A Saints és Michael Thomas megegyeztek egy szerződésátalakításról, ami gyakorlatilag előrevetíti azt, hogy a csapat tavasszal ki fogja vágni az elkapót. Mutatjuk a nem kifejezetten egyszerű részleteket.
Thomasnak 2024-ig szól a szerződése, az átalakítás pedig úgy néz ki, hogy a 2023-as $15,5 milliós fizetését lecsökkentik $1,165 millióra, miközben kap egy teljesen garantált $31,755 milliós roster bónuszt a 2024-es évre, ami a 2023-as ligaév harmadik napján aktiválódik (tehát március 17-én). Emellett Thomas kap egy 900 ezres aláírási bónuszt, ami gyakorlatilag egy extra meccspénzt jelent számára.
Ez tehát azt jelenti, hogy Thomas kapott egy 900 ezres plusz fizetést azért, hogy megkönnyítse a csapat dolgát a fizetési sapkában. A Saints ugyanis ezzel a lépéssel azt készítette elő, hogy március 17 előtt kivágja a játékost, és saját dolgát megkönnyítve csökkentette a 2023-ra könyvelt halott pénz összegét. A Saints úgynevezett post june-1 kivágást fog alkalmazni Thomasnál, ami azt jelenti, hogy ugyan az elkapó már legkésőbb március közepén szabadügynökké válik, azonban a csapat számláján még ott fog virítani az idei fizetése egészen a nyár kezdetéig, utána viszont a maradék halott pénzt nem idén, hanem csak 2024-ben kell benyelni. Az átalakítás azért kellett, hogy kevesebb összeget vigyen magával a Saints nyárig és hogy a 2023-as halott pénz 14 millióval kevesebb legyen – ellenben ez az összeg majd 2024-ben megjelenik a könyvelésben. Összesen egyébként közel $26 millió halott pénzt nyel be két év alatt a Saints Thomas után.
Bonyolult? Lehet, de Drew Breesnél is ezt csinálta a Saints a visszavonulásakor, és az Eagles is többször használta már ezt a fajta átalakítás-kivágás kombót. A lényeg az, hogy a Saints meneszteni fogja Thomast, ezzel a kis trükkel pedig megkönnyítették a jövő évi dolgukat, de megnehezítették a 2024-es helyzetüket – persze ez New Orleansban nem túl meglepő manőverezés. Azért kellett egyébként ezt tegnap megejteni, mert a tegnapi nap volt a határideje a szerződéses átalakításoknak a szezon során.
Thomas 2020 és 2022 között mindössze 609 yardot és 3 TD-t szerzett, ami harmada a 2019-es termésének. Azóta viszont folyamatos sérülésekkel küzdött és úgy tűnik ennyi volt a New Orleans-i pályafutása. Meglátjuk, ki ad még neki esélyt a következő szezonra és képes-e egészséges maradni.
A Saints mellett a Cardinals is hasonló átalakítást hajtott végre két sztárjátékosa kapcsán: a pass rusher JJ Watt és a center Rodney Hudson szerződését is hasonló módon alakították át. Előbbi esetében értelemszerűen a visszavonulás miatt, utóbbi esetében ez még nem egyértelmű. A veterán támadófalember is könnyen lehet, hogy vissza fog vonulni, korábban is gondolkodott már ezen, de bejelentés még nem érkezett. Ez a lépés ezt vetítheti előre, azonban az is elképzelhető, hogy a sérülései miatt nem akarják már megtartani és Thomashoz hasonlóan fognak megválni tőle.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”