Connect with us

Érdekességek

2019 óta nem nyert előszezonmeccset a Vikings

Idén megszakadt a Ravens 24 meccs óta tartó győzelmi sorozata az előszezonban, a Vikings negatív sorozata viszont továbbra is él és virul. A csapat Kevin O’Connell irányítása alatt még soha nem nyert az előszezonban, legutóbb pedig 2019-ben örülhettek a szurkolók egy győzelemnek.

Vége a Ravens rekorder előszezon-sorozatának!

Az előszezonnak nincs különösebb jelentősége, lényegtelen hogy valaki nyer vagy veszít – erre jó példa többek között a 2008-as Lions, ami 4-0-s előszezonmérleg után hozott össze egy nyeretlen szezont. A kirívóan hosszú sorozatok viszont érdekesek, a Vikings pedig nagyon régóta nem nyert már az előszezonban.

A csapat legutóbb 2019. augusztus 24-én hagyta el győztesen a pályát, akkor a Cardinalst sikerült megverni. Azt követően kikapott a Billstől, 2020-ban nem volt előszezon a pandémia miatt, majd három vereség következett. A szezon sem sikerült jól, Mike Zimmert kivágták, majd érkezett Kevin O’Connell, aki a ramses hagyományoknak megfelelően magasról tesz az előszezonra. Ennek sorozatban hat vereség lett az eredménye, így már zsinórban 10 vereségnél jár a Vikings.

Arról nem találtam információt, hogy mennyi a rekord, de az biztos, hogy jelenleg ez a leghosszabb negatív sorozat az NFL-ben.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x