A Colts óriási meglepetésre kivágta a liga második legjobban kereső linebackerét, Shaquille Leonardot! A védő fizetése teljesen garantált volt az idei évre (15,7 millió dollár), így a döntéssel egy centet sem spórolt a csapat (hacsak persze valaki fel nem veszi a waiverről, amire nem sok esély van), sőt még jövőre is lesz utána 8 millió dollárnyi halott pénz.
A korábbi második körös játékos a liga egyik legjobb linebackere volt pár évvel ezelőtt, kétszeres All-Prónak mondhatja magát. Tavaly azonban 14 meccset kellett kihagynia egy sérülés miatt, és nem sikerült a régi formájában visszatérnie, aminek köszönhetően idén kifejezetten kevés szerepet kapott a védelemben.
Ezzel együtt túlzás lenne azt állítani, hogy nagyon rosszul játszott. Szakmai szempontból nehezen védhető a menesztése, bár így a jövő évre szóló, sérülés esetén garantált tartalmakat már legalább biztosan megúszta a csapat.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
Legutóbbi hozzászólások