Connect with us

Draft

Belichicknek szuper, Mac Jonesnak kevésbé – Patriots draftértékelő

A Patriots tavalyi rákfenéje egyértelműen a támadósor volt. És igen, érkezett Bill O’Brien koordinátornak, ami segíteni fog, de bőven elfért volna még a tehetség az offense-be. Ehhez képest a védelem volt fókuszban a drafton, ahová ugyan tényleg jó játékosok érkeztek, de mindeközben a speciális egységet is jobban megerősítették, mint a támadósort. 

1/17 Christian Gonzalez, CB, Oregon

A Patriots tökéletesen kezdte a draftot, az első körben ugyanis sikerült leakasztani egy legtöbbek szerint top10-es prospectet (nálam 8. volt), ráadásul hátracserélve. Maga a csere egyébként nem lett kimaxolva, áron alul adták oda a picket a Steelersnek, mivel Belichick ki akart szúrni a Jetsszel, hiszen szívből utálja a csapatot. Szóval a negyedik helyett egy harmadik kört bezsebelhettek volna ideális esetben, de ennyi baj legyen, hiszen így is behúzták Gonzalezt.

A jövő sztárjai – Christian Gonzalez

A játékát nem akarom különösebben részletezni itt, hiszen Balázs megtette külön cikkben a draft előtt, szóval inkább olvassátok el azt, ha még nem tettétek. Itt azt érdemes megjegyezni, hogy nagyon jól illik a Patriotshoz, hiszen egyrészt nem is volt a csapatnak egy prototípus méretekkel megáldott játékosa a poszton, másrészt a sok single high coverage-et futtató rendszerben ő elég jól fog kinézni mind emberezésben, mint zónázásban. Talán nem volt ennél jobb húzás az első körben.

2/46 Keion White, Edge, Georgia Tech

White egy nagyon érdekes és számomra nehezen elhelyezhető játékos volt. Ritka méret-erő-atletikusság kombinációval rendelkezik, egy nagyobb darab játékos hosszú karokkal, akiben nagy erő lakozik és méretéhez képest gyors és robbanékony is. A futás ellen a szélen nagyon jól teljesített már az egyetemen is és ez egy nagyon jó alap a profik között is. A problémám az volt vele, hogy 24 éves is elmúlt már (6 évet töltött az egyetemen) és ennek ellenére nagyon fejletlen még, hiszen 2019-ben váltott csak a védőoldalra tight endből. Nagyon inkonzisztens, a kezeit nem használja jól, nincsenek megfelelő move-jai. Szintén aggodalomra adott okot, hogy nem tudtam kellően behatárolni a posztját, hiszen edge rushernek túl nagy és nem elég hajlékony, belülre pedig túl kicsi.

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!