A Commanders eladása már tényleg a láthatáron van. A piaci szerződéseket is úgy alakították ki, hogy május közepéig várhatóan megtörténik az üzlet, most pedig Adam Schefter információi szerint két megegyező ajánlat is érkezett a csapat megvételére, mindkettő 6 milliárd dollár értékben, ami állítólag a Dan Snyder által kikiáltott ár.
Az egyiket a már pedzegetett Josh Harris által vezetett csoport adta, amelyben a kosárlegenda Magic Johnson is benne van, a másikat pedig a kanadai milliárdos Steve Apostolopoulos tette le az asztalra. Mellettük az ESPN információi szerint Tilman Fertitta, a Houston Rockets tulaja is érdeklődik, illetve van még egy egyelőre névtelen csoport, amely gondolkodik az ajánlattételen.
Bármelyik ajánlatot is fogadja el végül Snyder, ezzel rekord születik majd. Az eddigi csúcsot ugyanis a tavaly eladott Denver Broncos tartja 4,65 milliárd dolláros vételi árral. Amint Snyder elfogad egy ajánlatot, be kell adnia a nevet az NFL-nek engedélyeztetésre, majd 24 szavazat lesz szükséges a véglegesítéshez – ez gyakorlatilag formalitásnak tekinthető jelen esetben.
Snyder egyébként 800 millióért vette meg 1999-ben a franchise-t, szóval elég jövedelmező üzlet volt a számára.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ez a 800m vs 6 mrd arány elsőre elég csúnyának hangzik, de ha utánaszámolunk, akkor ez kicsivel kevesebb, mint 9%os növekedés évente, ami már egyáltalán nem olyan brutális.
9% nyereség az nagyon is jó.És akkor még nem számoltunk azzal,ami nyereséget termelt a franchise.A szankciók mindig működnek. :DDD
Inflációval korrigáltál?
És akkor még nem számoltunk az egyéb bevétel, kiadással.
Valószínűleg jobb üzlet lenne megtartani, de ahhoz gazdájának kellett volna lenni a csapatnak…
Ez csak a cégérték növekedés. Feltételezve, hogy egyik csapat sem veszteséges üzemi szinten, a megtérülésbe az adózás utáni nyereséget is be kell számolni, ahogy egy csomó saját költséget meg ide el tudott számolni.
Vastagon megéri neki és közben még jól is szórakozott.
Csak közben mi nem szórakoztunk annyira jól 🤣