A Steelers szurkolói már tavaly is sürgettek volna egy támadókoordinátor-cserét, idén pedig a szezon bizonyos pontjain egyre inkább elfogyott a türelmük a helyzettel kapcsolatban. Azonban a csapat bejelentette, hogy Matt Canada marad a pozíciójában szerződése utolsó évébe lépve. Mike Tomlin főedző dicsérte Canadát, amiért a szezon második felére fejlődött az egysége.
Canada 2020-ban csatlakozott a stábhoz irányítóedzőként, majd egy évre rá támadókoordinátornak léptették elő. Azonban a támadósor az utóbbi két évben nem működött valami jól és a 20 pontos átlagot sem sikerült elérni, miközben sok ellenfél és elemző is azt mondta, hogy nagyon alapszintű, kiismerhető a Steelers playbookja és játékhívásai.
Megtartása mögött több dolog állhat. Egyrészt a Steelers egy régimódi franchise és nagyon ritkán fizet úgy edzőknek, hogy ők már nem dolgoznak ott, Canada pedig a szerződése utolsó évébe lépett, így jövőre ilyen plusz költségek nélkül válthatnak. Másrészt Tomlin valószínűleg nem akarta megszakítani az első körös Kenny Pickett fejlődését azzal, hogy második évére új rendszerbe teszik bele. Harmadrészt pedig a szezon második felére egyértelműen fejlődött a támadósor: az első 8 héten a 28. volt EPA/play alapján, a 9. heti bye week után viszont a 4. legjobb. Még ha ez túlzónak is tűnik és egyéb faktorok is közrejátszanak ebben, a fejlődés egyértelmű volt. A kérdés az, hogy ezt tovább tudják-e menteni 2023-ra.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Olvastam olyat, miszerint Tomlin miatt is szar az offense, mert a ne basszátok el, majd a védelem megoldja elvet vallja, és kéri.
logikus érvek, meg hogy nem szeretnek fizetni “feleslegesen”, de..
de vajon mi lehet ezzel a támadósorral és edzővel a reális cél a jövő évben?
egy plusz egyes mérleg, PO részvétel esélyekkel?
Egy támadókoordinátor fizetése mennyi lehet kb?
A cêl az,hogy a D 20 alatt átlagoljon az O meg 20 felett,just Steelers thing….pedig egy jó támadòguruval megnézném Pickettet,de az az igazság,hogy támadòfal és skillszemélyzet nélkül tényleg csak nagyon drága OC vel lehetne ott virítani.
Pickettben mekkora fejlődési lehetőség látható most? Első benyomásra nekem középmezőnyt ha eléri, már az is nagy dolog lehet