Connect with us

Hír

Kiszúrt a Seahawksszal a liga, a Packers és a Lions játszik vasárnap éjjel

Az NFL hétfő este összeállította az utolsó forduló pontos menetrendjét. Azt már tudtuk, hogy a Chiefs-Raiders és a Titans-Jaguars lesz szombaton, minden más vasárnap, azonban a pontos időpontok még nem voltak meg. Ezek még a Bengals-Bills előtt nyilvánosságra kerültek, azonban a hétfő esti rangadó eltolása még megkavarhatja a dolgokat, de nézzük mi a terv jelenleg.

Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a Packers-Lions rangadó zárja az alapszakaszt vasárnap éjjel, ami nagyon érdekes választás az NFL-től, ugyanis ez kiszúrás a Seahawksszal. Ez a három csapat küzd az NFC hetedik kiemeléséért, és függ egymástól a sorsuk, így logikus lett volna ugyanabba a sávba tenni őket. De nem így lett, ez pedig leginkább a Seahawksnak rossz. Ugyanis ha a Seahawks megveri a Ramst a magyar idő szerinti 22 órás sávban, akkor a Lions számára tét nélkülivé válik a Packers elleni derbi, hiszen nem juthat be a rájátszásba, legfeljebb a Packerst ütheti el ettől (Pontos forgatókönyvek itt). Így elképzelhető, hogy nem adnak bele 110 százalékot a győzelemért, ami a Seahawksnak kedvezőtlen.

Érdekes egyébként, hogy a Lions 1-6-os, a Packers 4-8-as kezdés után jutott el oda, hogy ki-ki meccset játszhat az alapszakasz utolsó meccsén. Már amennyiben ez lesz az utolsó meccs persze, hiszen a Bengals-Bills meccsen történtek átírhatják ezt a forgatókönyvet és még felborulhat a menetrend.

Az utolsó forduló menetrendje jelen állás szerint így néz ki:

  • Chiefs @ Raiders (szombat 22:25)
  • Titans @ Jaguars (vasárnap 02:15)
  • Patriots @ Bills (vasárnap 19:00)
  • Jets @ Dolphins (vasárnap 19:00)
  • Texans @ Colts (vasárnap 19:00)
  • Buccaneers @ Falcons (vasárnap 19:00)
  • Panthers @ Saints (vasárnap 19:00)
  • Vikings @ Bears (vasárnap 19:00)
  • Browns @ Steelers (vasárnap 19:00)
  • Ravens @ Bengals (vasárnap 19:00 vagy 22:25)
  • Giants @ Eagles (vasárnap 22:25)
  • Cowboys @ Commanders (vasárnap 22:25)
  • Chargers @ Broncos (vasárnap 22:25)
  • Seaahwks @ Rams (vasárnap 22:25)
  • Cardinals @ 49ers (vasárnap 22:25)
  • Lions @ Packers (hétfő 02:20)

A Ravens-Bengals időpontja attól függ, hogy mi lesz a Bengals-Bills eredménye. Ha ott a Bills nyer, akkor a Cincy az utolsó körben 22:25-től játszik az AFC North csoportgyőzelméért. Ha viszont a Bengals nyer, akkor a 19 órás sávban játszik a kiemelésekért. Ismét hozzátéve, hogy hacsak át nem írja a forgatókönyvet a halasztás. Erről várhatóan magyar idő szerint ma délután lehetnek újabb hírek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!