Connect with us

Hír

Dan Marino: A mai NFL-ben 6000 yardot passzolnék

Dan Marino minden idők egyik legjobb irányítója. Ugyan Super Bowlt soha nem nyert, de 1984-ben 5084 passzolt yardig jutott, ami az akkori körülményeket figyelembe véve szinte csodának számít (az 1980-as években a védők még szinte mindent megtehettek az elkapókkal és az irányítókkal, sokkal nehezebb volt a támadók dolga). Ezek után nem meglepő, ha úgy gondolja, hogy a mai ligában 6000 yardot is tudna passzolni.

“Most már nem tehetsz meg védőként mindent, amit csak akarsz. Nem ütheted meg úgy az irányítót, nem támadhatod úgy a fejét vagy a térdét, mint régen. Így könnyebb játszani és szerintem 6000 yardot is passzolhatnék a jelenlegi körülmények között”

– mondta Marino (via Kevin Clark), de azért hozzátette, hogy ő visszavonult játékosként könnyen beszél, hisz már nem kell bizonyítania, hogy valóban képes lenne rá.

A Dolphins legendája volt az első, aki 5000+ yardot passzolt valaha és egészen 2011-ig kellett várni, hogy valaki átlépje ezt a lehetetlennek hitt határt (igaz, akkor Tom Brady, Drew Brees és Matt Stafford is 5000 yard fölé ment). A jelenlegi rekordot egyébként Peyton Manning tartja, aki 2013-ban 5477 yardig jutott, és még ezt sem tudta megdönteni senki, pedig már 17 meccses az alapszakasz. A 6000 yardos álomhatár sem lesz kisebb szenzáció, mint Marino 5000-es teljesítménye.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x