Jó hírt kaptak a Bengals szurkolók tegnap, Joe Burrow ugyanis bő egy hónap után most először ismét részt vett a csapat edzésén. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a korábbi 1/1-es ott lesz-e a pályán az alapszakasz első fordulójában, de a helyzet minimum biztató.
Ja’Marr Chase szerint Burrow-nak nem kellene játszania a szezon elején
Burrow még július végén sérült meg, a vádlijával akadtak problémák. Akkor csak annyit lehetett tudni, hogy több hetes kihagyás vár rá, ami a legrosszabb esetben hat hét is lehet, vagyis a sérülés belelógott volna az alapszakaszba. Nem sokkal később a csapattárs Ja’Marr Chase borzolta azzal a kedélyeket, hogy Burrow-nak szerinte nem kellene játszania a szezon elején és akár az első négy meccset is nyugodtan kihagyhatja, ha így 100 százalékosan tér vissza.
Ezekhez képest most úgy tűnik, hogy a QB-nak szerencséje volt és jó eséllyel játszani fog az első héten. Addigra mondjuk nem ártana egy új szerződést adni a liga egyik legjobbjának, nehogy végül húzzon egy Lamar Jacksont (a Ravens irányítója a rossz nyelvek szerint tavaly már játszhatott volna a szezon vége felé, de új szerződés nélkül nem akart 70-80 százalékosan pályára lépni).

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások