Manapság a holdoutok nem valami megszokottak (habár azért előfordulnak), hiszen pénzbüntetéssel járnak és ezt már nem is engedhetik el a csapatok. A szerződéssel való elégedetlenség kifejezésének egyik új módja az, hogy ugyan az adott játékos ott van a csapattal, de a pályán nem vesz részt az edzésen – ez az úgynevezett hold-in. Ezt tette a héten a Ravens futója, JK Dobbins is.
Dobbins az újonc szerződése utolsó évébe lépett, így értelemszerűen szeretne kiharcolni egy hosszabbítást magának, hogy jövőre ne kelljen a piacra bíznia magát. A korábbi második körös futó elmondta a WJZ-CBS Baltimore-nak, hogy a foci üzleti oldala ugyan “része az álomnak”, de mindeközben nagyon nehéz is. Utalt Lamar Jacksonra, hogy nem mindig minden rózsás, de attól még lehet jó végkimenetele az egésznek.
A 24 éves játékos idén $1,39 milliót fog mindössze keresni, ami értelemszerűen piaci értéke alatt van. A probléma a futók esetében a tárgyalásoknál viszont az szokott lenni, hogy a running backek úgy gondolják, hogy a befektetett munkájuk, tehetségük, tudásuk és eddigi teljesítményük miatt érnek valamennyit, a csapatok azonban a játékra gyakorolt hatásuk, sérülékenységük és rövid karrierjük miatt kevesebbre értékelik a posztot és ezáltal a játékosokat.
Dobbins jól teljesített egyébként a Ravens (egyébként futóbarát) rendszerében, azonban három év alatt csak 23 meccsen tudott pályára lépni sérülések miatt. Nem túl valószínű, hogy a Hollók hosszabbítanak vele idén.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
Valami baj van a baltimore-i levegővel. A realitásérzék tűnik el a játékosoknál.