Rashee Rice már így is nagy kalamajkában van, amiért többautós balesetet okozott márciusban, hivatalosan nyolc dologgal vádolják, amiért akár komolyabb eltiltást is kaphat a ligától. Erre viszont rátett egy lapáttal a Chiefs elkapója, ugyanis most épp azzal kapcsolatban nyomoznak a hatóságok, hogy Rice egy dallasi szórakozóhelyen megütött egy fotóst – írja a WFAA.
A Chiefs már eddig is úgy számolt, hogy legalább a fél szezont ki kell hagynia az elkapónak, és ez a legújabb eset sem segíti a játékos helyzetét. Pedig remek újonc éve volt, 938 yardot és 7 TD-t szerzett az alapszakaszban, és még 262 yardot és egy TD-t rátett erre a rájátszásban is. Ki volt kövezve az út előtte, hogy Patrick Mahomes oldalán nagy sztár legyen, gyűrűket nyerjen és rengeteg pénzt keressen, de ha így folytatja, ebből semmi nem lesz.
A Chiefs május 20-án kezdi meg az edzéseket, addig dönteniük kell arról, hogy engedik-e Rice-nak a részvételt vagy ideiglenesen eltiltják. A csapat egyébként az első körben draftolt egy elkapót a szélvészgyors Xavier Worthy személyében, részben Rice eltiltására is készülve.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót