenére is, de a safety sor Malik Hookerrel, Donovan Wilsonnal szintén remekel. Emellett nagyon fontos kiemelni, hogy Dan Quinn védőkoordinátor mennyire jó munkát végez ismét. A frontban a stuntokat nagyon jól variálja, hátul pedig remekül alkalmazkodik az ellenfelekhez: a Bengals ellen sok volt a cover2, hogy ne tudjanak mélyeket passzolni, a Rams ellen pedig sok a cover3, hogy elvegyék Kupp rövid és keresztező útvonalait.

Prescott sérülése után könnyen le lehetett írni a Cowboyst, azonban egy hónap alatt megmutatták, hogy lassan a testtel. A védelem a liga legjobbjai közt van és mindenkinek gondokat okozhat, és ha Prescott visszatér, Kellen Moore pedig folytatja, amit most csinál, akkor nagyon komolyan kell venni ezt a csapatot a továbbiakban.

New York Giants

A legnagyobb meglepetés viszont természetesen a Giants, hiszen a New York-iakat közelebb várták az 1/1-hez, mint a rájátszáshoz, ehhez képest sikerült 4-1-gyel kezdeni a szezont. Ugyan nagyon tetszett a vezetőségváltás a holtszezonban, úgy gondoltam, hogy ennek nem idén, hanem majd egy-két év múlva lesz meg a gyümölcse. Azonban már most nagyon jól látszik, hogy Brian Daboll kinevezése mekkora hatással volt a csapatra.

A Giants példája nagyon jól mutatja, mennyit számít az edzői stáb, mennyit számít a hozzáállás, a kultúra egy csapatnál. A Jaguars után itt volt a legnagyobb változás edzői kultúrát tekintve, hiszen Joe Judge-ot a játékosok nagy része nem szerette, a módszerei elavultak és nem túl játékosbarátak voltak. A harmadik és 9-re behívott QB sneak jól mutatja, mennyire konzervatív és félős volt az egész. Ezt nagyon jól kontrasztba lehet állítani azzal, hogy Daboll már az első meccsén a találkozó végén ráment a kétpontosra, hogy megnyerje a mérkőzést. Tökös volt, magabiztosságot sugárzott, ez pedig átragad a játékosokra is.

Persze a magabiztosság önmagában nem elég, de Daboll és Mike Kafka támadókoordinátor (ő hívja a playeket egyébként) kiaknázza a nem túl tehetséges támadósorban rejlő minden lehetőséget, bőven túlteljesítik, amit várnánk tőlük egyénenként összeadva. Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag két ténylegesen jó játékosuk van Saquon Barkley és a left tackle Andrew Thomas személyében, DVOA alapján a 12., EPA/play alapján a 13. legjobb támadósorról beszélünk öt kör után.

A futásra építenek, a fal korrekten blokkol, Barkley-nak pedig meccsenként összejön 1-2 nagy elszabadulás. Daniel Jones lábait is kiaknázzák, sokat futtatják. A levegőben viszont nem kérnek tőle semmit, csak hogy ne adja el a labdát és az üres elkapókat találja meg. Meglepő módon a sok sack ellenére is csak egy fumble-je van (plusz két interceptionje), és nagyon kevés dobása megy szoros őrizetbe, ami az elkapók tehetségi szintét figyelembe véve egyértelműen edzői erény. A második legtöbb play actiont hívják egyébként, ezzel is könnyítik Jones dolgát, a sérülése után pedig nagyon jól alkalmazkodtak és vetettek be wildcat formációkat is két running backkel.

Persze ne feledkezzünk meg a védelemről sem, és ha a támadóknál felhoztam, hogy az edzők többet hoznak ki az egységből, mint az egyének összessége sugallná, akkor itt is el kell ezt mondani. Féltettem Wink Martindale rendszerét egy nem túl tehetséges védelemnél, de nála is előjön az, hogy ez a rendszer magabiztosságot ad a játékosoknak, hiszen nehéz feladattal látja el őket, ami egyben azt is mutatja, mennyire bízik bennük – hátul emberezni kell egy az egyben, mert szétblitzeli az ellenfelet.

Rebuilding évnek indult ez a Giantsnél, sok szempontból az is, de az edzői stáb tesz arról, hogy akár a playoffért is harcolhassanak. Ugyan a fiverthirteight.com szerint favoritok erre, azért az várható, hogy a tehetséghiány problémája előbb-utóbb utol fogja őket érni, de az egyik legfontosabb eleme a sikerességnek már megvan, méghozzá egy edzői stáb, amelyik jó helyzetbe hozza a játékosokat és kihozza belőlük a maximumot. A jövő tehát mindenképp jól néz ki New Yorkban, a következő két évben a general managernek kell fellépnie és összeraknia egy ütős keretet.

[/ppp_patron_only]