Lions@Packers meccsel zárul az idei alapszakasz, és amennyiben a Seahawks kikap, úgy mindkét csapat számára lesz tétje a találkozónak. Amennyiben viszont a Seattle megveri a Ramst, úgy Lions számára véget ér a szezon, de az elmúlt napok nyilatkozatai alapján így sem kell amiatt aggódni, hogy Dan Campbell fiai ne adnának bele mindent.
Dan Campbell: Ha lesz tétje a meccsünknek, ha nem, mi mindent beleadunk
Aaron Rodgersnek idén volt már pár olyan nyilatkozata, ami nagyon nem tetszett a Lions játékosainak. Először a két csapat egymás elleni meccse után mondta, hogy a “Packers nem kaphat ki ilyen csapatok ellen”. Másodszor a Rams elleni mérkőzés után javította ki az őt interjúvoló riportert, hogy a Green Bay-nek nem három, hanem csak két pozitív mérlegű csapattal kell megküzdenie, ugyanis a Lions csak 50 százalékos mutatóval rendelkezik.
“Ez sokat jelent számunkra, ugyanis úgy érezzük, hogy egyáltalán nem tisztel minket. Rodgers nem tiszteli a Lionst és a csapata sem tiszteli. Ki fogunk menni a pályára és szájbaverős focit fogunk játszani. Megmutatjuk, hogy nem lehet minket így lenézni”
– mondta a Detroit védője, Deshon Elliott.
Örök igazság, hogy nem szabad hergelni az ellenfelet, mert ritkán jön ki belőle jól az ember, de ha mégis, akkor sem lesz tőle szimpatikusabb senki. Ugyanakkor Rodgers védelmében érdemes megjegyezni, az első beszólásakor a Lions 1-6-os mérleggel állt és egy komolyabb célokkal rendelkező csapat nem kaphat ki egy 1-6-os gárdától. Emellett pár napja volt egy másik nyilatkozata, amiben azt mondta, hogy “ez már nem a régi Lions többé” és hogy nagyon izgalmas lesz a Detroit ellen küzdeni a rájátszásért.

Legfrissebb cikkeink
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
Ez csak a szokásos önhergelés, hogy motiválják magukat.
ARod tisztel egyáltalán magán kívül valakit? Na ugye!