Hosszabbításban nyert a Seahawks, tovább döcög a Bengals, fordított a Commanders és a Falcons

Ismét látványos meccset hozott a Seahawks és a Lions összecsapása, ami csak hosszabbításban dőlt el a vendégek javára. A Bengals továbbra is eléggé döcögős, már második meccsüket bukták a csoportban. A Falcons az utolsó negyedben, a Commanders a második félidőre fordított nagyot, a Cowboys pedig hozta a kötelezőt Zach Wilson ellen. 

Seattle Seahawks @ Detroit Lions 37-31 (h.u.)

A tavalyi évhez hasonlóan most is óriási meccset játszott a két a csapat, volt itt minden, amit csak el lehet képzelni. A találkozót a Seahawks kezdte és egy nagyon szép drive végén rögtön megszerezte a vezetést. Erre a Lions azonnal válaszolt, a következő 20 perc viszont szinte végig a védelmekről és az elpuskázott lehetőségekről szólt.

A vendég támadósor összesen négy lehetőséget kapott még az első félidőben: ebből két punt és két egész jó drive lett, utóbbiakból sikerült eljutni mezőnygól távolságra, de Jason Myers mind a két lehetőséget elpuskázta, így Geno Smith-éktől csak 7 pontra futotta 30 perc alatt. A Lions offense sem muzsikált sokkal jobban, de egy punt és egy turnover on downs mellett azért összejött egy szép TD, így 14-7-es hazai előnnyel mehettek piheni a csapatok.

A második félidőben már felpörögtek az események. A Lions kezdte a támadást, de az előny növelése helyett David Montgomery rögtön az első labdaérintésből fumble-t csinált, így a Seahawks jöhetett a Lions 23 yardosáról és Genoék ezúttal nem hibáztak. Erre a Lions még válaszolt egy 75 yardos TD-drive-val, viszont a detroiti védelem az öltözőben maradt, aminek tíz vendég pont lett az eredménye. Ez nem is lett volna akkora probléma, ha Jared Goff nem ajándékoz még egy pick-sixet a védelemnek, így a 14-7-es félidei- és az azt követő 21-14-es előnyből hirtelen 21-31-es hátrány lett nyolc perccel a mérkőzés vége előtt.

A Lions becsületére legyen mondva, hogy nem adta fel. A pick-six után rögtön jött a TD az offense-től, majd Geno Smith egyetlen érthetetlen hibája után (benyelt egy óriási sacket, ami után viszonylag rövid pályát kapott a hazai csapat) a győzelemért támadhatott a Detroit. Ekkor már rég nem volt a pályán David Montgomery, de a támadófal és Amon-Ra St. Brown sem volt 100 százalékos, így a meccs eldöntése helyett csak az egyenlítés jött össze.

A Seahawks nyerte meg a pénzfeldobást, így egy hosszabbításban szerzett TD-vel eldönthette volna a meccset – és el is döntötte. A Lions védelem továbbra sem tudott érdemben hozzátenni a mérkőzéshez, Smith pedig 3&2-re a Lions 6 yardosáról kiosztott egy szép passzt Tyler Lockettnek. A történethez hozzátartozik, hogy volt egy brutálisan nagy holding Aiden Hutchinsonon, amit az egész meccsen kritikán alul teljesítő bírók nem vettek észre. Látva a védelem teljesítményét nem kizárt, hogy a 10 yardos büntetés után is megcsinálja a Seahawks a TD-t, ahogy arra sincs garancia, hogy a Lions támadósor képes pontokat szerezni, de ezzel együtt is méltatlan lezárása lett így a mérkőzésnek.

A Lions offense 31 pontot tett fel a táblára, a rendszer és a play calling még mindig kiváló, illetve a tökösség is megvan, még ha a három negyedik kísérletből ezúttal csak egyet sikerült megcsinálni. Ugyanakkor nem lehetnek elégedettek Detroitban, a támadók effektíve 14 pontot ajándékoztak az ellenfélnek, ami a nem létező védelem mellett egyszerűen túl sok volt, ennyi hiba nem fér bele. Így Goff lőlapja hiába néz ki jól (28/35, 323 yard, három TD, egy INT, 121,8-as passer rating), alaposan kivette a részét a vereségből, pláne hogy a kevés rossz passzából sajnos volt pár olyan, amit egy csoportgyőzelemről álmodó csapat irányítójának kötelező lenne megdobni.

