Játékos Portré

Jack Tatum, a “Bérgyilkos”

Published on

A Fearsome Foursome, a liga történetének egyik legfizikálisabb védelmének legbrutálisabb és legkegyetlenebb tagja, aki olyan vadállatiasan játszott, hogy szó szerint kerekesszékben kötöttek ki miatta. Talán emiatt nem került be soha a Hall of Fame-be, pedig olyan statisztikákat és eredményeket mutatott fel karrierje alatt, amit nehezen lehet utána csinálni. Ő Jack Tatum, aki a Bérgyilkos becenevét a pályán érdemelte ki.

Tatum 1948-ban született és gyermekkorát New Jersey-ben töltötte, és egyáltalán nem érdekelték a sportok. Egészen gimnazista koráig nem mutatott semmiféle érdeklődést egyetlen sport iránt sem, de aztán tizedikben beállt a focicsapatba. Mindenféle poszton kipróbálta magát, hogy rájöjjön, mihez is van a legnagyobb tehetsége. Védőként és támadóként egyaránt megmutatkozott a tehetsége, és kemény munkájának köszönhetően nagyon gyorsan fejlődött. Mire a gimnáziumi évei végére ért, már First State All Team-be választották.

A kezdetektől kegyetlen

Sok egyetemi ajánlatott kapott és alapos döntés után az Ohio State mellett tette le a voksát, ahol az edzője kezdetben running backként játszatta. A csapat egyik segédedzője, Lou Holtz vette észre, hogy Tatum sokkal inkább érdeklődik a védelem iránt és egyszer-egyszer ki is próbálta magát, főként az edzéseken, így úgy döntött, hogy meggyőzi a vezetőedzőt arról, hogy képezzék át védőnek. A fiatal játékost eleinte mindig az ellenfél legügyesebb elkapójára állították rá, emellett néhány alkalommal linebackerként is szerepelt a pályán. Mint kiderült, az egyik legjobb döntés volt, amit az Ohio valaha meghozott, mert Tatum csak úgy szedte a pályáról az áldozatokat. Elképesztően nagyokat ütközött és nem csak a legjobb elkapók féltek tőle, de a running backek és a tight endek is, mert mindenkit úgy söpört el, mintha meg se kottyant volna neki. Majdhogynem nem érte meg a legjobb elkapónak lenned sehol, mert instant rád lett állítva egy igazi gép. 1970-ben megkapta az év védője díjat és a Heismanra is esélyes volt.

Nem csoda, hogy az NFL csapatok is felfigyeltek Tatumra és az elképesztő teljesítményére, az első körben elvitte őt az Oakland Raiders. Safety poszton játszatták és Tatum rögtön bebizonyította, hogy ő egy kegyetlen és keményen ütköző védő. A szezon elején a Baltimore Colts elleni mérkőzésen két tight endet is kiütött, teljesen padlóra küldte őket. A mai fociban ez nehezen elképzelhető, hogyha valaki egy meccsen teljesen padlóra küld két másik játékost, akkor a továbbiakban is a pályán maradhat vagy komolyabb büntetés nélkül megússza. Az eset után mindenki a liga egyik legbrutálisabb játékosához, Dick Butkushoz hasonlította.

“A rózsa piros, az ibolya kék, te pedig kibaszottul el akarod kerülni Dick Butkust”

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group