Connect with us

Minden ami NFL

A Texans túltolta, a Bills ésszel csinálta – A Stefon Diggs trade

A Bills beleállt egy nagyobb rebuildbe, amelynek részeként elcserélte az elit elkapó Stefon Diggst a Texanshoz. Az elkapósor így nagyon rosszul néz ki, de védhető a döntés mögötti logika, a Houston viszont a csere után túltolta Diggs szerződésének átalakítását és most már közel sem néz ki olyan jól az üzlet.

A novemberben 31 éves Diggs 2015-ben került a ligába, a Vikings választotta ki az ötödik körben. Nem voltak prototípus méretei, az egyetemen soha nem szerzett még 900 yardot sem, legjobb esetben is egy jó visszahordónak tűnt. Ehhez képest a profik között már újoncként 720 yardot szerzett 13 meccsen, második évében már a 900 yard is összejött, harmadik évére pedig igazi első számú célponttá nőtte ki magát.

Ennek anyagi oldalról is meglett az eredménye, a Vikings egy 5 éves, 72 millió dolláros szerződéssel láncolta magához, amit azonnal két 1000+ yardos szezonnal hálált meg. A csapatsikerek viszont nem jöttek, illetve Diggs nagyon hamar túlteljesítette a 14,4 milliós fizetését, ami ellentétekhez vezetett közte és a menedzsment között. A Vikings végül egy trade-del oldotta meg a dolgot: egy 2020-as első-, hatodik, illetve egy 2021-es negyedik körös cetliért elcserélte az elkapót (és egy hetedik körös picket) a Billshez.

A váltás mindkét félnek bejött. A Minnesota a Diggsért adott első körből behúzta Justin Jeffersont, Diggs pedig nagyon hamar megtalálta a közös hangot Josh Allennel, ami sorozatban négy Pro Bowl címben és két All-Pro tagságban manifesztálódott (és még egy 4 éves, 96 milliós hosszabbítást is kapott). A csapatsikerek viszont továbbra is elmaradtak, az elkapó környezetéből egyre gyakrabban jöttek a „szabadítsátok ki Stefont” jellegű megnyilvánulások, ráadásul szakmailag is más irányban indult a csapat (hogy ez jó döntés-e, az már más kérdés).

Bele az új korszakba – Bills FA-értékelő

A kapcsolat elfáradt és így jutottunk el ahhoz, hogy a Bills egy második körös cetliért cserébe megvált az elkapótól (és két még két hátsó körös picket is küldött mellé). Rövid távon ezzel egyértelműen sokat gyengült a gárda, egyre távolibbnak tűnik a 2024-es Super Bowl, de lehet érvelni a döntés helyessége mellett. A Texans részéről is rendben van a dolog, egy fiatal irányítóval nemcsak lehet, de kell is élni az ilyen lehetőségekkel, de ahogy mindent, ezt is el lehet rontani – és nagyon úgy fest, hogy ezt tette a csapat.

Miért döntött így a Bills?

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x