Szabadügynök

A védőfal számít – Commanders FA-értékelő

Published on

A fővárosi csapat továbbra sem tér le a megkezdett útról. A 2023-as offseasonben is egymást váltják az irányítók a csapatnál, hosszútávú megoldás a láthatáron sincs, de legalább a liga leg(drágább)jobb védőfala itt található. Ez is valami.

Távozók

Nem olyan hosszú a lista és még kevesebb igazán fontos nevet tartalmaz. A két legmarkánsabb azonban a két irányító. Carson Wentz kivágása magától értetődő döntés volt, hiszen több mint 26 millió dollárt spórolt így a csapat. Nem állt túl stabil alapokon az a terv, miszerint többedik állomáshelyén majd végre visszafordul a lejtmenetbe kerülő karrierje. Nem tudott még csak kezdő sem maradni a szezon egészén át, így nyílt titok volt az, hogy ki lesz vágva. Mivel rajta kívül kisebb meglepetésre a lejáró szerződésű Taylor Heinicket sem marasztalták, ott állt a csapat, hogy az elmúlt két szezon kezdő irányítói mind távoztak, egyedül a tavalyi utolsó meccsen pályára lépő újonc Sam Howell maradt. Az edzők elmondása alapján bíznak Howellben, ezt pedig nagyjából a piaci tevékenység is megerősítette. Heinicke sem volt igazából egy jó játékos, de a semmiből érkezve a megnyerő karakterével sokak kis kedvence lett. Azonban ő sem több egy átlagos minőségű cserénél, az a Washington problémája volt, hogy most már második éve több meccsen kezdenie kellett.

A többi távozó igazából nem hagyott akkora űrt maga után. A kivágás sorsára jutott J.D. McKissic, aki egy gadget játékos volt, de igazán sokat nem tudtak már kihozni belőle tavaly. Rajta kívül még a veterán Bobby McCaintől váltak meg, aki az elmúlt két szezonban volt a kezdő free safety/nickel corner, de igazán kiemelkedő egyik szezonjában sem volt.

A lejáró szerződésű játékosok között is inkább átlag vagy az alatti neveket olvashatunk. Wes Schweitzer és Trai Turner sem volt már pótolhatatlan és koruk miatt túl sok könnycseppet sem hullajtanak már utánuk a szurkolók. A közönségkedvenc Cole Holcomb távozása már picit érdekesebb, de a két éve első körös Jamin Davis tavaly mutatott fejlődést, hosszútávon pedig egyértelműen neki van feljebb a plafonja. Nem is lett volna túlságosan okos ötlet azok után megfizetni (közepesen vagy nagyon) egy nem túl atletikus középszerű linebackert, hogy korábban egy első kört áldoztál a posztra. Egyik sem feltétlen a csapatépítés legokosabb verziója, de egyszerre a kettő meg pláne.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

A csapat a mostani trendeknek szembemenve nem piszkálta meg túl sok veterán játékosának szerződését. Egyedül a kezdő center Chase Roullier kontraktusát alakították át, azt sem túlságosan, amivel 3 millió dollárt szabadítottak fel.

Érkezők

Jacoby Brissett

Egy csereirányító elment, egy másik jött. Jacoby Brissett négy év alatt a negyedik csapatában fogja megkezdeni a következő szezont. A klasszikus low budget híd irányító. A Commanders kipróbálhatja 2023-ban Howellt, aki azonban ha nem lesz elég jó a training camp alatt vagy a szezon közben, kellett mögé egy átlag feletti csere, akivel alkalmasint van is még esélye nyerni a gárdának. Brissett ezek közül a kevésbé izgalmas játékos. Keveset fog kockáztatni, keveset is hibázik, de low scoring meccseken (amikben a csapat bízik) van esély nyerni ezzel a profillal. Valaki kellett, Brissett lett végül az, nem lehet igazán leszólni. A szurkolói lélek szívesebben bízna ilyen szerepet egy kipróbálatlan, több potenciállal kecsegtető játékosra (amilyen Howell is), de az NFL csapatok szeretnek 1-1 stabil biztos pontot is a csapatban tudni.

Andrew Wylie és Nick Gates

Két öregedő, ma már maximum átlagosnak mondhat támadófalember helyett jött két nem sokkal jobb, de talán picit fiatalabb. Gates akár guard, akár center posztra is berakható, így egy univerzális csere lehet a Cosmi – Roullier – Norwell belső tengely mögött. A neveket már csak azért is soroltam fel, mert Wylie-ről azt rebesgetik, hogy maradna RT, ahol 2022-ben is egész jól játszott a bajnok Chiefsben, ez pedig azt jelenti, hogy Sam Cosmi a korábbi tackle be lesz mozgatva a fal belsejébe. Wylie ár/érték arányban parádés igazolás, hiszen az átlagos kezdő tackle-ök nem szoktak 10 milliós éves kereset alatt elkelni. Nem miatta lesz egycsapásra jó a fal, meg fogják tudni verni időnként és itt vélhetően nem az új Mahomes szaladgál majd mögötte, hogy ellépjen az érkező védők elől, de ilyen összegért egyszerűen nem tudom lehúzni az igazolást. Átlag, gyenge átlag játékos, de egy kezdő posztot megold relatív olcsón.

