Hír
A Colts tulaja Jeff Saturdayt akarja a főedzői posztra
A Colts idén szezon közben kirúgta Frank Reichot és kinevezte a helyére a nulla edzői tapasztalattal rendelkező Jeff Saturdayt, a csapat korábbi centerét, aki aztán 1-7-es mérleget ért el és megszerezte az 1/4-es draft cetlit. Minden épeszű ember úgy gondolta, hogy Saturdaynak nincs esélye az állandó főedzői posztra. És szinte minden csapatnál így is lenne, azonban a Coltsnál Jim Irsay a tulajdonos, aki nem feltétlen a logikus dolgokat részesíti előnyben. Most Jordan Schultz számolt be arról, hogy Irsay-nek továbbra is Saturday az első számú jelöltje a főedzői posztra, Josina Anderson pedig azt írta, hogy Irsay arra vágyik, hogy Saturdayt nevezhesse ki.
A Colts vezetőinek nagy része logikus módon nem Saturdayt szeretné kinevezni, és ugyan a general manager Chris Ballard vezeti a főedző-keresést, döntő szava Irsay-nek van a kérdésben, tehát végső soron tulajdonosként azt csinál, amit akar. Biztos igyekeznek majd lebeszélni erről a tervről, aztán meglátjuk, hogy sikerül-e. Irsay egyébként nem is ült be a legtöbb interjúra, helyette lánya vett részt ezeken a meetingeken.
Saturday volt már második interjún a csapatnál és rajta kívül 6-7 jelölttel terveztek másodjára is leülni, bár Dan Quinn már visszamondta ezt. Már egyeztettek időpontot Raheem Morisszal (Rams DC) és Ejiro Everóval (Broncos DC), de várhatóan többen is kapnak még lehetőséget. Állítólag DeMeco Ryansszel is szerettek volna beszélni, de az első körös interjúk időszaka már lejárt, a 49ers védőkoordinátora pedig múlt héten időhiány miatt lemondott két interjút is a csapatoknál, így erre a 49ers szezonjának végéig nem kerülhet sor.
A Colts szurkolók egy csoportja egyébként már online petícióba kezdett, hogy ne vegyék fel Jeff Saturdayt.