Connect with us

Minden ami NFL

A 2023-as szezon 10 legjobb védelme

Még ha úgy is gondolom, hogy alapvetően a támadók nyerik a bajnokságot, értelemszerűen elengedhetetlen egy jó védelem is a Super Bowl megnyeréséhez. Sőt, egy igazán elit védelem mellé akár elég lehet egy átlagosnál kicsit jobb offense is a boldogsághoz. Most pedig megpróbáljuk rangsorolni az NFL 2023-as szezonjának legjobb 10 védelmét, akik igazán nagyot lendíthetnek a csapatukon.

A támadóoldalt alapvetően egyszerűbb összerakni és várhatóan jobb is lesz ott a találati arányom, hiszen az az oldal évről évre sokkal stabilabb képet mutat. A védelmeknél azonban jóval nagyobb a fluktuáció, így nehezebb is megjósolni, kik lesznek az adott évben a legjobbak. Simán lehet pár meghökkentő kieső innen, és váratlan belépő is, akire nem gondoltunk – de azért próbáltam belecsempészni 1-2 meglepő egységet is.

1. Dallas Cowboys

A Cowboys az utóbbi két évben a top3-ban végzett, és a védőoldali teljesítmény nem olyan fenntartható, mint a támadóoldali, de ez egy baromi jó védelem, és nem gyengültek semmit a tavalyi évhez képest, ráadásul tavaly ilyenkor tarthattunk a turnover regressziótól, idén már ez sem jön elő, hiszen jóval fenntarthatóbb lett a defense összetétele.

A liga talán legjobb pass rush egységével rendelkeznek, amit jól mutat, hogy tavaly simán lepipálták az Eagles sackrekordra hajtó védelmét is nyomásgyakorlási arányban. Ez azt vetíti előre, hogy idén egy megerősített secondaryvel a sackek száma is feljebb ugorhat, ami még előrébb repítheti a DVOA szerint tavaly 2. legjobb egységet. Stephon Gilmore ugyan nem fiatal csirke már, tehát túl van a zeniten, de még mindig simán jobb megoldás, mint tavaly bárki CB2 poszton, így pedig a liga egyik legjobb CB-duója állhat itt össze amellett, hogy a liga egyik, ha nem a legjobb pass rush egysége is Dallasban keseríti az irányítók dolgát – ez pedig elég jó recept a sikerre. Ráadásul van egy nagyon sokoldalú háromfejű safety-soruk és egy kiváló védőkoordinátoruk Dan Quinn személyében, aki nem bonyolítja túl a coverage-eket, de sokoldalúan jut el hozzájuk, amivel folyamatosan hezitálásra készteti az irányítókat.

Egyedül a futás elleni védelemtől tartok, hiszen szerintem ezt az újonc Mazi Smith-szel nem oldották meg, így DT poszton azért vannak problémák. Plusz ha Leighton Vander Esch kiesik (ami jellemző rá) vagy egyszerűen nem hozza a tavalyi formáját, akkor LB poszton is lesznek gondok, szóval a futás ellen bajban lehetnek ebben az esetben. Persze ha folyamatosan előnyből kell játszaniuk, akkor ez kevésbé okoz majd problémát, viszont Mike McCarthy sokat beszélt arról a holtszezonban, hogy többet szeretné futtatni a labdát, ez pedig szorosabb eredményekhez vezet, ami pedig jobban előtérbe helyezi a futás elleni védelmet. Ennek a defense-nek az lenne a legjobb, ha előnyből játszhatnának és a pass rush gondolkodás nélkül mehetne rombolni.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Geiz
Geiz
2023-08-23 20:46

A Packers D szerintem Joe Barry ellenére jó lesz!!!

Kopi3.14
Kopi3.14
2023-08-23 09:17

A cikk nincs fenn patron.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
2023-08-23 08:22

Emailben nem lett elküldve ez a cikk.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x