Egyre inkább úgy tűnik, hogy állás nélkül maradhat a valaha volt legsikeresebb főedző, Bill Belichick. Az egyetlen állást, ahol volt interjún, a Falcons betöltötte Raheem Morrisszal, így nagyon beszűkültek a lehetőségei.
A hét potenciális állásból ötöt már betöltöttek, így csak a Commanders és a Seahawks maradt. Washingtonból már érkeztek olyan információk, hogy nem gondolkodnak Belichickben, így igazából csak a Seattle maradt, ahol meg Pete Carroll után várhatóan nem egy újabb nagyon idős HC-ban gondolkodnak. Szóval könnyen lehet, hogy Belichicket egyáltalán nem látjuk az oldalvonal mellett 2024-ben.
Ian Rapoport is belengette, hogy Belichick kiülhet egy évet és jövőre újra próbálkozhat. Persze kérdés, hogy akkor majd akarja-e valaki úgy igazán, tekintve hogy jó eséllyel szinte minden hatalmat át kell neki adni a szervezetben, amit nem egyszerű meglépnie egyik tulajdonosnak sem, főleg látva Belichick utóbbi időben véghezvitt csapatépítését. Természetesen elképzelhető, hogy nem vágyik ekkora hatalomra, vagy hogy ha idén nem kap állást, akkor jövőre alábbad az igényeiből, de jelenleg ez egy nagy visszatartó erő lehet a franchise-oknál.
Belichicknek még 27 győzelemre van szüksége, hogy átvegye az első helyet Don Shulától az all-time győzelmi lista élén (az alapszakaszt vizsgálva, rájátszással együtt csak 15-re).
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Így utólag okos az ember, de az lett volna a tökéletes visszavonulás, ha akkor teszi, amikor TB elment a csapattól.
vagy amikor utoljára Super Bowl-t nyertek
a csúcson :)
Az azért nehéz, mert minden évben potenciális SB esélyesek voltak arra számított, hogy nem az lesz az utolsó gyűrű 💍. 🙂
Ilyenkor jönne jól neki a féreg tampai 32 W-je.
Szerintem nem kéne ezt neki erőltetni már jövőre, ha idén nem jön össze.
Szar csapathoz nincs értelme eligazolni, mert ha rebuilddel kezdesz, akkor a 27 győzelem az nagyon sok idő. Másrészt lehet, hogy a rebuild is nagyon mellé megy, aztán még a renomé is lemegy a béka segge alá.
Menjen el max tanácsadónak valahova, azt kész.
Nem látom hogy 70 fölött kiül egy évet és utána lesz HC, valszeg ennyi volt neki a karrier
vagy megy egyetemi bajnokságra,mint Jim volt