Nemrég felröppentek a pletykák, hogy Tom Brady kisebbségi tulajdonos lehet a Las Vegas Raidersben, és a csapat tulaja, Mark Davis be is jelentette, hogy a visszavonult irányító csatlakozik hozzá a tulajdonosi körben. Már csak az NFL jóváhagyására van szükség, de minden bizonnyal ez nem fog akadályt jelenteni.
Brady egyébként mindössze a harmadik ex-játékos lesz a történelemben, aki tulajdonrészt szerez egy NFL-csapatban (George Halas és Jerry Richardson az előző kettő). A jövőbeli Hall of Famer irányító korábban a Dolphinsba is szerette volna bevásárolni magát, ám az dugába dőlt és tampering miatt el is vették a csapat első körös pickjét. Most viszont Las Vegas felé vette az irányt, ahol már a női kosárcsapatban, az Acesben is tulajdonrészt szerzett (itt szintén Mark Davis a tulaj).
Ezzel egyébként pontot is tehetünk a végére annak a kérdésnek, hogy Brady vajon játszik-e még valaha. Ugyanis ahhoz, hogy egy tulajdonos beöltözhessen a csapatában (vagy bármely csapatban), az összes franchise hozzájárulása szükséges lenne, amire nem sok esély van.
Sok szempontból érdekes egyébként Brady tulajdonszerzése, például hogy nagyon sok New England-i szál kapcsolódik a Raidershöz (onnan jött a GM, a HC, a QB, a csere QB stb.). Emellett pedig Bradynek van egy szerződése a Fox csatornával, ahol kommentátor lehetne 2024-től, azonban bármennyire is hangoztatják a csatornánál, hogy az ex-irányító tulajdonszerzése nem jelent semmiféle akadályt, mégis furcsa lenne, ha Raiders meccseken kellene megszólalnia.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Csóri Galoppozó…. Tibi élete végéig kísérteni fogja
nemtom, en a tobbi tulaj helyeben igy gondolkodnek:
siman megengedem, hogy beoltozzon egy-egy meccsre. ha nyer, az sok penzt general az egesz NFL-nek, tehat nekem is. ha pedig veszit, akkor az en csapatom nyer.
win-win.
Mondjuk a Tuck Rule Game miatt a Brady-Raiders (“Braiders”) házasság kicsit pikáns.