Hogyan állította meg a 49ers az ezer fokon égő Dolphins offense-t?

A Miami Dolphins a 13. forduló előtt az NFL legjobb támadósora volt EPA/play alapon, amikor Tua Tagovailoa irányított. Fel volt adva tehát a lecke a liga egyik legjobb védelmének, hogy találjon ki valamit a megállítására. A 49ersnek pedig sikerült is megzavarni Tuát, elvenni a pálya közepét, lelassítani az elkapókat, ezáltal kényelmetlen helyzetbe hozva az irányítót, aki egyáltalán nem tudott erre válaszolni. 

Messze ez volt Tua Tagovailoa legrosszabb meccse a szezonban, egyrészt szemre is, másrészt EPA/play alapján is. De mi vezetett ide, hogyan érte el ezt a 49ers? Hiszen nem arról van szó, hogy hirtelen egy meccsre magától összeomlott a Dolphins irányítója, hanem ezt bizony a San Francisco védelme idézte elő. De mégis hogyan?

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Vedd el a pálya közepét!

Már a meccs előtt azt vártuk, hogy a találkozó a pálya közepének uralmáról fog szólni, és aki ezt a háborút megnyeri, az mindent visz. Az első csatát a Dolphins nyerte, hiszen azonnal egy középre menő hosszú TD-vel kezdett a miami csapat, illetve volt még egy hosszú touchdownja középre mélyen, azonban a háborút magabiztosan a 49ers nyerte meg, ugyanis ezeken kívül szinte nem is tudott középre passzolni Tua.

Az alábbi TruMedia által szolgáltatott grafikonokon látható, hogy normál esetben mennyire a pálya közepét támadja a Dolphins, és hogy ezen a meccsen mennyire el kellett térniük ettől a taktikától.

Ennek elsődleges oka pedig Fred Warner, a liga legjobb linebackere. Nincs még egy olyan LB az NFL-ben, aki ekkora hatással van a védelem játékára, aki ennyi mindent jobbá tesz maga körül. Elég csak az alábbi játékot megnézni, hogyan kíséri hátra a line of scrimmage-ről az elkapót, majd vált be középre és veszi el a Dig útvonalat. Ilyenre nagyon kevés játékos képes, és senki sem olyan gyakran, mint Warner. Plusz emeljük ki Drew Greenlaw-t és Azeez Al-Shaair-t, akik pedig a liga legjobb második- és harmadik számú linebackerei, és szintén nagy szerepet játszanak a középső területek elvételében (többek közt).

A 49ers mindenkinél jobban el tudja venni a pálya közepét, így várhattuk, hogy a legtöbbeknél jobban fel van vértezve a Dolphins offense megállítására. Azonban ez önmagában nem lett volna elég, mert azért Tuáék azt is megmutatták korábban, hogy nem csak középen képesek haladni. És akkor itt jön képbe a második lépés, ami már egy olyan elem, amit más csapatok is másolhatnak – hiszen Fred Warnert a tudomány mai álláspontja szerint még nem lehet klónozni.

Press coverage!

Ha Fred Warnert nem is lehet klónozni, abban mindenképp gondolkodhatnak a továbbiakban a csapatok, hogy agresszívabban próbálják meg levédekezni az elkapókat. Eddig Bill Belichicken kívül azt hiszem senki sem próbálkozott ezzel az idei Dolphins ellen, Tua a legkevesebb emberezéssel találkozott ebben a szezonban, hiszen mindenki fél Tyreek Hill és Jaylen Waddle sebességétől – egyáltalán nem alaptalanul.

Így a védőkoordinátorok válasza az volt a Dolphinsra, hogy akkor zónázunk, és megpróbálunk minél jobbak lenni zónázásban. A probléma ezzel a taktikával az, hogy nem tudsz elég jó lenni Hill és Waddle (és a többiek) ellen, főleg ha a zseniális Mike McDaniel rajzolja fel a játékokat és Tua is nyugodtan, ritmusban passzolhat. Egyszerűen nincs esélyed megállítani őket, ezt láttuk egész évben. Túl gyorsak, túl jók az irányváltásaik, túl jól érzik a zónahatárokat, túl jól üresre vannak játszva a rendszer által és túl jól találja meg őket Tua ütemben.

A zónázás a “biztonságos” választás a Dolphins ellen, hiszen kevésszer fognak nagyon nagyon csúnyán megégetni, ellenben folyamatosan egy kicsit odapörkölnek, miközben nem tudsz semmi tűzoltó készüléket elővenni.

A 49ers viszont nem ezt csinálta most vasárnap, pedig ők egyébként egész évben ezt a visszaállunk, zónázunk, quarters és off covarage dolgot csinálják, és nagyon eredményesen, ráadásul nem is nagyon szoktak meccsről meccsre változtatni, tehát meglepő lépés volt a részükről. Azonban DeMeco Ryans belátta, hogy ez nem fog működni a Dolphins ellen, úgyhogy 30%-ban press coverage-et használt az elkapókon, tehát felállította a cornerbackeket a line of scrimmage-re és nem engedte, hogy szabadon elindulhassanak Hillék a vonalról.

Ennek lényege, hogy lelassítják a WR-eket, igyekeznek elrontani a támadósor időzítését, hogy Tuának egy kicsit több időt kelljen a zsebben töltenie, hogy odaérhessen a nyomás.

Amikor működik, akkor így néz ez ki. A képernyő felső részén láthatunk press coverage-et, és Tua is erre néz a snap után, tehát ez az első olvasása. Hill nem jön el szabadon az LoS-ről, így nem is tudja odadobni neki a labdát az irányító, és mire átnéz a túloldalra, Bosa megérkezik az arcába, így nem tud rendesen beleállni és pontatlan lesz a passza.

Ez egyébként alapvetően elég kockázatos taktika, hiszen nagyon csúnya megégésekhez vezethet – ha Hill a vonalnál megveri az emberét, nincs visszaút. És voltak is nagyon csúnya megégések, hiszen Hillnek 10 olyan targetje is volt a meccsen, ahol tök üresen volt (a NextGenStats adatai alapján 3 yardon belül nem volt senki körülötte). Benyelt pár ilyen játékot a 49ers – ezt előre el kellett fogadnia Ryansnek és meg kellett békélnie vele, amit a legtöbb védőkoordinátor egója nem bír el –, de összességében jól jöttek ki a taktikából, hiszen a félidőben ilyen helyzetekben Tua várhatón felüli pontossága mínusz 26% volt, ami karrierje legrosszabbja. Amikor Hill üresen volt, akkor is belehibázott az irányító, emellett pedig többször is sikerült a védelem szempontjából pozitív játékot kreálni. De mégis hogyan? Itt jön képbe a harmadik lépés.

Tedd rémálommá Tua életét!

A harmadik lépéshez fontos tudni, hogy Tua nem szereti, ha megütik. Nem a legjobb felépítésű, nem a legkeményebb irányító a ligában, így igyekszik elkerülni a kontaktot. Éppen ezért hatásos tud lenni ellene, ha folyamatosan nyomás alá tudod helyezni – ahogy persze minden irányító ellen, de nála hatványozottabban. Azonban ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. Ugyanis ha az elkapók hamar üres területet találnak, Tua pedig a dropback végén azonnal tudja indítani a passzt, akkor nincs olyan pass rush, ami másfél másodperc alatt odaér az irányítóra és nyomást helyez rá. Még egy sérülésekkel tizedelt és amúgy sem jó támadófal ellen sem.

Éppen ezért olyan fontos a fent említett második lépés, a press coverage. Ezzel ugyanis elrontják az időzítést, Tua nem tud a dropback végén azonnal passzolni, mert az elkapóknak több idő elindulni a vonalról és odaérni a kívánt helyre. Ez azt jelenti, hogy Tuának is az ideálisnál tovább kell tartania a labdát, meg kell várnia míg az elkapók odaérnek a helyükre, így pedig a passzsiettetésnek is van ideje odaérni az irányítóra.

