Két napja írtunk arról, hogy nem haladnak jól a tárgyalások az évi 45 millió dolláros fizetést akaró Daniel Jones és a Giants között. Azóta voltak optimistább (“mégis sikerült előrelépést elérni”) és pesszimistább (“az irányító 45 milliónál is többet akar”) riportok is, most pedig Albert Breer arról számolt be, hogy a csapat legjobb ajánlata évi 35-39 millió dollár körül mozog.
A Giants tavaly nem hívta le Daniel Jones ötödik éves opcióját, a korábbi első körös irányító viszont nagyon stabil és kiegyensúlyozott játékkal a rájátszásba vezette a csapatot, sőt még meccset is sikerült nyerni vele a PO-ban. Ugyanakkor ezzel együtt is nagyon erős túlzás a 45 millió dolláros fizetési igény egy olyan irányítótól, aki négy év alatt egyszer sem passzolt legalább 4000 yardot és az újonc szezonja óta nem tudott 20+ TD-passzt kiosztani (akkor is csak 24-et).
A 30-35 millió dolláros fizetés Jones esetében sokkal reálisabb lenne, ráadásul a franchise tag is csak 32 millió dollár, így bőven benne van a pakliban, hogy a QB kap egy újabb prove it évet a taggel, ha nem hajlandó racionálisabb árat kérni.
Érkeztek olyan hírek is tegnap, hogy közelednek a felek álláspontjai és elképzelhető, hogy sikerül megegyezni a keddi határidőig, és ebben az esetben 4-essel kezdődne az irányító éves fizetése.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
“(akkor is csak 24-et).”
+ két futott td és ezt 12 meccsen
Baker 30-ért is elvállalja. :)
nem tejjesen béna a gyerek, de 35-nél nem ér többet
15-öt akartál ugye mondani?
Így van. De hát majd koppan, aztán észbe kap… Vagy sem.
Jonesnak az az érdeke, hogy ebből a szerződésből minél többet kisajtoljon. 22 TD és 8 TO-s szezon után, amit 3 borzasztó szezon előzött meg, számomra a franchise tag lehetősége is röhejes. A Giants ha tökös lenne simán kiengedhetné a piacra senki nem fog még csak 30-at se adni neki, amíg Carr, Rodgers és Jimmy G is elérhető.
Vannak jó tulajdonságai, de ebben az évben sokat köszönhet az edzői stábnak és a rendszernek, amit köré tettek szerintem. Ésszerű lenne egy tag és aztán mutassa meg jövőre, hogy Daboll belőle is ki tudja hozni a DzsosElent, mert benne van! :D