A támadófal összességében még Taylor Decker nélkül is jól dolgozott, bár a két engedett sack és a 3,8 yardos futásonkénti átlag azért nem néz ki jól, ráadásul ez már a második meccs egymás után, amikor sikerült limitálni a detroiti futójátékot. Ráadásul megsérült Montgomery, az egyetlen, aki képes volt legalább 3 yardos átlaggal (4,2-essel) futni – a fumble-je nagyon fájó volt, a szerepe viszont kulcsfontosságú, mert nincs még egy olyan jó passzblokkoló és a tackle-ök közt is jól futó RB-je a csapatnak, mint ő. Ami nagy baj, mert a Lions egy első kört áldozott Jahmyr Gibbsre, aki pass protectionben használhatatlan, futni meg nem nagyon tud egyelőre (hét kísérletből 17 yard jött össze neki).

De ez még mindig a kisebb baj, a Lions 31 szerzett pontjánál csak négy csapat szerzett többet eddig a fordulóban. A gond a védelemmel van, és igen, a támadósor nem segítette az egység dolgát, de az tarthatatlan, hogy nem sikerült dominálni a Seahawks kvázi cseretámadófalát. A vendégek folyamatosan megcsinálták a 3&hosszúkat, Geno Smith pár ritka alkalmat eltekintve teljesen zavartalanul passzolhatott, emellett rengeteg volt az elrontott szerelés és az egyéni rossz teljesítmény, de a playhívás is konzervatív és kiszámítható volt. Ez így kevés lesz.

A Seahawksra minden elmondható, ami a Lionsre, csak most nekik jött ki jobban a lépés. A védelem nem volt jó, az egység teljesítményét csak a két turnover (amivel amúgy megnyerték a meccset) és David Montgomery sérülése menti, de ez nem fenntartható. Pass rush nem nagyon van, Goffon a 35 passzkísérletéből talán ha 5-6 alkalommal volt nyomás, ráadásul a Lions akkor is tudott haladni, ha St. Brown nem volt a pályán, Josh Reynoldsok és Kalif Raymondok oktatták a secondary tagjait, az újonc tight end Sam LaPorta meg Gronkowskinak tűnt a sok elrontott szerelést gyártó védő között. Ez így nem lesz fáklyás menet a rájátszásba.

A támadósor többé kevésbé rendben volt. Futni Kenneth Walkerék se nagyon tudtak, a 22 futásból 62 yard jött össze (nem számolva a QB meneküléseket), ellenben a támadófal meglepően jól helyt állt pass protectionben. Persze ebben szerepe volt Smith-nek is, aki kiválóan mozgott a zsebben és amúgy is nagyon jól teljesített. A furcsa menekülését leszámítva nem emlékszek olyan játékra, amit ő szúrt volna el, nem volt turnovert érő passza, a meccset pedig 311 passzolt yarddal és két TD-vel zárta, illetve három futásból 20 yardot tett a közösbe. Tyler Lockett is a régi fényét idézte, mindkét hatpontost ő kapta el, de DK Metcalf és Noah Fant is nagyot játszott. Ha a támadófal lehoz egy közepes szintet, akkor nehéz lesz megverni a csapatot.

(renningan)

Baltimore Ravens @ Cincinnati Bengals 27-24

A Ravens kezdte a mérkőzést, az ezer sebből vérző Baltimore pedig egy tanítani való támadássorozat végén meg is szerezte a vezetést egy Gus Edwards TD-vel. Erre a Bengals offense csak két 3&outtal és hat playből szerzett kemény négy yarddal tudott felelni, de a vendég speciális egység mindent megtett, hogy ne unatkozzanak a nézők. Először Justin Tucker hagyott ki egy 59 yardos mezőnygólt, ami az ő esetében már-már érthetetlen hibának tűnik (amúgy nem az, ez még tőle sem lenne elvárás), majd a punt team engedett Charlie Jonesnak egy 81 yardos visszahordott TD-t.

