Hír

Byron Jones teste nem bírja tovább, úgy tűnik visszavonul

Published on

Byron Jones egy Twitter posztban tudatta a nagyvilággal, hogy ma már nem tud futni és ugrani a rengeteg korábbi sérülése miatt, ezzel azt sugallva, hogy visszavonul. A Miami Herald információi szerint viszont erről egyelőre nincs szó, bár ez lehet csak procedurális kérdés.

Jones arra is figyelmezteti a jövő nemzedékét, hogy nem vegyenek be utánajárás nélkül pirulákat és ne hagyják, hogy injekciókat adjanak be nekik. Elmondása szerint olyan ára volt a pályafutásának, amit nem látott előre és amit megbánt.

Jones a Cowboys első körös játékosa volt 2015-ben és pályafutása csúcsán az egyik legjobb corner volt a ligában. 2020-ban írt alá a Dolphinshoz 5 évre 82,5 millió dollárért, amiből 40 millió dollár teljesen garantált volt, 10,5 millió dollárt pedig megkapott aláírási bónuszként. Ez utóbbit a csapat természetesen elkönyvelte 5 évre előre, vagyis még maradt 4,2 millió dollár, amit akár vissza is perelhet a játékostól, ha azelőtt visszavonulna, hogy megszűnne a szerződése.

Ez utóbbira egyébként jó eséllyel nem kell majd sokat várni, ugyanis Jones kivágásával a Dolphins minimum 3,5 millió dollárt (post June kivágással 13,6 milliót) spórolhat. Valószínűleg ezért sem vonul vissza egyelőre Jones hivatalosan, hiszen ha kivágják, akkor nem kell visszafizetnie semmit.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group