Már korábban is lehetett arról olvasni, hogy a Bengals szeretné csökkenteni a futó Joe Mixon fizetését. Azóta a Vikings kivágta Dalvin Cookot (aki annyit keresett volna idén, mint Mixon), illetve kiderült, hogy a csapatok nem fognak komoly milliókat fizetni az olyan veteránoknak sem, mint Zeke Elliott vagy Leonard Fournette. A TheAthletic információi szerint ez megerősítette a Bengalst az elképzeléseiben és elképzelhető, hogy kivágja a futót, ha az nem hajlandó belemenni egy fizetéscsökkentésbe.
A TheAthletic szerint Cincinattiben szeretik Mixont és azt, amit még a pályán nyújtani képes, de ez nem ér közel 10 millió dollárt. A piac legdrágább futói eddig évi 6 millió dolláros szerződést kaptak, de jó eséllyel Dalvin Cook lesz a meghatározó – ha neki sem adnak 10 millió dollárhoz közeli szerződést, akkor alighanem Mixon is kénytelen lesz beállni a sorba. Amennyiben nem így dönt, úgy könnyen az utcán találhatja magát.
Mixonnak ez a hatodik éve az NFL-ben, miután a Bengals a második körben választotta ki a 2017-es drafton, két éve írt alá egy négy évre szóló $48 milliós szerződést a csapattal. A Bengals 10 millió dollárt spórolhat a kivágásával, és tavaly nem is teljesített valami jól, Samaje Perine sok snapet vett el tőle.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ja’Marr Chase: Üresen vagyok. Mindig kib*szott üresen vagyok
- Touchdown Week4 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Akár már a héten is visszatérhet Jonathan Taylor, Cooper Kupp és Von Miller is
- Ridder és Burrow is marad a kezdőben
- Megsérült Armstead, Freiermuth, a Colts CB-je és az Eagles falembere is
- Sima Seahawks győzelem a botrányos Giants ellen
- Pickett megúszta a komolyabb sérülést, de lehet a héten nem látjuk a pályán
- Hosszabb időre elvesztette két sztárját a Patriots védelme
- Triple Coverage #488 – A hét meccsei, nyertesei és vesztesei
- Matthew Stafford még 35 évesen is egy állat
- A Vikings nem akarja elcserélni Kirk Cousinst, nincs érdeklődés Jonathan Taylor iránt
- Véget ért a Bills elit cornerének idénye
- A Panthers elkapót akar szerezni a trade határidő előtt
- A Bears eladná Claypoolt, egy 5. vagy 6. körös picket kér érte
- Veretlen maradt az Eagles, alázott a Cowboys, simán nyert a Texans, a Titans és a Jaguars is
Legutóbbi hozzászólások