Kedden nagy felhajtást okozott Stefon Diggs azzal, hogy előbb megjelent a csapat orvosi vizsgálatán, majd az edzés előtt lelépett. Egy napra rá azonban úgy tűnik meg is oldódtak a problémák, vagy ha azok nem is teljesen, de legalább az elkapó visszatért a minitáborba – írja minden releváns forrás.
A főedző Sean McDermott tegnap még azt mondta, hogy nagyon aggódik a helyzet miatt, Josh Allen pedig úgy fogalmazott, hogy házon belül meg kell oldaniuk pályán kívüli dolgokat. McDermott most úgy nyilatkozott, hogy mindig aggódik, ha egy játékosa nincs az edzésen, ezen kívül pedig Diggs tegnapi kihagyása engedélyezett volt.
Azonban azt is elmondta, hogy a keddi meetingek után eljutottak arra a pontra, hogy egy kis szünetre és térre volt szükségük, ezért engedte el az elkapót az edzésekről. Később újra leültek beszélni, és most már a főedző állítása szerint minden rendben.
Azt nem állítanánk, hogy ez egy megszokott történet, főleg hogy elég sok időt külön töltött Diggs a csapattól a holtszezonban, szóval nehéz elképzelni, mire kellett még egy fél nap, ami aztán megoldott mindent. Meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok, mindenesetre a Bills szurkolók fellélegezhetnek kicsit – habár a sztárelkapó elcserélése egyébként sem tűnik reális opciónak, inkább az a kérdés, milyen lesz a felek viszonya szezon közben.
A Bills egyébként a minitábor harmadik napját törölte és elengedte a játékosokat nyaralni.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások