Minden ami NFL

ACL, MCL, meniszkusz – az NFL-játékosok rémálma

Published on

ACL, MCL, PCL – betűkombinációk, amelyeket látva minden játékos, szurkoló és edző gyomra görcsbe rándul. Dr. Berkes István professzor segítségével utánajártunk, hogy pontosan mit is jelent egy ACL- vagy MCL-sérülés, mire kell figyelni a rehabilitáció során, illetve milyen eséllyel térhetnek vissza a játékosok a korábbi teljesítményük szintjére.

Dr. Berkes István professzor ortopéd sebész, sportorvos. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének a tagja volt több mint tíz éven keresztül. Számos olimpiai-, világ- és Európa-bajnok sérülését gyógyította meg eddigi pályafutása alatt és a mai napig aktívan praktizál. Munkásságát számos díjjal jutalmazták, többek között a Nemzeti Sportszövetség díját, valamint a NOB Pierre de Coubertin díját is megkapta. 2020-ban a Testnevelési Egyetem, 2021-ben pedig a Semmelweis Egyetem professor emeritus címet adományozott neki.

Az amerikai futballban előforduló sérülések nagyjából 20-30 százaléka a térdet érinti. Amikor ACL- vagy MCL-szakadásról hallunk, borítékolható, hogy az a játékos szezonjának végét jelenti: idén már emiatt veszítettük többek között az elit futó Nick Chubbot, a top corner Trevon Diggset vagy a kiváló linebacker Matt Milanót. A legutóbb pedig a Lions védője, Emmanuel Moseley járt nagyon szerencsétlenül: az ötödik fordulóban pontosan egy év kihagyás után tért vissza a pályára egy ACL-szakadás után, hogy aztán két snap után megint elszakítsa az ACL-ét (csak a másik lábában). De mi is pontosan az ACL, az MCL és a többi -CL, vagy épp a meniszkusz?

Mindenki rémálma

A térdsérülésekkel kapcsolatban felkerestük Berkes István professzort, aki segített jobb rálátást adni a témára.

“Az ACL, vagy magyar nyelvterületen LCA a ligamentum cruciatum anterius kifejezés rövidítése és a térdben található elülső keresztszalagot jelöli. Ez az egyike a térdben található négy szalagnak, melyek a térd stabilitásáért felelnek.”

Az angol kifejezéseknél maradva (hisz a riportokban leginkább erről olvashatunk), ez a négy szalag az ACL, a PCL, az LCL és az MCL. Ezekbe a rövidítésekbe könnyen bele lehet zavarodni, így nézzük, pontosan mit is jelölnek:

  • ACL, azaz anterior cruciate ligament (elülső keresztszalag): A combcsontot és a sípcsontot köti össze a térdben, megakadályozza a sípcsont előrefelé történő túlzott elmozdulását és a térd kifordulását.
  • PCL, azaz posterior cruciate ligament (hátsó keresztszalag): Szintén a comb- és sípcsontot köti össze a térdben, a sípcsont hátrafele történő mozgását akadályozza.
  • LCL, azaz lateral collateral ligament (külső oldalszalag): A combcsontot és a szárkapocscsontot köti össze a térd külső oldalán.
  • MCL, azaz medial collateral ligament (belső oldalszalag): A combcsontot és a sípcsontot köti össze a térd belső oldalán.
  • Illetve érdemes megemlíteni még a meniszkuszt (gyűrűporcok), ami a comb- és lábszárcsont találkozásánál, a térdízületen belül elhelyezkedő két, rostos porcból álló képződmény. Azért felel, hogy a térdnek stabilitást adjon és hogy elnyelje a térdízületet érő mechanikai sokkokat.

Az NFL-játékosoknál leggyakrabban az ACL-, MCL- és meniszkusz-sérülés jellemző, míg általában száz ACL-szakadásra jut egy PCL-szakadás, tehát utóbbi viszonylag ritka. A legjellemzőbb az ACL-sérülés, 2010 óta évente átlagosan kb. 40 játékos elülső keretszalagja sérül meg.

“A rögzített talp mellett történő kitámasztásnál a kissé hajlított térd befelé billen, a testsúly így a némileg kicsavarodott térdre terhelődik, ami túlterhelheti az elülső keresztszalagot. Az amerikai futballban a gyakori és éles irányváltások miatt ez a szituáció gyakran megtörténik, és bizonyos esetekben sérüléseket okoz, nem is kell hozzá testi kontakt. Persze az ACL úgy is megsérülhet, hogy a térd egy erős ütést kap elölről és a szalag túlfeszül, de az elülső keresztszalag legtöbbször nem kontaktból eredően sérül meg.”

– magyarázta a professzor, aki kiemelte, hogy az amerikai futball játékosoknál az ACL-szakadás szinte minden esetben műtétet jelent. A NFL-játékosok térde ugyanis folyamatosan és kiemelten terhelve van, az elülső keresztszalag pedig operáció nélkül nem képes meggyógyulni. Ha pedig valaki nem teljesen egészséges ACL- vagy más szalaggal játszik, az idővel nemcsak, hogy növeli az újrasérülés esélyét, de a térd többi részét is súlyosan károsíthatja.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group