Kareem Hunttal nem hosszabbított idén a Browns, így a futó szabadügynök lett. Nem sok mindent lehetett hallani felőle március óta, hacsak nem azt, hogy nem igazán érdeklődik iránta senki. Most azonban Josina Anderson információi szerint a Commanders bejelentkezett a háttérben és előzetesen érdeklődött Hunt kapcsán.
Ez még nem valami sok egyébként, de az augusztusban 28 éves futónak van pályán kívüli előélete, ami miatt a legtöbb csapat azért körbekérdez vele kapcsolatban, hogy mégis mire kell számítaniuk. Hunt 2017-ben újoncként vezette a ligát futott yardokban, azonban 2018 novemberében napvilágot látott róla egy felvétel, amiben egy hotel folyosóján megrúg egy nőt, így a Chiefs ki is vágta.
Hunt aztán a Brownsban töltött négy évet, tavaly mind a 17 meccsen szerepelt, 678 scrimmage yard és 4 TD került a neve mellé. A Commandersnél jelenleg Brian Robinson és Antonio Gibson számít a két legjobb futónak, melléjük érkezhetne Hunt, habár Gibsonnal viszonylag hasonló a skill setjük.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ja’Marr Chase: Üresen vagyok. Mindig kib*szott üresen vagyok
- Touchdown Week4 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Akár már a héten is visszatérhet Jonathan Taylor, Cooper Kupp és Von Miller is
- Ridder és Burrow is marad a kezdőben
- Megsérült Armstead, Freiermuth, a Colts CB-je és az Eagles falembere is
- Sima Seahawks győzelem a botrányos Giants ellen
- Pickett megúszta a komolyabb sérülést, de lehet a héten nem látjuk a pályán
- Hosszabb időre elvesztette két sztárját a Patriots védelme
- Triple Coverage #488 – A hét meccsei, nyertesei és vesztesei
- Matthew Stafford még 35 évesen is egy állat
- A Vikings nem akarja elcserélni Kirk Cousinst, nincs érdeklődés Jonathan Taylor iránt
- Véget ért a Bills elit cornerének idénye
- A Panthers elkapót akar szerezni a trade határidő előtt
- A Bears eladná Claypoolt, egy 5. vagy 6. körös picket kér érte
- Veretlen maradt az Eagles, alázott a Cowboys, simán nyert a Texans, a Titans és a Jaguars is
Legutóbbi hozzászólások