Ugyan nehezen indult, de a második félidőben végül a Ravens bedarálta a Texanst, Lamar Jackson pedig kiválóan teljesített. És történelmet is írt. Ő lett ugyanis az első játékos valaha (nem csak a rájátszásban, bármilyen NFL-meccsen), aki 2-2 passzolt- és futott touchdownt szerzett, illetve legalább 100-as passer ratinget ért el és futott is 100 yardot.
Persze nem csak ettől lett különleges Lamar meccse és karrierje. Ez már a harmadik olyan mérkőzése volt a rájátszásban, amikor legalább 100 yardot futott, amire még egyetlen irányító sem volt képes az NFL történetében. Sőt, míg Lamarnak három ilyenje van, addig az összes többi irányítónak a történelemben összesen négy.
Vagy ha úgy akarjuk nézni, akkor ez volt Lamar harmadik dupla-triplája a rájátszásban, amikor legalább 100 yardot fut és legalább 100 yardot passzol, ami nyilván ugyanúgy rekord. Kettőre is egyedül Colin Kaepernick volt képes, illetve Donovan McNabb még egyszer, és ennyi a lista.
Arra pedig eddig egyedül Keith Lincoln volt képes, hogy egy playoff-meccsen legalább 100 futott- és legalább 100 elkapott yardot szerezzen: 1963-ban 206 yardot hozott össze a földön és 123 egységet a levegőben.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
nem is rossz egy futótól
https://media4.giphy.com/media/CoTua7ly1dUkw/giphy-downsized-small.mp4