Még három támadásra volt idő a félidő végéig, mindegyik mezőnygóllal ért véget, így 13-10-es Ravens vezetéssel mehettek szünetre a csapatok. Biztatónak tűnt a dolog hazai szempontból, úgy tűnt, hogy végre kezdi magát összekapni az offense: a második negyedes 66 yardos haladás után 58 yardot tettek meg Joe Burrow-ék és már ott voltak a Ravens 17 yardosánál. 2&8-ra viszont eladta a labdát a liga papíron legjobban kereső irányítója, így az egyenlítés/vezetés megszerzése helyett a Ravens jöhetett.

A következő három drive TD-vel ért véget, kettőt a Ravens, egyet a Bengals tett fel a táblára, így bő 11 perccel a lefújás előtt 27-17-re vezetett a vendég csapat. Burrow-ék az első lehetőségükből csak egy 3&outot hoztak össze, és hiába szereztek a következő próbálkozásból TD-t, a védelem már nem tudta újból visszaadni nekik a labdát: a Ravens nagyon okosan és hatékonyan lepörgette az utolsó 3 perc 28 másodpercet és behúzta a csoportrangadót.

A félig cseretámadófallal felálló Ravens támadósor bántóan jól teljesített. Jacksont egyszer sem sikerül sackelni, de megütni is csak egyszer tudták a Bengals védői, a körülményekhez képest kifejezetten nyugodt napja volt és végül 237 passzolt yarddal, két passzolt TD-vel és 54 futott yarddal fejezte be a meccset. A futójáték ráadásul rajta kívül is jól ment, Gus Edwards 62 yardot és egy TD-t tett a közösbe, az egész offense pedig 178 yardot tett meg a földön. Mindebben komoly szerepe volt a visszatérő Mark Andrewsnak, aki a játék minden elemében hozta a tőle megszokott elit teljesítményt, de ismét jó napja volt az újonc Zay Flowersnek, de még Nelson Agholor is hasznos volt. Ellenben Odell Beckham sorozatban második meccsén volt láthatatlan, és még meg is sérült – egyelőre nagyon nem jött be a leigazolása.

A Ravens védelem is rendben volt. Ugyan a futójáték megállítása csak közepesen ment, de az offense miatt amúgy sem volt sok lehetősége futni a Bengalsnak, Joe Burrow-nak meg nem volt jó napja és nem csak azért, mert állítólag megint rásérült a vádlijára: egy sack volt a meccsen, azt Jadeveon Clowney jegyezte, de emellett még ötször megütötték és folyamatosan nyomás alatt tartották az irányítót. Ja’Marr Chase-t is ügyesen kivették a játékból a vendég védők, bár cserébe Tee Higginsre (89 yard, két TD) már nem volt ember, de összességében ez így azért belefér.

Bengals oldalról viszont nincs sok ok az örömre. Higgins jó volt, de nagyjából ennyiben ki is merül a pozitívumok sora. Burrow nem játszik jól, amiben feltehetően az előszezonban összeszedett vádlisérülése is szerepet játszik, de nem is könnyíti meg a dolgát Zac Taylor. Az offense kiszámítható, hiányzik belőle a kreativitás, ráadásul úgy tűnik, hogy a skill személyzet formája sem konzisztens. Ehhez jön hozzá, hogy a védelem is gyengébben játszik a vártnál, a játék minden aspektusában dominálni tudott a Ravens, de az előző fordulóban sem nézett ki jól a dolog (ennyit számítana Jassie Bates távozása?). Korai még temetni a szezont, tavaly sem indult jól az idény, de egyelőre ez a Bengals nem néz ki jól.

