Megtörtént, amire a legtöbb Steelers (és semleges) szurkoló várt: a pittsburghiek kirúgták a támadókoordinátor Matt Canadát – jelentette be a csapat. Tom Pelissero információi szerint a running back edző Eddie Faulkner veszi át a helyét, a játékokat pedig a QB-edző Mike Sullivan hívja majd.
Már az érthetetlen volt, hogy miért tartották meg a holtszezonban, de Mike Tomlin több ízben is kiállt mellette. Annyiban meglepő a lépés, hogy a Steelers sosem rúgott még ki szezon közben koordinátort, és ilyenkor nem is egyszerű helyettesíteni, azonban olyan mélységekben volt már a támadósor, hogy nem lehetett tovább várni. Hogy ilyen lépésre elszánja magát a Steelers, vélhetően azt jelenti, hogy a játékosoknak elegük volt Canadából és fennállt a veszélye, hogy Tomlin elveszti az öltözőt, ha tovább vár.
Az offense a legrosszabb ötben volt idén szerzett yardokban és pontokban is, EPA-ben és sikerességi rátában pedig a 25. helyet érték el, pedig tehetségszintet tekintve azért egyértelműen jobbnak kellett volna lenniük. Canada közel három évig rontotta a levegőt Pittsburghben, egyetlen egyszer sem sikerült 400 yardot elérniük – most talán előreléphet a támadósor egy kicsit. A másodéves Kenny Pickett is nagyon gyengén játszott eddig, ő is reméli, hogy jobb útmutatást kap a jövőben.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
- A Panthers már matematikailag sem juthat be a rájátszásba
- Tyreek Hillnek tényleg összejöhet a 2000 yard
- Újabb 1000 yardos szezon: Mike Evans úton a Hall of Fame felé
- Egész évre elveszítette kezdő elkapóját a Texans
- Több hét kihagyás vár Kenny Pickettre
- A Dolphins kiütéssel, a Falcons és a Buccaneers nehezen nyert, sikerült kikapnia a Patriotsnak
- Hosszabbítás Nashville-ben, meglepetés Pittsburgh-ben, pontzuhatag New Orleansban
- Visszavágott a 49ers és Jordan Love is, a Texans nyerte a hét legfontosabb meccsét
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
Legutóbbi hozzászólások