A pass rush vs. támadófal matchupban pedig hatalmas előnye volt a 49ersnek előzetesen is, főleg hogy a két kezdő tackle-je nem lépett pályára a Dolphinsnak. Ennek ellenére egyébként csak 27,3%-ban volt nyomás alatt Tua, ami nem számít soknak. Ennek oka, hogy így is gyorsan szabadult a labdától. Viszont amikor odaért a pass rush, akkor az rendkívül hatásos volt (3/7, INT, 3 sack).

Az alábbi példa talán a tökéletes játék az egész szemléltetésére. Press coverage, ráadásul emberezés is. A játék időzítését elrontja, Tua nem talál gyorsan célpontot, a lábmunkája szétesik, majd megérkezik Nick Bosa és sackeli.

Lábjegyzetként emeljük ki, hogy Ryans szereti szabadjára engedni a pass rushereit, amúgy is nagyon szépen kreál egy az egyes szituációkat, most pedig konkrétan úgy rajzolta fel ezt a blitz játékot, hogy két védőfalember stuntol balra, Bosa pedig nem a szélen rohamoz, hanem berobban mögéjük és blokkolatlanul érkezik a QB-ra. 

És igazából nem is csak arról volt ezen a meccsen szó, hogy konkrétan nyomás alatt mennyire rossz volt Tua. Hanem már a nyomás lehetőségétől is összeomlott. A Dolphins irányítójának komfortérzete ugyanis hatalmasat esik vissza, ha párszor megütik a meccs elején. Ezután mindenképpen szeretné ezt elkerülni és még tiszta zsebben is elromlik a lábmunkája, sietteti a passzokat és ezáltal pontatlan lesz.

Természetes dolog, hogy ha kikerülünk a komfortzónánkból, akkor sikertelenebbek leszünk, és pontosan ez történt Tuával is. Az ő legnagyobb erőssége a pontosság, az első 12 fordulóban mindössze 8,6%-ban dobott a PFF által pontatlannak minősített labdát, ehhez képest ezen a meccsen nyomás alatt 28,6%-ban, míg tiszta zsebből 23,1%-ban, ami nyilvánvalóan hatalmas különbség az eddig látottakhoz képest.

Az első ránézésre is rendkívül feltűnő volt a meccsen, hogy Tua milyen pontatlan volt. A miértre pedig az a válasz, hogy a 49ers képes volt kimozgatni a komfortzónájából, és nem csak azzal, hogy nyomást helyezett rá és megnyerte a falak csatáját, hanem hogy elvette a pálya közepét és hogy az elkapók jammelésével elrontotta a támadósor időzítését.

Tehát megvan az ellenszer?

Igen is meg nem is. Egyelőre nehéz lenne ezt kijelenteni, hiszen egyetlen meccsről van szó, és jó lenne megnézni, hogy más védelmek képesek-e ebből replikálni valamit. A nehezebb, vagy inkább lehetetlenhez közeli feladat a pálya közepének elvétele, ugyanis senki, de tényleg senki nem rendelkezik ehhez kellő személyzettel, a.k.a Fred Warnerrel. Így ezt nem tudnám mintaként állítani mások elé, hiszen nem várható el tőlük ennek lemásolása.

Ellenben azt várhatjuk, hogy többen próbálkoznak meg press coverage-et és akár emberezést is bevállalni a Dolphins ellen. Arra már egész nagy mintánk van, hogy az off coverage zónázás nem működőképes opció Tuáék ellen, így be kell vállalni a “kockázatosabb” stratégiát és hogy párszor csúnyán meg fognak égetni, de talán össze tudsz hozni kellő számú negatív játékot, és el tudod rontani az egész offense időzítését, amivel relatíve nyert ügyed lehet.

Kíváncsian várom, hogy a következő hetekben a Chargers, Bills, Packers, Patriots, Jets ötös, majd aztán a rájátszás-ellenfelek mennyire és milyen sikerességgel próbálkoznak majd ezzel.

[/ppp_patron_only]