Connect with us

Érdekességek

A Seahawks utazza a legtöbbet, a Bengals a legkevesebbet az idei szezonban

Az NFL kihozta a teljes menetrendjét a 2023-as évre. Habár az ellenfeleket eddig is ismerték a csapatok, sőt azt is, hogy kit fogadnak és kihez utaznak, de ezt ki kellett igazítani az európai mérkőzésekkel – most viszont már össze lehetett rakni, hogy melyik csapat mennyit utazik ebben a szezonban.

Úgyhogy Bill Speros összesítette is az adatokat és összerakta az alábbi grafikát ezzel kapcsolatban:

Ebből kiderül, hogy még úgy is a Seahawks utazza a legtöbbet a szezonban, hogy nem kell Európába mennie. Összesen 31.600 mérföldet, tehát 50.855 kilométert fognak utazni Geno Smith-ék az idény alatt, és 36 időzónán át repülnek át. A második helyre is egy nyugati parti, és Európába nem látogató csapat került, méghozzá a 49ers, aztán a két Los Angeles-i csapat elé beékelődött a Dolphins, amely már tényleg jön Európába.

A legkevesebbet a Bengalsnak kell utaznia, még csak 12 ezer mérföldet (és a 20 ezer kilométert) sem éri el ez a szám, ami igaz a Packersre is. Továbbá 14 ezer mérföld alatt maradt a Bears, a Panthers, a Vikings és a Lions is.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Pedro44
Pedro44
2023-05-13 10:44

Nem kell annyira kiköltözni a p.csába és urizálni nyugaton! ;)

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x