Csereirányítók csatájára van kilátás a Jets-Bears mérkőzésen, ugyanis a New York-iaknál Zach Wilsont leültették és Mike White fog kezdeni, a chicagóiaknál pedig Justin Fields kérdőjeles besorolást kapott a vállsérülése miatt és hivatalosan csak a mérkőzés előtt derül ki, pályára léphet-e.
Matt Eberflus főedző egyelőre nem mondott semmi egyértelműt, csak hogy az orvosi stábnak zöld utat kell adnia Fieldsnek a játékhoz – ami ebből következtetve még nem történt meg. Azonban Brad Biggs információi szerint a csapatnál nem akarják, hogy még komolyabb sérülést összeszedjen a másodéves irányító, így nagy a valószínűsége, hogy Trevor Siemian fog kezdeni a Jets ellen, a cseréje pedig Nathan Peterman lehet, akit fel kell hozni a gyakorlócsapatból.
Fields limitáltan edzett a hét második felében, de szerdán elmondta, hogy elég nagy fájdalmai vannak, akkor még biztosan nem tudott volna pályára lépni. Az irányító az utóbbi időben kiválóan teljesít, a legutóbbi öt meccsének mindegyikén volt a levegőben és a földön is hatpontosa. A szezonban szerzett 834 futott yardja az ötödik legtöbb a ligában, ráadásul ebből 640-et szerzett a hatodik forduló óta.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót