Mitch Trubiskyt tavaly kezdő irányítóként igazolta le a Steelers, aztán jött a draftról Kenny Pickett, jól is játszott, így a Bears korábbi első köröse a padon találta magát. Trubisky szerződése azonban még 2023-ra is érvényes, amivel ráadásul 8 millió dollárt keresne, ennyit pedig egyértelműen nem ér. Ezzel a Steelers is tisztában van, viszont annyira megkedvelték az irányítót a csapatnál, hogy egy fizetéscsökkentés esetén hajlandóak lennének megtartani, írja a Pittsburgh Post-Gazette.
Mitch Trubisky nem sokkal a 2021-es idény után írt alá a Steelershöz két évre 26,785 millió dollárért. A Bears korábbi 1/2-esének fizetéséből viszont csak 5,25 millió dollár volt garantált, amit már megkapott aláírási bónuszként. Emellett 1,035 millió dolláros alapfizetést kapott 2022-ben, valamint 8 millió dollárt keresne idén, ami összesen 14,285 millió dollár (a maradék 12,5 milliót játékidőhöz kötötték, de ebből szinte semmit nem vitt haza).
A kivágásával tehát 8 millió dollárt spórolhatna a Steelers, a piacon pedig 2-3 milliónáltöbbet úgy sem kapna, így alighanem belemegy majd egy fizetéscsökkentésbe az irányító. Már amennyiben tényleg őt akarja a csapat, ugyanis Mason Rudolph szerződése is lejár, két viszonylag drága csereirányítót pedig aligha tartanak meg Mike Tomlinék.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Mázlisták, kincset szereznek gombokért…
Ennyi qb éhes csapat már régen volt a ligában.Ez most nem egy kínálati piac,2-3 milla nem biztos,h elég lesz egy csereirányîtónak.Pláne ha még kezdő tapasztalattal is rendelkezik.