(renningan)

Green Bay Packers @ Atlanta Falcons 24-25

Érdekes előjelekkel indult a találkozó, hiszen Aaron Jones és Christian Watson mellett David Bakhtiari sem lépett pályára a Packersnél, utóbbi állítólag azért, mert műfüvön nem akarja kockáztatni az egészségét (ezt nem erősítették meg, de a kiváló LT nem volt fenn a sérülésjelentésen). Ezzel tehát három legjobb támadója hiányzott a csapatnak, majd az első félidőben a negyedik (Elgton Jenkins) is megsérült, így nehezített körülmények közt kellett próbálkoznia Jordan Love-éknak.

Akik egyébként a meccs nagy részében vezettek is, hiszen ugyan a Falcons szerezte meg az első pontokat egy mezőnygóllal, utána a második negyed elejétől az utolsó pillanatokig a Packers volt előnyben. A fiatal elkapókat kell mindenképp kiemelni, ugyanis a második körös Jayden Reed kettő, az ötödik körös Dontayvion Wicks egy touchdownt tett be a közösbe, illetve ketten együtt 77 yardot szereztek. Ez azt is jelenti, hogy Jordan Love ismét három TD-t passzolt a mérkőzésen.

A negyedik negyedre 12 pont előnnyel fordultak a Sajtfejek, ennek ellenére sikerült elveszíteniük a mérkőzést, ugyanis az utolsó negyedben mindössze három three-and-outra futotta (pontosabban az utolsó four-and-out volt). Az első három negyed alatt teljesen jó volt Love játéka, a végén azonban hiányzott tőle a plusz, egyetlen passza sem volt sikeres és egy QB sneaket is elrontott. Kritizálni lehet Matt LaFleurt is, aki ugyan három negyeden át megint jól hívta a játékokat, a végén szintén begubózott a folyamatos futásokkal, amik nem igazán haladtak Aaron Jones hiányában, ugyanis az ismét kiderült, hogy AJ Dillon nem lesz megoldás a kezdő posztra.

A labda másik oldalára áttérve sem gondoltuk sokáig, hogy itt nyerni fog a Falcons. Desmond Ridder egyből egy interceptionnel nyitott, majd volt még két tiszta interceptiont érő játéka, ahol Jaire Alexander és Quay Walker kezéből esett ki a labda (és egy harmadikat is lehúzhatott volna Darnell Savage egy kis bravúrral). Az első három negyedben elég gyengén teljesített a levegőben, habár azt adjuk meg neki, hogy voltak elég jó megiramodásai. Az utolsó negyedben azonban teljesen rendben volt, még azt is mondhatnám, hogy jól dobálgatott, amivel sikerült megfordítani a mérkőzést.

Persze elsősorban nem miatta nyert a Falcons, hanem Bijan Robinson miatt, aki 172 scrimmage yardot tett be a közösbe. Tyler Allgeier futásait még egész jól fogta a Packers, de az első körös újonccal nem tudtak mit kezdeni, 6,5 yardos átlaggal rohangált fel-alá a pályán, a Falcons így összesen 211 yardig jutott a földön. Mellette egyébként most nem volt eltűnve Drake London sem (67 yard, TD), de Mack Hollins és Jonnu Smith is többször volt bevonva a játékba Kyle Pittsnél.

Furcsa meccs volt tehát, hiszen három negyed után relatív magabiztos Packers győzelemnek nézett ki a történet, utána viszont 11 perc alatt 166-11 volt a yardarány a Falcons számára. A hazaiak a végjátékban több nagy játékot is meg tudtak csinálni, a Packers defense pedig nem tudta leparancsolni őket a pályáról harmadik- vagy negyedik kísérletekre, miközben a támadósor teljes csődöt mondott az utolsó három támadásban.

