A tulajdonosok nemrég szavaztak a nemzetközi terjeszkedésről, azaz hogy 2025-től kezdve évi 8-9 meccset rendezzenek az Egyesült Államokon kívül. A CBS információi szerint egész pontosan 31-1 arányban fogadták el a javaslatot a tulajok, egyedül a Bears szavazott ellene.
George McCaskey tulajdonos azzal indokolta ezt, hogy az eddigi 4 helyett így már csak 2 hazai meccset védhet majd le egy csapat, amit semmiképp nem akar külföldre vinni. Így pedig elképzelhető, hogy nagy bevételektől esnek el, mert nem hozhatják a saját stadionjukba az egyik elit irányítót, akit sokan meg szeretnének nézni.
“Minden évben generációs tehetségek látogatnak hozzánk. A szurkolók szeretnék látni Patrick Mahomest. A szurkolók szeretnék látni Josh Allent. A szurkolók szeretnék látni Jalen Hurtsöt. A szurkolók szeretnék látni Tommy Devitót.”
Az utolsó mondat persze vicc volt, és a szoba nagy része nevetésben tört ki, az egész meeting legjobb pillanata volt a beszámolók szerint.
Rövid távon van valami abban, amit mond (főleg hogy a Bears szeretne új stadiont is építeni), hiszen elesnek lokális bevételektől a csapatok, de a nemzetközi terjeszkedés hosszú távon jövedelmező lehet az NFL-nek és ezáltal minden egyes csapatnak.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
“mert nem hozhatják a saját stadionjukba az egyik elit irányítót, akit sokan meg szeretnének nézni.” – Rex Grossmannak egy vip hely, és meg is van oldva.
Szerintem az egész egy vicc volt. A Bears-re nézve. :D Csupa irányítót mondott. Elvégre is jó irányítót csak az ellenfélnél láthatnak :D.
Majd nem fognak röhögni amikor az olasz csődör jövőre mvp lesz
Talán ha lenne egy jó saját irányítójuk az sokat lendítene.
Amúgy nem olyan bonyolult. Jelenleg hogy az AFC-nek, hol az NFC-nek van +1 hazai meccse. Az kell kötelezően semleges pályán lejátszani, vagy külföldön vagy az USA-ban, ezen meccsek könyvelése is másképp történne, hisz nem titkolt cél a csapat mellett a liga promotálása is. Aki külföldön lép pályára, az kaphat nagyobb lóvét, stb.
Ha úgy tetszik, az NFL ezekre e meccsekre akár pályázatot is írhat ki: aki leteszi az előírt jogdíjjat és tudja vállalni a rendezés feltételeit, az rendezhet meccset.
Megkockáztatom, ha egy EL döntőt meg tudtunk a Puskásban rendezni es benn van egy BL döntős pályázat is, akkor talán egy NFL meccs is menne a Puskásban. Ha Németországban 3+ millió jegyigénylés futott be csak szerte Európából, akkor azok a szurkolók bárhova elutaznának.
Az NFL-nek eldönteni, hogy mennyire tekinti magát a világ legexkluzívabb termékének, amit nem ad oda csak úgy, még egy nagy kazal pénzért sem.