Tom Brady 2022 óta már kétszer vonult vissza és mivel tavaly már nem is lépett pályára, így úgy tűnt, hogy ez tényleg végleges a részéről. Most viszont arról beszélt (via DeepCut), hogy egy bajnokesélyes csapat esetében hajlandó lenne visszatérni a rájátszáshoz közeledve.
A Stafford-Brady duó óta szinte csak rossz döntések születtek irányító fronton
“Nem vagyok ellene az ötletnek. Nem tudom, hogy akkor is hagynának-e játszani, ha résztulajdonos lennék egy NFL franchise-ban, de még mindig jó formában vagyok. Amennyiben egy bajnokesélyes csapatban megsérülne az irányító az alapszakasz végén, akkor én nyitott lennék a visszatérésre”
– mondta Brady.
Az augusztusban már 47 éves támadó minden idők legsikeresebb irányítójaként vonult vissza. Az utolsó évében ugyan csak 8-9-es mérleget ért el a Bucsszal (ez is elég volt a csoportgyőzelemhez), de az egyéni teljesítményére nem lehetett különösebb panasz, az idény végére 66,8 százalékos pontossággal 4694 yardot és 25 TD-t passzolt mindössze kilenc INT mellett.
Az előző idényben láttuk, mennyit jelenthet egy Joe Flacco féle veterán egy jó csapatban, Brady meg jó eséllyel még mindig polcokkal fölötte van. Alighanem lenne iránta kereslet, ha komolyan gondolná.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
lol.
Carry on Tom :)
Jaj, de jó. Most még két évig nézhetem az ezzel kapcsolatos vicceskedéseket a kommentfalon olyanoktól, akik azt tartják viccesnek, ha 145-szörre is leírják ugyanazt.
Két féle komment típus megy ilyenkor.
Na akkor az alapszakasz végéhez közeledve hirtelen megnő a Tyrod Taylor féle tüdő lyukasztgatásos esetek száma🤣
Ha úgy alakulna visszajönnék egy super bowlra, ha az ellenfélnél min.20 sérült van…bohóc
Rohadt kis telhetetlen gyűrűfüggő köcsög. Mennyen terápijára!
Ki az egy karrier alatt legtöbbször visszavonult NFL jàtékos?
Fins szurkolóként nagyon sok borsot tört az orrunk alá és sokszor átkoztam.Egy borzasztóan méltó ellenfél és egy igazi legenda,aki megérdemli a tiszteletet.De most már tényleg elmegy a qrva anyjába ezekkel az agymenéseivel..