Connect with us

Szabadügynök

Az idei piac leginkább alulértékelt játékosai

A túlértékelt játékosok után érkezzenek azok a rejtett gyémántok, akikkel igazán nagyot lehet szakítani jutányos áron. Itt főleg olyan radar alatti játékosokról igyekszünk írni, akik valószínűleg többet érnek, mint amennyit kapni fognak vagy legalábbis kevesen gondolják, hogy igazán sokat érhetnek.

Dalton Risner, OG

Risner négy éve került a ligába és egyik szezonjában sem engedett 30 nyomásnál és 3 sacknél többet, pedig majdnem minden évét végigjátszotta. Sokáig úgy tűnt, hogy egy igazi üstökös lehet, de aztán megtorpant a fejlődése és inkább egy korrekt kezdőnek, mintsem kimagasló játékosnak mondanám. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne kifejezetten vonzó az idei börzén.

A tavalyi szezonban Russell Wilson stílusa miatt a szokásosnál többet szenvedett, majd a szezon végére meg is sérült, de ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy egy jó befektetés egy olyan csapat számára, amely a belső támadófalat turbózná. Elsősorban olyan rendszerben lehet jó, amely főleg zónafutásokkal operál, de megvan a kellő ereje és tudása power sémákba is. Egy intelligens, gyorsan tanuló játékosról van szó, a technikáján pedig lehet javítani, így stabil befektetés lehet.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Dre’Mont Jones, DE

A Denver Broncos csúfos idénye nem a védelmen múlt, pedig az átlag szurkoló Patrick Surtain és Justin Simmons kivételével nem biztos, hogy sok nevet tud megnevezni a tavalyi kezdőből. A szárnyalás egyik oka, hogy annak ellenére, hogy az idény végére lassan elfogytak az igazi sztár pass ruherek Denverből, szép lassan újak nőttek a helyükre. Jones ráadásul egy 3-4-es defensive end inkább, aki a posztján top10-ben volt mind nyomásszázalékban mind pedig párharcok megnyerésének százalékában, ilyen játékosból pedig elég kevés van a ligában.

A passzjátékok mellett futás ellen is hasznos, a csapaton belül neki volt arányosan a legkevesebb elrontott szerelése és fontos kísérleteknél rendre nagy játékokat csinált. Mivel még csak most töltötte be a 26-ot, így a legjobb korban van és még mindig fejlődőképes. A kifejezetten defensive end felhozatal főleg öregebb veteránokat kínál idén, így Jonesnak jó piaca lehet, amennyiben a Broncos kiengedi.

David Long, LB

A Tennessee Titans jó szezonkezdéséből a védelem vette ki leginkább a részét és különösen a linebacker sor remek teljesítménye volt váratlan. Ez főleg azért valósulhatott meg, mert a 26 éves Long hihetetlen játékkal rukkolt elő. Azt eddig is tudtuk, hogy egy jó atlétáról van szó, aki képes támadni a labdát futójátékoknál, de azt nem láttuk eddig, hogy fejben mennyire összeszedett.

Tennessee Titans' David Long still fueled by 'undersized' label

Márpedig Long az egyik legjobb coverage linebackerré lépett elő ebben a szezonban. Gyorsan reagálta le az elkapók útvonalát és jól olvasta az irányítók szemét, így rengeteg leütött labda fűződött a nevéhez. Sokoldalúságát mutatja, hogy a futás és a passzvédekezés mellé még pass rushban is lehetett használni, majdnem minden negyedik pass rush snapjében nyomást tudott generálni és kimagasló arányban nyerte meg a párharcait.

Fejlődése magával vonzotta az egész Titans back7 magas színvonalát. Long nevére egyre többen kezdtek el felfigyelni a ligán belül, de szurkolói berkekben még mindig egy nagyon alulértékelt játékosról van szó. Idény végi sérülése miatt pedig a reflektorfény is lekerült róla. Ő testesíti meg azt, amilyennek kell lennie egy modern kori linebackernek, fejlődése pedig még nem érte ez a csúcspontját.

