Amikor a Browns cserélt Deshaun Watsonért, egy teljesen garantált szerződést adott neki, és az egész folyamat precedens nélküli volt (Kirk Cousinsnak volt már teljesen garantált szerződése, de rövidebb távra és alacsonyabb összeggel). Az NFL tulajdonosai pedig nem voltak boldogok a Browns lépésétől.
Többek közt a Ravens tulajdonosa, Steve Bisciotti is kinyilvánította nemtetszését és azt mondta, hogy ez precedenst fog teremteni és további irányítók is ilyen szerződést fognak követelni maguknak, amit nem szeretett volna. Azonban sem Derek Carr, sem Kyler Murray, sem Russell Wilson nem kapott ilyen szerződést, illetve még fontosabb, hogy Lamar Jackson sem tudta ezt kiharcolni magának és hosszabbítás nélkül játszik idén az ötödik éves opcióján.
Az NFLPA, tehát a játékosok szakszervezete pedig most azt állítja, hogy a tulajdonosok összejátszanak a teljesen garantált szerződések ellen – írja a TheAthletic.
Erről a vádról pedig hivatalosan is benyújtottak egy dokumentumot, amiben azt írják, hogy az augusztusi tulajdonosi találkozó (amikor elfogadták a Broncos megvételét) előtt, alatt és után a tulajok megbeszélték, hogy nem fognak beleegyezni további teljesen garantált szerződésbe, pedig Watson után ennek kellett volna az új benchmarknak lennie a top játékosoknak, és főleg az irányítóknak, legalábbis a szakszervezet szerint.
Ennek bizonyításához persze kellene például egy hangfelvétel, ami szinte biztosan nem létezik, így sok esélye nincs a kárigény megnyerésére az NFLPA-nek, inkább jelzés értékű lépés lehet ez. A tulajdonosok könnyen érvelhetnek azzal, hogy semmi szükség nem volt az összejátszásra, hiszen csak a Browns volt hajlandó ilyenre, mindenki más tudja, hogy ez egy szörnyű szerződés – mondta el egy magas beosztású vezető a TheAthleticnek.
Az NFLPA egyébként azt kéri a dokumentumban, hogy fizessenek kompenzációt a csapatok és bizonyos irányítók léphessenek ki a szerződésükből, akiket érintett ez az összejátszás. Ha mégis sikerülne valamit elérniük ezzel, az a Ravenst érintené a legrosszabbul, hiszen akkor azt is kérnék, hogy Lamar Jacksont ne lehessen franchise tagelni.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Ha 32 üzletember összegyűlik, és megbeszélik, hogy szerintük az egyik legutóbbi üzleti döntése jó nagy baromság volt azért az még nem kartell.
Persze nem féltem az NFL tulajokat sem, ha pénzről van szó.
NFLPA meg megint szokás szerint hülyeségeket talál ki.
Ha holnap egy elborult tulaj kitalálja hogy a fizetési sapka 90%-át irányítóra költi, a többi posztot meg feltölti random arcokkal vetminért akkor az lesz a precedens, legyen bármilyen hülyeség is?
A munkáltatómnak én is jelzem, holnap Wattson szerződése a precedens, és szeretnék én is hasonló fizut, az elmúlt évekre pedig a kompenzációt csak azért engedem el, mert baromira jófej vagyok :)
Én általában a játékosok mellett állok, de nem ebben az esetben. Sosem értettem ezt az egy bolond százat csinál-elvet a rossz szerződések kapcsán, amikor a játékos is tudja, hogy a szerződés, amire hivatkozik egy piaci szempontból túlárazott vagy egyéb módon nem reális szerződés. Sorry, de ha sérült vagy, akkor veled csak többen vannak, erre az esetre kell a mozgástér a csapatoknak a roster mélyítésére, amit részben a sérülés esetén nem garantált pénzek biztosítanak. Ráadásul pont az irányítók fizetéséért ájvékolnak, akik eddig is a legtöbbet vitték haza és hamarosan újabb rekordszerződéseik jönnek. Azt egyébként nem értem a sztoriban, hogy Lamart miért ne tagelhetné a Ravens, az én értelmezésemben, logikámban csak a Watson óta szerződést kapó irányítókra vonatkozhat az esetleges kilépés (ha egyáltalán jóváhagyják) és Lamar nem ebbe a kategóriába esik, ő az NFL szabályai szerinti szerződését tölti.
Asszem holnap bemenek a céghez és közlöm velük, hogy vagy kifizetik a tejjes összeget inflácijókövetéssel a nyugdíjamig most azonnal, vagy beperelem őket, mer most már van rája precedens.
A téma egyébként nagyon érdekes: mi a játékos jogállása? Alkalmazott? Feladatra felbérelt szabadúszó, kizárólagos jogokkal?
Alkalmazottként a rendes fizetés jár neki, és kaphat akár lefektetett prémiumot is. Freelancerként meg elvileg teljesítés arányosan is fizethető.
Ha ezt sikerül tisztázni, utána eldönthető, hogy mi a megfelelő szerződés struktúra.