Összefoglaló

Hosszabbítás, címvédés, ismét a Chiefs nyerte a Super Bowlt!

Published on

Hihetetlen izgalmak, field goal rekordok, és a történelem második hosszabbításos nagydöntője, aminek a végén öt éven belül harmadjára is a Kansas City Chiefs diadalmaskodott – így tehát címvédés történt, amire közel 20 éve nem volt példa. 

Az első negyed tapogatózással telt, hiszen kisebb meglepetésre egyetlen egy pontot sem láttunk az első 15 perc alatt. A 49ers haladt jobban, azonban Christian McCaffrey fumble-t vétett mezőnygól-távolságban, illetve egy másik támadásukat Trent Williams két büntetése állította meg, így pontok nélkül maradt a Frisco. Azonban a túloldal még ennyire sem ment, ugyanis két támadásból mindössze egy first downt sikerült szerezni, az egy Pacheco futáson kívül összesen 6 yardot szereztek 6 játékból.

A második negyed legelején megérkezett az első pont, Jake Moody Super Bowl-rekordot jelentő 55 yardos mezőnygóllal előnyhöz juttatta a 49erst. Aztán megjött az első nagy játéka a mérkőzésnek, Patrick Mahomes indított el egy 52 yardos bombát Mecole Hardmannek, azonban a következő játékból Isiah Pacheco fumble-t vétett a red zone-ban, így nem tudta kihasználni ezt a ritka nagy passzt a Chiefs. Az eset után Travis Kelce nagyon frusztrált volt és neki is ment a főedző Andy Reidnek, amilyen esetet gyakorlatilag sosem látunk, nemhogy ettől a kettőstől.

Egy puntváltást követően – amik közben Dre Greenlaw sajnálatos sérülése volt a legérdekesebb, épp a pályára akart felfutni, mikor elszakadt az Achillese – ismét a 49ers szerzett pontokat, nem is akármilyen akció végén. Purdy hátrapasszolt az elkapó Jauan Jenningsnek, aki egy újabb passzt indított el Christian McCaffrey-nek, aki a támadófal blokkjai mögött befutott a célterületre! A félidő vége előtt azonban a Chiefs is összerakott végre egy értelmes támadást, a vörös zónáig el is jutottak, azonban végül csak mezőnygólt tudtak szerezni, de legalább feliratkoztak ők is az eredményjelzőre.

A félidőre tehát 10-3-as vezetéssel ment a 49ers, miközben Kelce-nek mindössze 1 yardja volt 30 perc alatt, a Chiefs 3 pontja pedig 2021 óta a legkevesebb a csapattól. A Frisco jobb volt az első félidőben összességében, de az eredményt tekintve nem volt nagy különbség a felek közt, és Usher Half Time Show-ja után Mahomesék kezdhették a második félidőt.

Az irányító azonban ennél rosszabbul nem is kezdhette volna ezt el, hiszen egyből eladta a labdát, túldobta Kelce-t, a labda így az újonc safety Ji’Ayir Brown kezében landolt. A 49ers viszont nem tudta kihasználni ezt, sőt itt az első három támadásukból összesen -2 yardot sikerült haladniuk. A Chiefs sem teszi ki az ablakba ezt az időszakot, de azért Harrison Butker egy mezőnygólt berúgott, ráadásul 57 yardról, azaz gyorsan megdöntötte Moody egy negyeddel korábban felállított rekordját.

A negyed végén újabb Chiefs puntot láttunk, azonban a labda megpattant egy 49ers-játékos lábán, majd egy Chiefs-játékos szedte fel azt a földről, így a vörös zónán belülről jöhetett Mahomes, aki egyből kiosztott egy TD-t Marquez Valdes-Scantlingnek, így már 13-10-re a Kansas City vezetett.

Az utolsó negyed rendkívül kiélezett lett. A 49ers végigment a pályán, ráadásul úgy, hogy Shanahan rá nem jellemző módon nekiment negyedik kísérletre és meg is csinálta. Utána Jauan Jennings kapott el egy touchdownt, ezzel Nick Foles után a második játékos lett a Super Bowlok történetében, aki passzolt- és elkapott TD-t is szerzett. Az extra pontot azonban blokkolta a Chiefs, ami nagyon fontos lett a végén.

Ugyanis a Chiefs is végigment a pályán, de a gólvonal előtt megálltak, viszont így a mezőnygól is elég volt az egyenlítéshez. Ezután a 49ers eljutott mezőnygól-távolságig, de a 2 minute warningnál Spagnuolo egy remek blitzcel megállította a támadást. A vezetés meglett, de Mahomesnak maradt szűk két perce kiegyenlíteni vagy megnyerni a meccset. És a Chiefs el is ment a gólvonal közelébe pár Kelce nagy játékkal, azonban végül kifutottak az időből és nem tudtak TD-t csinálni. Butker azért berúgta, így pedig jöhetett a Super Bowlok történetének második hosszabbítása!

Az új hosszabbítás-szabályok értelmében már tudni lehetett, hogy mindkét csapat megkapja a labdát, habár végül nem volt szükség az új szabályra. A 49ers ugyan elment mezőnygólig, és rárakta a nyomást a Chiefsre, azonban Mahomesék megállíthatatlanok voltak a legvégén, 13 játékból végigmentek a pályán, és Mecole Hardman elkapott touchdownjával megnyerték a meccset!

Címvédés lett tehát az NFL-ben, amire közel 20 éve nem volt példa. Mahomesnak pedig ez már a harmadik Super Bowl-győzelme, miközben még csak 28 éves. És ő kapta egyébként a Super Bowl MVP-címet is, miután 333 yardot passzolt 2 TD-vel és egy interceptionnel, illetve volt még 66 futott yardja is.

 

25 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group