Nagy bajban lehet az idei draft egyik, ha nem a legjobb játékosa, a belső védőfalember Jalen Carter, ugyanis letartóztatási parancsot adtak ki ellene egy halálos kimenetelű autóbaleset kapcsán, amikor csapattársa és a Georgia focicsapatának egyik stábtagja is életét vesztette (és még ketten megsebesültek). Cartert – aki épp Indianapolisban van a Combine-on és ma állt volna mikrofonok elé, amiből végül nem lett semmi – felelőtlen vezetés és utcai verseny miatt fogják letartóztatni.
A nyomozás során arra jutottak az illetékesek, hogy Carter és csapattársa, Chandler LeCroy utcai autóversenyt rendeztek, többször is sávot váltottak, a visszaforduló sávba és a szembesávba mentek át, gyorsan hajtottak (körülbelül 167 km/h-val) annak érdekében, hogy egymást lehagyják. LeCroy vérében alkoholt is találtak, ami a gyorshajtás és versenyzés mellett szintén szerepet játszott a halálos kimenetelű balesetben.
Carter utólag egyébként tagadta, hogy versenyeztek volna és a rendőrök szerint ő nem mutatta alkoholos befolyásoltság jeleit, de a helyszínt elhagyta és nem várta meg a rendőröket és mentőket.
A baleset órákkal azután történt, hogy a Georgia megnyerte zsinórban második nemzeti döntőjét.
Azt egyelőre nem tudni, hogy ez hogyan befolyásolja majd Carter draft értékét, de a legtöbb szakértő szerint ő a class legjobb játékosa és az első két nem-irányító közt lett volna a drafton.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Ebből szerintem simán ki fogják mosni. Kapni fog valami röhejes büntetést, meg bevonják a jogsiját, ez a max. És Goodell meg sem büntetheti, mert az NFL karrierje kezdete előtt történt az eset. Csúszni fog valamennyit a drafton, de ki fogják választani.
Az amerikai foci jatékosok soha nem az eszükről voltak híresek!
Püff neki, borul a terv…
Akkor ezzel eldőlt, hogyha a Cards nem cserél hátra akkor nekünk nem jut Will Anderson.
Még jó, hogy a hátracsere opció megvan.
Bár ahogy bejön nekik minden, lehet hogy a kombiné alatt lesántul az összes ígéretes QB prospect, aztán utána már a francnak se kell az 1/1.
Ezen meg annyira meglepődnek, hogy az utolsó pillanatban mégis húzniuk kell valakit, és beválasztanak egy ígéretes longsnappert
A gyorshajtás, versenyzés még nem töri derékba a karrierjét.
A cserbenhagyás már problémásabb, de ha a másik autó szenvedett balesetet (a cikkből úgy tűnik), nem feltételnül kellett észrevennie (a racse után nem sokkal szenvedtek pl balesetet, amikor már nem együtt mentek).
És a cikk is említi mi miatt akarják letartóztatni, a csebenhagyás nincs közte
Hogyan próbáljuk meg a karrierünket megsemmisiíteni, mielőtt elkezdődne.