Daron Payne

Először a taget tették rá, majd Aaron Donaldot leszámítva a liga legjobban kereső védőfalemberévé tették Payne-t. Mindezt azok után, hogy nemrég állapodtak meg Jonathan Allennel, aki a 7. legtöbbet kereső DT a ligában. Ezzel tehát a Commanders két belső játékosa együtt átlagosan évi 40 milliót visz haza. Persze ha a kezdő irányítód alig keres 1 millió dollárt (ha Howell lesz) van egy kis extra mozgástered, de nem biztos, hogy ekkora luxusok is beleférnek. Azt már csak félve említem meg, hogy a két elit fizetésű falember után jövőre Montez Sweat lesz szabadügynök és Chase Young olcsó évei is a végéhez közelednek lassan. Ha a ráfordított draftcetliket és elköltött pénzt együtt nézzük, nem találni sokkal több csapatot, amely ennyi erőforrást áldozna a védőfalára. Ezek után nem csak papíron kell ennek az egységnek kiemelkedni, de konkrétan győzelmeket kell(ene) szállítania a védőfalnak. Sajnos azonban a foci nem ennyire egyszerű… Payne egy remek játékos, elveszteni pedig nem akarták, amivel nagy gond nem is lenne, de két elit DT fizetés 2023-ban óriási pazarlás. A csapatépítési elvek miatt nem tetszik a hosszabbítása, arra egy “C”-t adnék, de a játékos maga egy “A” kaliber akiből örülsz ha minél több van a csapatodban. Az egyik szemem sír a másik nevet alapon az értékelését “B”-re írtam.

Cameron Dantzler

Ezt csak érdekességképpen tettem ide. Danzler 3. körös játékosként ha kifejezetten jó nem is, ordítóan rossz sem volt a Vikingsban, de mivel az előző rezsim embere volt, végül megváltak tőle. A Commanders a waiverről szedte fel és ez egy okos, kis kockázattal járó lépés volt, amiben azért ott a nyerési esély is. A csapat egyértelműen corner needel küzd Kendall Fuller túloldalán. Danzler ha nem válik be, semmit se vesztettek, de ha egy ilyen domináns védőfal mögött véletlenül kijönne neki a lépés, akkor nagyon olcsón szerzett magának egy kezdő játékost a csapat. Okos húzás, kevés kockázattal.

Összegzés

A csapat az eladás szélén áll, a bizonytalanság pedig nem csak a tulajdonosi kört, de az irányító posztot is jellemzi. Ha nem fog komolyabban csúszni az egyik top4-es prospect, vélhetően nem tudnak Howellnél sokkal tehetségesebb újoncot draftolni, a szabadügynök piacon pedig az elérhető irányítók közül is csak a “B” kategóriás Brissettre mentek rá. Átmeneti évnek tűnik ez elsőre, ahol Sam Howell kap egy sanszot, amivel ha él, a csapat talált nagyon olcsón egy használható kezdőt. Ha azonban nem, 2024-re sokkal több cap space-szel fognak rendelkezni és “vélhetően” az idei 1/16-os picknél jóval korábbi választással a zsebben várhatják a jövő évi QB classt.

Összességében ez egy C-s offseason volt, ahol nem csinált sok érdemleges dolgot a csapat, megtartotta a messze legjobb játékosát, miközben gap filler igazolásokból hozott tető alá párat. Egyértelműen nem az idei évre lesz kihegyezve ez a roster, a szürke “átpuntolt év” pedig csak akkor lehet igazán izgalmas, ha a tavalyi 5. körös irányítóból előjön valami nem várt teljesítmény. A drafton van egy nagyítóval is alig látható esély, hogy a csapat felmozog majd egy QB-ért, de ezt csak erős képzelőerővel lehet belelátni a mostani vezetőségbe. A realitás pedig a 2023-as szezon “átpuntolása” 2024-re. Kérdés, hogy Ron Rivera túlélne-e egy ilyen évet? Miután én már az idei szezon után sem lepődtem volna meg az elküldésén feltételezem nem. A Commanders 2023-ban sem lesz a liga 5 legrosszabb csapata között annál jobb a keret, de ilyen irányítókkal a fedélzeten a playoffot sem egyszerű összehozni. Pláne, hogy az NFC East a konferencia talán legerősebb csoportja jelenleg. Picit az az érzésem, hogy töltény nélküli fegyverrel indul harcba a jelenlegi vezetőség és Rivera valamint Martin Mayhew general manager egy gyengébb szezon után könnyen el lesznek majd távolítva.

Értékelés: C

[/ppp_patron_only]

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group