(katonadani)

Washington Commanders @ Denver Broncos 35-33

Sima találkozónak indult, végül az egyébként remek második forduló egyik legizgalmasabb meccse lett belőle. A Denver abszolút dominálta a meccs első harmadát. Sean Payton irányítása alatt már-már azt lehetett hinni, hogy visszatér a régről ismert Russell Wilson. Három touchdown drive-val indított a csapat, Wilson jó ütemben osztogatta a passzokat, ha kellett lábon oldotta meg a helyzetet és volt mélységi játéka is (Mims TD). A második negyed közepén 21-3-as állásnál már-már azt hihettük, eldőlt a mérkőzés. Azonban ekkortájt kezdett igazán látványosan megébredni a vendégek védelme. A sorsfordító pillanat Jamin Davis kierőszakolt fumble-je volt, amikor Wilson sackelése közben sikerült kiütnie az irányító kezéből a labdát. A félidő végéig tíz pontot pakolt fel a Sam Howell vezette támadósor. A denveri frusztráltság érezhető volt Kareem Jacksonon, akit ki is állítottak a touchdownt elkapó Logan Thomas fejen ért ütése miatt. A szünetre azonban még így is kényelmes 21-14-es előnnyel mehettek a hazaiak.

A szünet után azonban ott folytatódott a mérkőzés, ahol abbahagyták. Az egész második félidőt a Commanders védőfala uralta. Az egységbe visszatérő Chase Young úgy játszott, mint aki sose hagyott ki mérkőzést. Ő a fal bal-, Montez Sweat pedig a jobb szélén verte meg szinte állandóan a Bolles – McGlinchey (egyébként egyáltalán nem rossznevű) OT párost. Ketten együtt 3 sacket szereztek, de a nyomás természetesen nem csak szélről omlott Wilson nyakába. Belülről Daron Payne-t lehet kiemelni és Jack Del Riót, aki sokszor remekül küldött extra blitzelőt a harmadik downokon. A denveri támadókat a második félidő 29:57 percében 2 field goalon tartották, az újonc Forbes révén pedig további labdákat is szereztek.

A Broncos támadói másfél negyedet játszottak, a Commandersnél azonban gyakorlatilag ennyit aludtak csak át. A meccset egy kihagyott, egy értékesített field goallal és két punttal kezdték, de a 2. negyed közepétől nem várt jó játékkal rukkoltak elő. Eric Bieniemy remekül hívta a playeket és minden működött. Howell nem hibázott bele a meccsbe, sőt nehéz dobásai is voltak (a lenti videón a double coverage-be dobott TD passz volt talán a legszebb) és közel 300 yardot passzolt miközben a földön Brian Robinsont sem tudta fogni a Broncos fal. 6 drive-ból 4 touchdownt értek el és a 21-3-as hátrányból 35-24-es előnyt csináltak.

A negyedik negyed végére úgy nézett ki sima győzelemmel mehet haza a fővárosi csapat, de jött a mérkőzés drámája. 8 pontos hátrányban ugyanis a Broncos védelme ki tudott erőszakolni egy 3&outot (a meccse eleje után először), így Wilsonéknak 48 másodpercük maradt, hogy időkérés nélkül touchdownt vigyenek. A drive nehézkesen indult, alig sikerült haladni, de végül a félpályáig csak eljutott a hazai csapat, ahol 3 másodperccel a vége előtt jöhetett a Hail Marry. Ez pedig az idény egyik legszürreálisabb játéka lett. 4 játékos kezén is megpattant a labda, hogy végül az ötödik, Brandon Johnson kezében kössön ki, aki aznapi második touchdownját szerezte – biztos sokatok fantasy csapatában ott volt…

A hosszabbítás egy sikeres kétpontoson múlt (amire azért kerülhetett sor, mert Jackson kiállítása után az első félidőben a vendégek már megoldottak egyet), a passz azonban sikertelen lett, így nagy hátrányból felállva, de abszolút megérdemelten nyert a Commanders.

(alatriste)

New York Jets @ Dallas Cowboys 10-30

Sokkal érdekesebb és izgalmasabb lehetett volna ez a találkozó Aaron Rodgersszel, így viszont előzetesen nehéz volt lelkesedni az összecsapásért, és végül hozták is a csapatok azt, amit vártunk.

