Szinte még csak el sem kezdődött a Colts újonc safetyjének, Daniel Scottnak a profi karrierje, máris elszenvedte első komoly sérülését, ami miatt rookie évét teljesen ki is kell hagynia. Ian Rapoport információi szerint az ötödik körös játékosnak elszakadt a térdszalagja. Hogy hivatalos legyen a teljes szezon kihagyása, a csapat sérültlistára is tette a védőt, így a szabályok értelmében a 2023-as idényben nem léphet pályára.
Ezt írtuk Scottról a Colts draftértékelőjében:
Az idei safety class nem volt valami erős, ráadásul a sok 3-4. körös játékos közt sem igazán találtunk olyat, aki igazi single high free safety lehetne. Scott kivételnek számít, ugyanis nagyon atletikus, azon belül gyors és kiváló irányváltásokkal rendelkező játékos (minden mutatója a felső 16 százalékba tartozott és több számban az idei Combine legjobbja volt a poszton), ami létfontosságú ehhez a szerepkörhöz – ami ugyancsak egy kötelező elem Gus Bradley védelmében. Ráadásul sok interceptiont is jegyzett az utóbbi két évében. Azért volt elérhető itt, mert már 25 éves lesz idén, rövidek a karjai, illetve a szerelési képességével akadnak problémák.
Scott a speciális egységben azonnal nagyon hasznos lett volna, de talán nagyobb probléma, hogy a single high free safety szerepkörre nem igazán van megbízható embere a csapatnak, és azt remélték, hogy ha nem is idén, de jövőre rábízhatják majd ezt a fiatal játékosra. Így viszont nem lesz lehetősége fejlődni, szóval ez várathat magára, ötödik körös játékosként pedig könnyen lehet, hogy egy év múlva már nem számolnak vele annyira és hoznak valaki veteránt a posztra.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások