CeeDee Lamb 11 elkapással és 173 yarddal fejezte be a Giants elleni meccset, ami már önmagában szép teljesítmény. Itt azonban nem ér véget a történet, ugyanis ő lett az első elkapó az NFL történetében, akinek egymás után három mérkőzésen is volt legalább 10 elkapása és 150+ yardja! (Ha az elkapást nem nézzük, akkor rajta kívül öt elkapónak volt már három meccses 150+ yardos sorozata.)
Lamb sorozata a Rams ellen kezdődött, amikor 12 elkapásból 158 yardot és két TD-t szerzett. Az Eagles ellen is jó meccse volt, 11 elkapással és 191 yarddal fejezte be a találkozót. A Giants elleni produkciójával pedig történelmet írt, ráadásul a meccsen volt még egy futott TD-je is bónuszként. Így a hatodik hét óta már 617 elkapott yardnál jár, ami 127-tel több, mint amivel a listán második Amon-Ra St. Brown büszkélkedhet.
Emellett ő lett a legendás Michael Irvin után a második Cowboy valaha, aki legalább 900 yardot szerzett a szezon első kilenc meccsén. Illetve ez volt a hetedik olyan meccse, amikor legalább 10+ elkapást és 100+ yardot szerzett, amivel már most beérte Irvint a franchise örökranglistáján.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő