Sean Payton a liga egyik legjobb főedzője, akitől érthető módon nagyon sokat várnak Denverben. Persze közel sem biztos, hogy Russell Wilson javítható, a HC ugyanakkor úgy gondolja, hogy a Broncos tavalyi botrányos szezonja nem az irányító, hanem a pár hónap alatt megbukott Nathaniel Hackett hibája volt.
“Ez az egész nem Wilson hibája volt, hanem azoké, akik ilyen helyzetbe hozták és hagyták elfajulni a dolgokat. Neki is volt persze némi szerepe a kudarcban, de a fejétől bűzlik a hal és a legtöbb szag Hackettől jött. Amit tavaly tőle láttunk, az az egyik legrosszabb edzői teljesítmény valaha. Nem ismerem őt, de basszus, az irányítása alatt még csak fel sem tudtak állni a játékhoz! A Broncosnak volt a negyedik legtöbb snap előtti büntetése a ligában a labda mindkét oldalán, miről beszélünk?”
– nyilatkozta Payton (via USA Today).
Hackettel csak 4-11-es mérleget ért el a Broncos, azt is kisebb csodával, ugyanis a támadósor a liga legrosszabbja volt az irányítása alatt. De emellett probléma volt nagyjából mindennel, amivel foglalkoznia kellett volna – a szezon egy pontján például külön embert nevezett ki maga mellé, hogy segítsen neki az óra menedzselésében és ehhez hasonló dolgokban. Akármit is csinál majd Sean Payton idén, az ennél nem lehet rosszabb.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
nem túl elegáns nyilatkozat
Biztos Hackett dobált homályokat és volt olyan szörnyű mint Peterman fénykorában .
Negyedik elég rossz ebben a statban de nem dobogósok erre fogni elég hülyén jön ki. Oké védeni kell Wilsont de majd meglátjuk milyen lesz idén , valamiért a Seahawks se tartott rá igényt.
Pedig milyen király lenne ha azzal kezdene hogy “figyelj idejöttem de ez a faszi tök reménytelen. Alacsony, vak, lassú, tavaly dagadt is volt, a csapattársak utálják, mindezt top fizuért. Hát én ezzel mi a faszt kezdjek?”
Én kajolom az ipsét a zsenije mijatt, de majd decemberben térjünk erre vissza…
Wilson mióta lett rossz játékos? Vagy mindig rossz volt, csak Seattleben folyton felülteljesített? 158 meccs, 104-53-1 és mérleg, 292 TD, 87INT, 65%os passzpontosság?
Szóval ha nem ő volt gyenge, akkor marad a HC.
Aki koordinátornak jó volt, a nagyobb baj, hogy az is maradt mindvégig, így kb másra nem is volt figyelme.
Amúgy órát manadzselni kb mi is megtanuljunk a TV-előtt.
A seahawks évek végén sem nézett ki annyira jól már, ott is voltak hangok hogy lehet nem top QB, csak sokan letudták annyival hogy tuti Caroll miatt szar minden. Egész sokan sejtették, hogy a Broncos dolog mellé megy majd, nyilván nem gondoltuk hogy ennyire szar lesz, de azért voltak előjelek.
Úgy gondolom, vannak íratlan szabályok, ilyen az, hogy ellenfelet nem becsülünk le, a csapatról győzelem után pozitívan nyilatkozunk, vereség esetén önkritikusan. És ilyen az is szerintem, hogy kollégára nem mondunk rosszat. Amit Payton csinált, az egyszerűen tahóság volt. Mondjuk megkapta a kérdést, hogy kinek a hibája volt, hogy tavaly ilyen rossz volt a Broncos, esetleg azt, hogy miért volt ilyen rossz Wilson. Erre egy korrekt valaki azt a diplomatikus semmi szöveget mondja, hogy az a célunk, hogy javuljunk, nem foglalkozunk a múlttal, mindenkinek lehetnek rossz szezonjai stb. stb.
Szóval lehetett volna annyi ebben a bunkóban, hogy kollégát nem minősít, még akkor sem, ha mindenki tudja, hogy Hackett nem egy Belichick…
ráért volna -esetlegesen jobb eredmények után iylet nyiltkozni mondjuk decemberben.
erre semmi szükség nem volt.
Azt sem tudtam eddig hogy Wilsonba építettek valami chipet és egy ötven dolláros kontrollerrel ez a bizonyos Hacket iránytotta az oldalvonalról..
Felkészül Rodgers :.-))))))
Na akkor:
4. Denver 44
3. Miami 46
2. Seattle 48
1. Arizona 52
Mmm…. szeptember 24. Lesz egy meccs Miamiban… mmm…