A Broncosnál rá vannak pörögve a Wilsonokra, Russell után ugyanis most Zach is Denverbe költözik, írja minden releváns forrás. A Jets és a Broncos a trade keretein belül mindössze megcserélt pár hátsó körös cetlit, Wilson pedig jelen állás szerint megküzdhet a kezdőért Jarrett Stidhammel és Ben DiNuccival.
A 24 éves Wilson 2021-ben elit tehetségnek tűnt, már nagyon korán egyértelmű volt, hogy a Jets őt fogja választani az 1/2-es választási joggal. A döntés viszont nagyon mellé ment. Újoncként 13 meccsen játszott, de a csapat csak 3-10-es mérleget ért el vele a kezdőben, ő pedig 55,6 százalékos pontossággal 2334 yardot, kilenc TD-t és 11 INT-t passzolt. A játéka azóta sem javult semmit – emiatt is cserélt a csapat tavaly Aaron Rodgersért –, így nem meglepő, hogy szabadult volna tőle a Jets.
Ami érdekesebb, hogy a Broncos vajon milyen feltételekkel cserélt az irányítóért, Wilsonnak ugyanis idén 5,45 millió dolláros teljesen garantált fizetése van. Nem kizárt, hogy ennek egy részét a Jets átvállalta.

Legfrissebb cikkeink
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
- Nyílt a verseny a Saints három irányítója közt
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos
Jöhetne Wilson bácsi is,a Dennis a komiszból.(Nyugodjék békében.) Ő legalább vicces volt, a másik kettőt látva inkább sírna az adott csapat drukkere.
Nincs magasan a léc….
Csak hát Zach nek eddig minden léc magas volt az NFL ben…
Tippre nem lesz rosszabb a névrokonnál.
Nagy vonalakban most jön az, hogy Payton egy életre beég és kihajítja a kukába a reputációját. Hogy a fészkes fenébe bólinthatott rá erre a projektre?