Most hétvégén van az utolsó lehetősége a játékosoknak, hogy a szerződésükben foglalt ösztönzőket teljesítsék, így plusz százezreket, akár milliókat tegyenek zsebre. Mutatjuk, kinek forog a legtöbb kockán a 18. fordulós teljesítményén.
Baker Mayfield keresheti a legtöbbet a 18. fordulóban: $1 milliót, ha rájátszásba vezeti a Buccaneerst a Panthers elleni győzelemmel, illetve további $1,5 milliót, ha bizonyos kategóriákban a top10-ben végez. Összesen ötször 300 ezret kereshet ezekkel, és jelenleg passzolt yardokban, touchdownokban, kísérletenkénti yardátlagban és passer ratingben is a top10-ben van, ellenben a passzpontosság valószínűleg nem lesz meg. De így is $1,2 milliót kereshet a statisztikáival.
A második legtöbbet Geno Smith keresheti, neki annyi a dolga, hogy rájátszásba vigye a Seahawkst, ezzel $2 milliót vihet haza. A Cardinals elleni győzelem mellett mondjuk neki szurkolnia kell a Bearsnek is, hogy legyőzze a Packerst.
Ha már Packers, Jordan Love 500 ezer dollárt kereshet azzal, ha megveri a Bearst és ezzel rájátszásba viszi a csapatát.
Az irányítóknál maradva Sam Darnold a szerződése szerint $300 ezret kereshet minden győzelme után, ahol a legalább 25%-ban pályán lesz. Hacsak meg nem sérül hamar, akkor a játékidő meglesz a Rams ellen, már csak nyerni kellene.
Az elkapókra rátérve DeAndre Hopkinsnak fontos lesz az utolsó meccs, hiszen már zsebre tett $1,5 milliót ösztönzőkkel, de további $750 ezret vihetne haza. Külön-külön $250 ezres bónuszokért 7 elkapásra, 39 yardra és 2 TD-re lenne szüksége a Jaguars ellen.
A Giantsnél Darius Slaytonnak 42 yardra van szüksége a 750 egységhez, amivel 100 ezer dollárt keresne. További 100 ezer dollár ütheti a markát, ha 5 elkapást jegyez, habár erre idén még nem volt példa egyszer sem.
A Texans tight end Dalton Schultz 4 elkapással 250 ezer, 6 elkapással 500 ezer dollárral lesz gazdagabb, illetve 107 yardot szerezve még $250 ezer üti a markát.
A Chiefs sztár DT Chris Jonesnak fél sackre van szüksége egy $1,25 milliós bónuszhoz.
Jadeveon Clowney-nak is fél sack kell, a Ravens pass rushere ezzel 750 ezer dollár tehetne zsebre.
A falconsos Bud Dupree-től két sack kellene egy 1 millió dolláros bónuszhoz.
A Billsben játszó Leonard Floyd már így is karrierévet tartott a 10,5 sackkel, de ha még másfelet szerez, akkor további $2 millió üti a markát.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért