Connect with us

Hír

Michael Thomas mégis marad a Saintsnél?

A Saints január elején úgy alakította át Michael Thomas meglévő szerződését, ami egyértelműen arra utalt, hogy idén úgynevezett post june-1 könyveléssel tervezik elküldeni az elkapót (ennek részleteiről itt olvashattok). Most azonban úgy tűnik meggondolták magukat, ugyanis a Saints-ügyekben mindig bennfentes Nick Underhill információi szerint haladnak a tárgyalások Thomas és a csapat között egy új szerződésről.

Thomas az utóbbi 50 meccséből 42-t kihagyott sérülések miatt, így várható volt az elküldése. Azonban segített New Orleansba csábítani az irányító Derek Carrt és már akkor is fura volt, hogy miért örül ennyire ennek a közösségi médiában, mikor várhatóan ki fogják vágni. Nos, most megvan a válasz.

Az utóbbi három év folyamatos sérülései miatt nagy fizetésre nem számíthat, legfeljebb egy ösztönzőkkel teli hosszabbításra. Az előző szerződésének átalakítása miatt egyébként március 17-ig így vagy úgy pontot kell tenni a dolog végére, ugyanis akkor lenne egy 31,7 milliós bónusza – ezt kétféleképp kerülhetik el, vagy megegyeznek előtte, vagy menesztik.

A Saints történetében Thomasnak van a harmadik legtöbb elkapása (526), a negyedik legtöbb yardja (6121) és negyedik legtöbb touchdownja (35).

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x