Juan Thornhill, S

A fiatal safety már újonc szezonjában valósággal berobbant, az akkor Super Bowlba jutó Chiefs egyik kulcsfigurája volt a secondaryben. Azt a szezont végül egy sajnálatos sérülés miatt nem fejezte be, de három évvel később a Chiefs ismét Super Bowlba jutott és láss csodát Thornill megint a back7 stabil pontja volt.

A fiatal safety egy sokoldalú játékos, akinek megvan a sebessége és a térlátása is, hogy free safetyként pásztázza a pályát, de feljebb is lehet tolni, hogy a futást segítse hatékonyan. Egy nagyon intelligens játékos, aki ritkán ront szerelést és a technikája is folyamatosan fejlődik.

Chauncey Gardner-Johnson, S

Az Eagles védelem jó teljesítményének az egyik alapja az volt, hogy találtak egy jó kirakós darabot a secondary hiányzó pontjára. CGJ nem csak egy safety, hanem egy olyan védőjátékos, aki képes emberezni tight endek ellen, ott tud maradni a pálya hátsó részében is, de akár futás ellen is feltolhatod a boxba. Egy nagyon okos játékos, aki mindig az irányítók szemét olvassa, ennek köszönhetően tavaly több labdát is szerzett.

Értékét még mindig sokan alábecsülik, ezért is tudta az Eagles nagyon jutányos áron megszerezni, pedig egy elképesztően hasznos kezdő. Várhatóan most sem fogják túlságosan megfizetni, mert posztjából adódóan nem értékelik magasra, de aki elviszi, az biztosan nagyon jól jár majd vele. Tipikusan az a gyors lábú játékos, aki a pálya közepén, a sűrűjében teljesít igazán jól, márpedig ezek a defensive backek többet érnek, mint amit a fizetések mutatnak.

Vonn Bell, S

Hasonlóan Johnsonhoz, Bell is egy olyan játékos, aki a játék minden elemében képes elit közeli teljesítményt nyújtani. Az elmúlt években Lou Anarumo Bengals védőkoordinátor egyik legfontosabb játékosa volt, aki az egyik legkisebb százalékban rontott szerelést és a secondary több posztján is bevetették. Ennek ellenére továbbra sem tartozik a felkapott nevek közé. A Bengals safety sorban Bates és Bell szerződése is lejár, a csapatnak pedig döntenie kell hogy kit fog megtartani, így Bell könnyen a piacon találhatja magát.

Connor McGovern, OC

A Jetsnek nem sok szerencséje volt a támadófalával az idei évben (sem), de a fal közepén McGovern egy biztos pont volt. Nem csak a játéka miatt, hanem azért is, mert a veterán center az elmúlt öt szezonját mind végigjátszotta, ami New York zöldebb felén kész csoda. Ráadásul tette ezt teljesen elfogadható szinten. Ami a legjobb a játékában, hogy nincs igazán gyenge pontja. Ugyanolyan jó passzblokkolásban és futásblokkolásban is, minden játéknál nagyjából tudod mit várhatsz tőle. Lehet hogy nem ő a legjobb a poszton, de éppen ezért nem is kell majd túlfizetni és mégis egy jó kezdőpont lehet, ha a falad többi része stabil.

Azeez Al-Shaair, LB

Azeez Al-Shaair egy érdekes szabadügynök, ugyanis ő elsősorban rotációs játékos és a liga legjobb linebacker párosa mellett játszott idén egy nagyon jó rendszerben. Ellenben amikor pályán volt, akkor egészen kiválóan teljesített minden körülménytől függetlenül is. Rengeteget tanult a Warner, Greenlaw kettőstől, így pici fejlődéssel akár kezdő szintű is lehet valahol, márpedig a fizetése abszolút a minimumhoz konvergál majd az eddigiekből kiindulva.

[/ppp_patron_only]

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Zotya
Zotya
2023-02-23 10:24

McGovern remélem, marad a Jetsben. QB-szerzés után az offseason legfontosabb feladata szerintem az újra szerződés vele!

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x