Connect with us

Minden ami NFL

Mike Tomlin lenne a megoldás?

A Steelers nemrég meghosszabbította három évvel a főedző Mike Tomlin szerződését, aki így a 2027-es idény végéig vezetheti a pittsburgh-i csapatot. Minden idők kilencedik legtöbb megnyert mérkőzésével és 12. legjobb győzelmi mutatójával (min. 100 mérkőzés) nehéz vitatkozni, de nem véletlenül akart sok Steelers szurkoló változást. Tényleg Mike Tomlin a megoldás?

Az 52 éves Tomlinnak soha nem volt értékelhető karrierje játékosként. Az egyetemen elkapóként játszott, a profik között még csak fel sem merült a neve, így miután szociológiából lediplomázott 1994-ben azonnal edzőnek ált. Alacsony szinten kezdte elkapóedzőként, majd 1998-ban átkerült a labda túloldalára.

Ezzel a váltással kapcsolatban eltérő narratívák léteznek. Tomlin pár éve például azt mondta, hogy bár nem rajongott kifejezetten az ötletért, de meglépte a dolgot, mert így legalább 360 fokos perspektívával rendelkezett és jobban átlátta, megértette a futballt. Korábban viszont arra utalt, hogy az 1990-es években fekete edzőként nem sok esélye lett volna magasabbra jutni a támadó oldalon és többen is azt tanácsolták neki, hogy inkább védőedzőként próbáljon sikeres lenni.

Hogy pontosan miért is történt meg a váltás és minek mekkora szerepe volt benne, azt talán soha nem tudjuk meg, de a döntés bejött. Első profi állását is defensive back edzőként kapta a Bucstól még 2001-ben, ahol öt éven keresztül dolgozhatott a kor egyik legnagyobb védőgurujával, a legendás Tony Dungyval. A Vikings 2006-ban el is vitte védőkoordinátornak, majd egy évvel később Steelers mindössze 35 évesen kinevezte főedzőnek.

A Tampa 2 tündöklése és bukása

Az új állást viszont aligha a DC-ként nyújtott teljesítményéért kapta: bár futás ellen kiváló volt a védelme, de passz ellen a legrosszabb volt az egész ligában – mindezt úgy, hogy korábban csak a secondaryt edzette. Ellenben már ekkor egy felkészült, intelligens, játékosbarát szakember benyomását keltette, aki remekül tudta motiválni az embereit. A bizalom pedig azóta is töretlen vele kapcsolatban, ami nem meglepő, tekintve hogy

  • 17 év alatt soha nem volt negatív mérlege,
  • 11-szer jutott be a rájátszásba,
  • hétszer nyerte meg a csoportját,
  • kétszer jutott el a Super Bowlig és
  • egyszer meg is nyerte.

Csakhogy az elmúlt hat évben csak egyszer sikerült behúzni az AFC North-t, a rájátszás is mindössze háromszor jött össze, PO-meccset pedig legutóbb 2016-ban nyert a csapat még Ben Roethlisberger, Le’Veon Bell és Antonio Brown legendás hármasának vezetésével. Ráadásul összességében egyik klasszis pótlását sem sikerült azóta megoldani, különösen irányítófronton tragikus az, amit az elmúlt években Pittsburgh-ben láttunk, de maga az offense is évek óta egyre nagyobb gödörben van.

Arthur Smith és a Wilson/Fields duó furcsa házassága – Milyen lesz a Steelers offense?

Mike Tomlin érdemei vitathatatlanok és nyugodt szívvel lehet őt az NFL jobb edzői közé sorolni. Ugyanakkor a tendencia egyáltalán nem pozitív és nem evidens, hogy a hosszabbítással jól döntött a Steelers.

Mi szól Tomlin mellett?

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

17 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
17 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cheetah008
Cheetah008
2024-06-14 09:39

Srácok, néha azt érzem, szükség lenne egy olvasószerkesztőre, mert ez nem melléütés volt: “amire az eddigiek alapján azért nincs túl sok esély van.”

Kopi3.14
Reply to  Cheetah008
2024-06-14 10:07

Ez szerintem komolyabb elírás, mert jelentést változtat:
„meccsen 28-7-re is vezetett a Steelers”.

Kopi3.14
2024-06-14 10:17

Ami az igazi probléma, nincs kit választani helyette. Az egyértelműen jobbak mind foglaltak.

ThySoul
Reply to  Kopi3.14
2024-06-14 14:29

Elmúlt pár évben azért lett volna lehetőség frissíteni egy új arccal/lecserélni hasonlóan jó tapasztaltabb emberre

Kopi3.14
Reply to  ThySoul
2024-06-14 17:37

Kérdés azok akartak volna Vasasba menni?
Ráadásul ide egyszerre kéne egy Offense gondolkodású HC, egy OC és egy jó DC.

Kopi3.14
2024-06-14 11:24
bjeela
bjeela
2024-06-14 13:08

A véleményemet tartom: aggyatok Tomlinnak egy Top 10-es QB-t és rohattnagy szarban lesz a liga. Pl. képzeljük el CJ Strouddal…

Last edited 4 months ago by bjeela
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2024-06-14 13:14

Ott volt neki Ben, éveken keresztül Top 10, és nem volt rohadt nagy szarban a liga.

Kopi3.14
Reply to  renningan
2024-06-14 17:39

A védelem határeset, csak addig volt top, amíg Shazier egészséges volt, és azt is úgy, hogy a secondary igencsak szar volt. Vagyis csak a tehetség tartotta adott szinten.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2024-06-15 11:05

BigBen csak szakaszosan volt Top10-es és jobbára az elkapóinak köszönhette a sikereit. És jól mondja a Józsi, hogy a fal is rendben volt előtte, habár ennek ellenére a legtöbb szekket begyűjtő QB-k táborát szaporította. Szóval maraggyunk annyiban, hogy Stroudnak a lába nyomába sem ér, akit most 8. nak rangsorol az NFL, a jó ég tudj, miért.

Kopi3.14
Reply to  bjeela
2024-06-15 17:45

Helyesen szakaszosan volt top 5, és általában top10.
És nem kurvára nem az elkapóinak köszönhette, rengeteg játék azért valósulhatott meg, mert Ben meg tudta hosszabbítani addig, amíg valamelyik elkapó szabad lett. Nem tudom honnan jön neked ez a zsigeri Ben utálat, de kurva gáz a valóság ennyire ignorálása.

bjeela
bjeela
Reply to  renningan
2024-06-15 11:09

Nem csak AB, előtte is zseniális elkapói voltak. Juju, Wallace, Holmes, Ward…

Kopi3.14
Reply to  bjeela
2024-06-15 14:27

Wardot szerintem ki lehet venni, nem sokáig voltak együtt a csapatnál. (Tomlin és Ward)

zoarden
zoarden
2024-06-14 15:09

lehet hogy úgy fognak vele járni, mint az öreg zsenivelkicsit közelebb az óceánparthoz. Amikor már teljesen vállalhatatlan lesz a produktum, akkor minden fél keserű szájízzel válik el egymástól, némi árnyékot vetve a korábbi sikerekre

Kopi3.14
Reply to  zoarden
2024-06-14 17:42

Jelenleg szerintem Tomlinnak is jobb lenne már a váltás. Kérdés, lenne-e piaca.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

17
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x