A Cowboys tökéletesen kezdte a meccset, végigmasíroztak a pályán, Jake Ferguson elkapásával szereztek vezetést. A Jets azonban nem tudott válaszolni, azonnal jött egy three-and-out, majd a következő támadáson belül ha úgy akarjuk nézni, akkor egyből kettő is: egy fake puntot megoldottak, de egyből utána már tényleg elrúgták a labdát. Hogy a sorminta megmaradjon, a Jets a harmadik támadásából is azonnal puntra kényszerült. A Cowboys a félidő előtt még kétszer végigment a pályán, ám egyiknél a red zone-ban elakadva csak egy field goalra futotta, a másikban viszont a másik tight end Luke Schoonmaker szerzett hat pontot.

A második negyedben jött a Jets gyakorlatilag egyetlen villanása a meccsen, Garrett Wilson szerzett egy 68 yardos TD-t a drive első játékából. Sőt, aztán egy mezőnygólt is összehoztak a következő támadásból, így a félidőre 18-10-es dallasi vezetéssel vonultak a felek, de a Jetsnél talán reménykedhettek egy kicsit.

Nem tették jól, ugyanis a második félidőben egyetlen egy pontot sem sikerült szerezniük. Ellenben volt két three-and-outjuk, egy fumble-jük három játék után, illetve három interceptionjük. Mindössze 4 first downt szereztek a második félidőben – ahány labdát eladtak. Így pedig a Cowboysnak még csak TD-re sem volt szüksége, a négy mezőnygóllal is nagyon simán húzták be a mérkőzést.

Ha eddig valaki reménykedett volna Zach Wilson feltámadásában, akkor azért most ő is elfelejtheti ezt a sztorit. Oké, a Cowboys védelem elég félelmetes meg minden, de látszik, hogy Wilsonnal semmire nem mennek. Ha szoros az állás és működik a futójáték, akkor a kiváló védelmükkel nyerhetnek meccseket, de erre a mai fociban elég nehéz alapozni. Viszont ha Wilsonnak passzolnia kell, abból sok jó nem fog kisülni, főleg nyomás alatt, ahol most 13 passzából csak 2 ment emberhez. Ha annyira nem is volt elveszve, mint újoncként, most is nagyon gyengén játszott, egyszerűen nem kezdő szintű QB. A Jetsnek sürgősen cserélnie kellene legalább egy Jacoby Brissettért, hogy esélyük legyen rájátszásba jutni. Sokat elmond az egészről, hogy hét perccel a vége előtt mindössze 9 sikeres átadása volt, és a lefújásig is csak 12 jött össze, emellé adta el háromszor is a labdát.

A Cowboysnál nyilván sokkal pozitívabbak lehetnek. Dak Prescott zsinórban 12 sikeres átadással kezdte a meccset és összességében is 31/38-cal fejezte be a találkozót, nagyon hatékonyan tudtak masírozni a Jets egyébként erős védelme ellen – habár dobott egy labdát Sauce Gardner kezei közé, amiből pick-6 lehetett volna. CeeDee Lambre nem volt megoldása a Jetsnek, 143 yardot tette be a közösbe a fiatal elkapó, ami több mint fele volt a passzjáték termésének. A Jets nem tudott nyomást helyezni Prescottra, ami talán kissé meglepő lehetett, főleg hogy egy ponton már a negyedik számú guardnak kellett beállnia a falba, a New York-i pass rush pedig alapvetően elég kemény. Mike McCarthyék nagyon jó gameplannel érkeztek, hogy semlegesítsék a nyomást, rövid passzokkal haladtak elsősorban, ami kiválóan működött.

És akkor a végére hagytam a dallasi védelmet, ami félelmetes. Micah Parsons egészen elképesztő, 2 sackje és 4 QB hitje volt (ami az ellenfél 27 dropbackjén elég komoly mutató), de még ezek a statisztikák sem mutatják meg eléggé, mennyire domináns volt, totálisan átvette az irányítást a mérkőzés felett. Az interceptionöket Trevon Diggs, Malik Hooker és Jayron Kearse szerezték, csak hogy ne felejtsük ki őket a felsorolásból.

A Cowboys így 2-0-val nyitott és +60 a pontkülönbsége, ami elég jól mutat. A Jetsnek az 1-1-es mérlege mellett ezen a héten is az irányítókérdésen kell gondolkodnia.

(katonadani)