A tavalyi szezon egyik legnagyobb meglepetése a Giants rájátszás részvétele volt, amire talán a legelvakultabb szurkolók sem számítottak. Brian Daboll debütáló évében rögtön nagyot villantott, amivel a lécet is elég magasra rakta annak tükrében, hogy ez a roster nem olyan erős, és komoly foltozásra szorult.
Távozók
Cirka 50 millió dollárral fordult a free agencyre a franchise, amit nem növeltek drasztikus mértékben, hiszen csak Kenny Golladay és Sterling Shepard távozott az élő szerződésű játékosok közül. Joe Shoen, a tavaly kinevezett general manager ugyanis szembemegy a trendekkel, és nem alakít át szerződéseket, tavaly is mindössze egyszer folyamodott ehhez (spoiler, és idén is). Mivel volt két játékos, akinek a helyzete prioritást élvezett, ezért lehetett arra számítani, hogy más nagyobb nevű játékosra nem jut majd lóvé, de komolyabb károk nem érték a rostert.
Julian Love a legnagyobb és talán a legfájóbb távozó is, pláne hogy nem fizette túl a Seahawks, de nem kívánt licitháborúba menni érte Shoen. Számomra elég meglepő volt Richie James elengedése, hiszen a szezon végére talán a legjobb elkapóvá nőtte ki magát a csapatban (tegyük hozzá, nem volt nagy verseny), ennek ellenére nem kapott új szerződést. Jelenleg még csapat nélkül van, de az igazolásokat nézve nincs sok esély az újraigazolására. Talán túl mohó volt egy ilyen szezonzárás után, ez már nem derül ki.
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
Aki még említésre méltó, az a két falember. Feliciano személyében a kezdő centerét, Gates személyében pedig a szezon végére kezdővé váló guardját engedte el a Giants, de azzal sem lettek volna sokkal előrébb, ha visszaigazolják őket, így ezt nem tartom rossz döntésnek részükről. Illetve még két kezdő távozását lehet kiemelni, Fabian Moreau és Jaylon Smith sem kapott új szerződést, tavaly egész sok snapen voltak a pályán, a maguk után hagyott űr viszont nem mély.
Érkezők
Mindenek előtt kezdjük azokkal, akik új szerződést kaptak, és a Giants szolgáltatta ezzel kapcsolatban az offseason egyik legnagyobb beszédtémáját. Daniel Jones és Saquon Barkley helyzete élvezte a prioritást, és ment a találgatás a sorsukat illetően. Tavaly lényegében ez a két játékos jelentette a New York-iak támadósorát, szóval a távozásukat megérezték volna, ezért számítottunk a maradásukra – a hogyan volt egyedül kérdés. Végül Barkley kapta meg a franchise taget, Jones pedig a hosszú távú szerződést, ez pedig lavinát indított el az interneten.
Szögezzük le, én sem vagyok Daniel Jones rajongója, de azt nem lehet tőle elvenni, hogy ilyen körülmények között PO-ba vezetni a csapatát nem kis teljesítmény volt. Persze, Daboll, tudjuk, de hány irányítónak mossuk kezeit azzal, hogy nincs előtte jó támadófal, nincsenek jó csapattársai, satöbbi. Jones a hátára vette a csapatot, és rájátszásba vitte, akár tetszik, akár nem, így nem akarták elengedni, teljesen érthető. Lehetett volna franchise taggel orvosolni a problémát, igen, csak az fixen 30 millió dollárnyi cap hittel jár, ezzel meg 20 milliót hagytak volna további erősítésekre, köztük Barkley-éra is, ami kevés, ehelyett a két játékos összesen foglal a jelenlegi megoldással ennyit a capből, azért nem mindegy. Nem lelkesedek érte, de véleményem szerint nem tehetett mást a Giants ebben a helyzetben.
És akkor térjünk rá az érkezőkre is. Shepardnél említettem, hogy bár cutolták, végül veterán minimumért visszaigazolták, illetve a tavalyi elkapó brigádból maradt még Isaiah Hodgins, Darius Slayton és Lawrence Cager is. Közülük Slayton meglepő, mert nem az jött le számomra, hogy őt sokra tartják, pláne hogy két éve folyamat próbálták elcserélni, ennek ellenére egy viszonylag magas fizetést kapott a csapattársaihoz képest. Új arcok is jöttek, Parris Campbell, Jamison Crowder és Jeff Smith öltözhet majd kékbe az edzőtáborra, utóbbi kettőnél a training camp túlélése lehet inkább a kihívás. Létszámra bőven tele a WR szoba, a minőséget viszont érdemes lenne kérdőre vonni, ahogy azt is, hogy mi a terve Dabollnak ennyi slot elkapóval.
Az offense-be mindössze egy igazán komoly erősítési törekvés érkezett, amikor a harmadik kör 100. pickjét beáldozva megszerezték a Raiderstől Darren Wallert. Sokan hurráoptimisták a manővert követően, én kevésbé. Waller ugyanis egyre ritkábban tud tartósan pályán maradni, 31 éves lesz, és a megörökölt évi 17 milliós szerződése sem épp a legkedvezőbb. És itt jön az a rész, hogy Shoen egyetlen egy szerződésbe nyúlt bele idén, az pedig a tight endé, ezzel elvesztve azt az előnyt, hogy nem marad már utána halott pénz kivágás esetén. Tekintve, hogy ebbe a rosterbe a draft 100. legjobb játékosa is erősítést jelentene, nem tartom ezt a legjobb cserének, és a megtérülést egy olyan év jelentené, amit utoljára három éve láttunk Wallertől – nem jók a kilátások, na.
Kukkantsunk át a védelemre, ahol szintén nem történt annyi és olyan erősítés, amire szükség lett volna. Leo Williams és Dexter Lawrence a liga egyik legjobb iDL-duóját alkotta 2022-ben, mögéjük Nunez-Roches kiváló mélyítés teljesen jó áron, jár a keksz. Ahogy az Okereke igazolást is az átlagnál jobbnak gondolom, de elég elfogult vagyok vele kapcsolatban. Évi 10 millió dollár egy jó linebackerért nem drága, Okereke meg egy jó linebacker, jöhettek megdobálni. Az egész ügyletet az árnyalja, hogy rajta és Edmundson kívül minden linebacker ennél jóval olcsóbban írt alá máshova, de ha jó lesz a pályán (márpedig szerintem az lesz), akkor senkit nem fog érdekelni. A nagyobb gond, hogy mellé visszahozták Jarrad Davist, aki nem NFL kezdő szintű linebacker, így ez egy hiányposzt a szememben.
A secondaryből ugye két kezdő távozott tavalyról, ennek értelmében két játékost igazoltak. Bobby McCain a csoportrivális Commanderstől érkezett egy évre, ahogy szintén csak 2023-ra írt alá az elképesztő teljesítmény zuhanású Amani Oruwariye is Detroitból, egyikük fizetése sem ismert egyelőre. Van egy tippem, hogy a mondat elolvasása után nem az volt az első gondolatod, hogy ez egy All-Pro brigád lesz, és ez a bajom nekem is. Ez a két játékos egy ködszurkálás, egy szigszalagozás egy olyan csapatban, aminek építkezni kellene, nem próbálgatni celluxszal összerakni egy alapzatot.
Végül a special team is kapjon említést, hiszen a punterét és long snapperét is újraigazolta a csapat, így legalább ezekkel a hiányposztokkal nem kell foglalkozni.
Összegzés
A tavalyi hatalomátvételt betudtuk annak, hogy az előző banda hagyatékát kisöpörve 2023-tól megkezdődik az építkezés New Yorkban, de ez nem történt meg. Mindössze két játékos érkezett kettőnél több évre, egy rotációban használt nose tackle, és egy 31 éves tight end, ez rettentő kevés, és a rövid távú szerződést kapók között sem találsz olyan nevet, akitől lázba jössz. A távozó falemberek helyére nem jött senki, a center a tavaly elhozott Bredeson jelenleg, aki inkább guard, a guard pedig a tavaly harmadik körben pickelt Joshua Ezeudu, aki újoncként többször is lehetőséget kapott, de egyszer sem tudott a kezdőben ragadni. Lényegében annyi erősödés történt, hogy a negyedik körös újonc Bellinger helyett Waller lesz a kezdő tight end, Parris Campbell és Richie James közé én inkább egyenlőségjelet tennék. Ez elég vérszegény offense fronton, mikor pont azt kellene elkerülni, hogy ne megint a Barkley-Jones duón álljon vagy bukjon az előrehaladás. A védelem az majdnem koppra megegyezik, mély a fal belseje, hurrá, de edge rusher fronton elnéztem volna valami mélyítést, mert Jihad Ward visszahozatala számomra kevés, ahogy nem egy Jaylon Smith-Bobby Okereke cserétől lesz ugrásszerűen jó a védelem, miközben a Love-McCain váltás meg inkább visszalépés.
Értem, hogy a Jones-Barkley hadművelettel sok mozgástér nem maradt, és nem is baj hogy ezt meglépték, de ennél azért jóval többet ki lehetett volna hozni érzésem szerint. A szintentartás (mert ezt az FA-időszakot másnak nehéz nevezni) egy olyan franchise esetében, ami tavaly egy brutális túlteljesítésnek köszönhetően jutott playoffba nem jó megoldás, mert ha a mérleg idén kiegyenlíti azt, ami tavaly felborult az egyik oldalra, akkor abból komoly károk keletkeznek. Talán nem lesz egy Ben McAdoo 2.0 sztori, de a keretben lévő játékosok sem akarnak egy wild card győzelem után egy alsó 10-ben lévő csapatban játszani adott esetben.
Jövőre 100 millió fölötti cap space áll a házhoz, mindez úgy, hogy egyrészt a jövő évi salary cap nem ismert, másrészt Daniel Jones szerződése és cap hitje már benne van, szóval a várt erősítések majd akkor érkeznek, de számomra csalódás, hogy tessék-lássék megoldások történtek az erősödés érdekében, pedig igény lett volna rá. Lesz egy NFL Draft is, és 10 pickje van a csapatnak, ami leírva jól néz ki, csakhogy ebből hat az 5-6-7. körben van, ahonnan nem azt várod, hogy a jövő Hall of Famereit fogják kiválasztani. Megint szükség lesz az edzői stáb minden fekete mágiájára ahhoz, hogy a 2023-as szezonban sok öröme legyen a szurkolóknak.
Értékelés: C-
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nem érzem annyira jogosnak ezt a lehúzást, bár megértem.
Persze én is szerettem volna ha érkezik egy jó CB, ha Love marad és nem ír alá kevesebbért máshova vagy ha a támadófalba elhozzuk Semualo-t, WR1-nek meg… nem is volt WR1 a piacon, de mi mégis hozunk egyet.
Szerintem a pénz erősen behatárolta a csapat mozgásterét. Jones-al muszáj volt hosszútávon megállapodni, mert egyrészt nem volt más (se draft, se FA, akkor már inkább maradjon ő), másrészt jó lett volna Barkley-t tag-elni, hogy bebizonyíthassa, hogy a sérülékenysége a múlté és a tavalyi nem csak 1 kifutott év volt. Mindketten rászolgáltak…
Ezek után egy minőségi LB-re azért futotta, ami meglepő tekintve, hogy az elmúlt 20 évben nem költött ide a csapat érdemben és jó játékosra. Ennyi lóvéból pedig nem lehet ennyi lyukat befoltozni, mert ahogy írtad is, a tavalyi egy jócskán erőn felüli szezon volt, amit nem lehet megismételni.
Idén kell egy jó draft (prioritás: G, LB, CB) és utána rá lehet menni arra, hogy ki az aki beválik a fiatalok közül és ki az aki reménytelen. Gondolok itt főleg az elmúlt 2 év húzásaira mint: Evan Neal, Wan’Dale Robinson, Joshua Ezeudu, Cordale Flott, Dane Belton, Rodarius Williams, Micah McFadden, Aaron Robinson vagy Elerson Smith.
Ha ez mind megvan, jövőre úgyis top10-en belül húz a csapat, onnan pedig meg lehet indítani egy tényleges újraépítést 100+ millióval és letisztultabb képpel, hogy milyen értékek vannak a csapatban. Ha pl.: Jones visszaesik, akkor jövőre rá lehet menni akár QB-ra, vállalva hogy 1 évig padozhat Jones mögött.
Ha viszont minden báválk, akkor szerintem 24-ben már egy igazán jó Giants várhat majd az ellenfelekre….
Miért kellett volna erőltetni az igazolásokat idén,mikor jövőre 100 mill.+ lesz a kasszában?Ráadásul ahová igazán elkelne az erősítés-guard,cb,wr- csak kényszermegoldások lettek volna.Így meg hoztak mélységet pozíciókba egy évre,ha beválnak jó,ha nem,akkor viszlát.Campbell szerintem jó lesz itt,Waller meg a Toneyért kapott pickkel jött,legfeljebb ő lesz sérült,nem a rapper.
Végre valaki, aki jól látja a helyzetet DJ ügyben. Tévedés ne essék, a Giants fanok többsége sincs beleszerelmesedve Jones-ba, de a TAG, amit a többi szerkesztő hajtogatott, az a legnagyobb baromság lett volna idén. Annál már a cut is célszerűbb lett volna. Meg a többivel is nagyjából egyetértek 😄